A magyar kormány szerint meg kell semmisíteni a kiküldetésben lévő munkavállalók díjazása tekintetében a fogadó tagállam szabályainak alkalmazását előíró uniós jogi rendelkezéseket.

Az uniós jogalkotó a 2018. június 28-án elfogadott, 2018/957 irányelv révén módosította a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/61/EK irányelvet. A módosított normaszöveg előírja – többek között -, hogy a valamely tagállamban letelepedett munkáltatónak a másik tagállamba kiküldött munkavállalói számára az utóbbi tagállamban hatályban lévő szabályokat kell alkalmaznia a díjazás, ideértve a túlmunka díjazása tekintetében is. Ez tehát azt jelenti, hogy ha például egy magyar vállalkozás Németországba küldi ki szolgáltatások nyújtása céljából a munkavállalóit, akkor ezen munkavállalók díjazása tekintetében a német rendelkezések lesznek az irányadók a munkaviszony díjazására vonatkozó valamennyi szabály, így például az alapul veendő minimálbér, vagy a túlmunka díjazása tekintetében is. Ráadásul, a díjazás fogalmát azon tagállam nemzeti joga és/vagy gyakorlata alapján kell meghatározni, amelynek a területén a munkavállaló kiküldetésben tartózkodik, és az magában foglalja a díjazás minden olyan elemét, amelyet a szóban forgó tagállamban kötelezővé nyilvánítottak nemzeti törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés útján, vagy általánosan alkalmazandónak nyilvánított vagy egyébként alkalmazandó kollektív szerződés vagy választott bírósági ítélet útján. Amennyiben pedig a kiküldetés tényleges időtartama meghaladja a 12 hónapot, a tagállamok a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül biztosítják, hogy a vállalkozások az egyenlő bánásmód elve alapján garantálnak a területükön kiküldetésben lévő munkavállalók esetében valamennyi olyan alkalmazandó, foglalkoztatásra vonatkozó feltételt, amelyek a munkavégzés helye szerinti tagállamban – akár jogszabály, akár kollektív szerződés, vagy választott bírósági ítélet révén - meghatározásra kerültek.

A magyar kormány keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az irányelv megsemmisítése érdekében. Keresetének alátámasztására több jogi érvet is megjelölt, így például arra hivatkozik, hogy az irányelvet téves jogalapon fogadta el az uniós jogalkotó, illetve, hogy a megtámadott irányelv ellentétes az EUMSZ szolgáltatásnyújtás szabadságát előíró 56. cikkével, mivel olyan kötelezettségeket és korlátozásokat vezet be a valamely tagállamban letelepedett, egy másik tagállamba szolgáltatásnyújtás keretében munkavállalókat kiküldő vállalkozások tekintetében, amelyek hátrányosan megkülönböztetőek, nem szükségesek és nem arányosak az elérni kívánt cél szempontjából. A magyar kormány továbbá úgy gondolja, hogy az uniós jogalkotó az irányelv elfogadásával hatáskörrel való visszaélést valósított meg, mivel annak ellenére fogadott el a munkaviszony díjazására vonatkozó szabályt, hogy annak lehetőségét az uniós jog kizárja.

A magyar kormány keresetéről az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent összefoglalót itt elolvashatja.