Személyi szabadság megsértésének bűntette

Tisztelt Járásbíróság!

„Aki mást személyi szabadságától megfoszt...” - így szól az a törvényi tényállás, melyet a tisztelt Járásbíróságnak jelen ügyben alkalmaznia kell. Aligha vitatható, hogy ez a tényállás az egész Btk. egyik  legkevésbé pontosan megfogalmazott, leghatározatlanabb, legnyitottabb és emiatt a legtöbb alkalmazásbeli bizonytalanságot eredményező tényállása. Hiányzik belőle annak meghatározása, hogy milyen módon, milyen időtartamban, vagy milyen következményeket előidézve kell elkövetni a cselekményt, hogy az büntetőjogi felelősségre vonást eredményezzen. Hosszan lehetne sorolni a példákat, melyek esetén a törvény szigorú, szövegszerű értelmezése mellett megvalósulna ugyan a törvényi tényállásban értékelt magatartás, ám ennek ellenére senkinek nem jutna eszébe az elkövetővel szemben büntetőeljárást indítani.

Különösen nehéz a szóban forgó törvényhely alkalmazása olyan esetben, amikor – a jelen ügy történeti tényállásához hasonlóan – egyrészt egy hosszabb időn, jelen esetben több napig tartó és számos külön-külön értékelendő apró eseménnyel, cselekménnyel tarkított cselekménysorozatot kell a törvényi tényállás szempontjából megítélni, másrészt pedig az eljárás alanyai – elkövetői és sértetti oldalon egyaránt – olyan személyek, akik – egymáshoz fűződő viszonyukból, kapcsolatukból adódóan – végig érzelmileg és indulatilag erősen túlfűtött, alkoholfogyasztásba és tettlegességbe torkolló, feldúlt állapotban töltötték el a releváns időtartamot.

Ilyen körülmények között abban a kérdésben, hogy az adott cselekmény, vagy cselekménysorozat személyi szabadságtól való megfosztásnak minősül-e a Btk.194.§-a értelmében, csupán a vád tárgyát képező cselekmény, illetve magatartás személyi és tárgyi körülményeinek gondos vizsgálata és elemzése alapján lehet és kell döntést hozni.

Ami először is jelen ügyben a vád tárgyául szolgáló cselekmény, illetve magatartás tárgyi körülményeit illeti, azt kell megvizsgálni és eldönteni – mégpedig kizárólag a kétséget kizáró módon bizonyított tények tükrében -, hogy a sértett a vád szerinti időintervallumban a vádlotti magatartás folytán objektíve akadályozva, vagy korlátozva volt-e a szabad mozgásában, tartózkodási helyének szabad megválasztásában. Jelen esetben erre a kérdésre nemmel kell felelni. Ebben a tekintetben nyilvánvalóan a sértett vallomásának van a legnagyobb jelentősége.

A sértett a legelső rendőrségi vallomásában azt mondta, hogy „szombatig” - vagyis 2021. augusztus 14-ig -  szabadon elhagyhatta volna az ingatlant. Ugyancsak ő nyilatkozta azt, hogy hétfő – vagyis 2021. augusztus 16. -  reggel át tudott menni a szomszédba, majd ezt követően visszament I.r. vádlott házába. A pszichológus szakértőnek szintén akként nyilatkozott, hogy – idézem -  „a házból bármikor eljöhetett volna, illetve megszökhetett volna, tekintettel arra, hogy azon nem volt ablak, csak fólia volt rajta, illetve a ház ajtaja, ablakai sem voltak zárhatóak.” Több tanúvallomás is rendelkezésre áll azzal kapcsolatban, hogy boltban is volt egyedül, mint ahogy arról is, hogy a vádlottak fociztak, miközben őrá nem ügyelt, nem vigyázott senki, mozgásában tehát ekkor is teljes mértékben szabad volt. Ismét a sértettet idézem: „Többször is sétáltunk a faluban, simán el tudtam volna menni, a boltban is bent voltam, szólhattam volna a boltosnak is...Az igaz, hogy mentünk mindenfelé a faluban, voltunk boltban és a játszótéren is...Kicsit hazudtam, mert a boltból és a játszótérről is el tudtam volna menni...A játszótéren voltunk, amikor a focit néztük, először a fiúk is csak nézték, majd utána hívták őket, és beálltak ők is focizni. D-vell maradtam ott, ettünk és beszélgettünk. Előtte voltunk a boltban. Egyszer egyedül is voltam a boltban egy innivalóért...Mondhattam volna a boltosnak, hogy el akarok menni, de nem engednek el a fiúk...” (29. sz. jkv., 6.-9.. oldal,) A boltos vallomása szerint a sértett mindig jó kedvű, viháncolós volt, amikor a szóban forgó napokban bement a boltba, a fiúk pedig kedvesek voltak vele. Elmondta továbbá azt is, hogy vasárnap – vagyis 2021. augusztus 15-én - egyedül volt bent a sértett, senki nem volt vele, kérhetett volna segítséget, de nem kért. A lányon nem látott semmilyen sérülést, nem úgy tűnt, hogy bántalmazták, vagy, hogy kényszerítik valamire. Nem hiszi, hogy bántalmazták, mert normálisan viselkedett és semmilyen sérülés nem volt rajta. Nem tűnik túl életszerűnek, tisztelt Bíróság, hogy az a személy, akit korlátoznak a személyi szabadságában, egy kívülálló személy számára jó kedvűnek és viháncolósnak tűnjön. Véleményem szerint ez viszonylag ritkán fordul elő. Vagy talán inkább soha. Azt a körülményt egyébként, hogy a boltostól kérhetett volna segítséget, D. tanú is többször megerősítette a tárgyaláson. A szomszédhoz is átmehetett, hiszen onnét hívta ki a rendőröket.

Mindezen bizonyítékokkal alátámasztott tények azt bizonyítják, hogy a sértett egyrészt nem érezte magát a személyi szabadságában korlátozottnak, másrészt pediga vádlottak magatartása nem akadályozta meg őt az eltávozásban.

Az is senki által nem vitatott, bizonyított tény továbbá, hogy I.r. vádlott háza körül kerítés nem volt (lsd. rendőrségi szemléről készült jegyzőkönyv), az ajtaját nem lehetett bezárni és zárható ablak sem volt. (lsd.  nyom.ir., 13.o.)  Ugyancsak a szemle-jegyzőkönyv tartalmazza, hogy a bejárati ajtón lévő funérlemez kézzel könnyen eltávolítható és az ajtó nem zárható (lsd. nyom. ir., 42.o.). Az egyetlen kilinccsel zárható ablak is félig fóliával fedett, mely kézzel könnyedén eltávolítható (lsd. nyom. ir., 43.o.) Ugyancsak a sértett maga nyilatkozta azt, hogy éjszaka nem vigyázott rá senki. Ezzel kapcsolatban a sértett a következőket nyilatkozta: „Abban a helyiségben, ahol én aludtam, ki volt törve az ablak, egy fólia volt rajta.” (29. sz. jkv., 6.-9.. oldal,) „Tudtam, hogy nem lehet bezárni az ajtót, ha bárki rárúgott volna, kiment volna a zár. Először a belső helyiségben aludtam, utána meg a „kocka” ágyon, mindkét ágyon aludtam. Valamelyik ablak le volt fóliázva, azt tudom. Nem akartam kimenni az ablakon.” (29. sz. jkv., 9.. oldal, 3.-5. bekezdések). A sértett tehát maga mondta el, tisztelt Bíróság, hogy pontosan tudta, hogy mind az ajtón, mind pedig az ablakon keresztül el tudna távozni, de ezt nem akarta megtenni. Önmagában véve már ezek a sértetti nyilatkozatok bizonyítják a vád alaptalanságát, hiszen ha a sértettnek objektíve lehetősége volt a távozásra, akkor nem állapítható meg a személyi szabadság megsértése.

Összefoglalva: a sértett egy körül nem kerített, be nem zárható ingatlanban tartózkodott, melynek sem az ajtaja, sem pedig az ablakai nem voltak zárhatók, ahol éjszakánként senki nem ügyelt rá és ő maga is pontosan tudta, hogy mind az ajtón, mind pedig az ablakon keresztül el tudna távozni. Emellett nappal több ízben volt egyedül boltban – mégpedig jó kedvűen és viháncolva -, illetve külön a vádlottaktól (mialatt ők fociztak). Mindezek kétséget kizáróan bizonyított ténynek tekinthetők. Ilyen körülmények között meggyőződésem szerint nem állapítható meg, hogy a vádlottak objektíve valóban megfosztották volna a sértettet a személyi szabadságától.

Ugyanerre az eredményre vezet a sértettre vonatkozó személyi körülmények, vagyis a szubjektív elemek elemzése is. Mindenek előtt a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján aggálytalanul megállapítható, hogy a sértett a védencem és D. közötti kapcsolattal szembesülve rögtön erősen feldúlt, zaklatott állapotba került, mely állapota a féltékenységből eredt. Ezt a sértett teljesen őszintén és részletesen elmondta mind a pszichológus szakértőnek, mind pedig a tárgyaláson tett vallomásában. Idézem: „Féltékeny voltam, amikor D. csókolgatta R.-t, először azért mentem át a szomszédhoz, mert direkt ki akartam hívni a rendőröket, bosszúból is tettem, de azért is, mert tényleg el akartam menni onnan.”  (29. sz. jkv., 6.-9.. oldal). Úgy gondolom, hogy semmi okunk nincs kételkedni a szavaiban. A sértett állandó hangulatingadozásairól D. tanú is beszámolt a bíróság előtt. A sértett a tárgyaláson elismerte továbbá mind a késsel való hadonászást, illetve a kés ráfogását I.r. vádlottra, mind pedig védencem megtámadását, megütését. Az együttlét a vádlottak és a sértett viszonylatában tehát mindvégig konfliktusokkal erősen terhelt volt, mely konfliktusok nem vitásan részben a sértett féltékenységéből, részben pedig I.r. vádlott sértett által nem kívánt közeledéséből eredtek.

Mindemellett az is kétséget kizáró módon bizonyított ténynek tekinthető, hogy a sértettnek nagyon jelentős mértékű lelkiismeret-furdalása lett, amikor szembesült a vádlottak letartóztatásának tényével. Akárhogy is értékeljük a sértett több ízben módosított vallomásait, az mindenképpen bizonyosnak tekinthető, hogy a vádlottak cselekményét nem érezte, nem tekintette olyan súlyúnak, mely a letartóztatásukat indokolta volna. A sértettet ez az őszinte, senki által nem befolyásolt és az igazságügyi szakvélemény által is megerősített lelkiismeret-furdalása vette rá terhelő vallomásának visszavonására és a védencem édesanyjával való kapcsolatfelvételre. Ismétlem: a sértettnek a vádlottak letartóztatása miatti lelkiismeret-furdalása – a szakvélemény által is megerősítetten – őszinte és senki által nem befolyásolt volt. Az aggálytalan igazságügyi szakvélemény egyértelműen rögzíti, hogy a sértett vonatkozásában a sérelmére állítólagosan elkövetett bűncselekményből eredően pszichológiai trauma jegyei nem voltak rögzíthetők, szemben a belső zaklatottsággal és lelkiismereti funkciókkal, melyek hamis vádaskodásból adódtak. Az igazságügyi szakértő azt állapította meg, hogy a sértettnél az elszenvedett cselekményre visszavezethetően pszichés trauma jegyei, jellemzői nem voltak kimutathatók. Vagyis leegyszerűsítve: az a cselekmény, mely miatt a vádlottak hónapokat töltöttek letartóztatásban és mely miatt most ítéletre várva a tisztelt Bíróság előtt állnak, a sértettben – a szakértő szerint – nem idézett elő pszichés traumát, a vádlottaknak az ő vallomására visszavezethető letartóztatása ellenben igen.  A cselekmény által okozott pszichés trauma hiánya mindenképpen a cselekmény alacsony tárgyi súlyára enged következtetni. Szükségesnek tartom ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a sértett a tárgyaláson – kérdésre válaszolva - háromszor jelentette ki, hogy a második, vagyis a szakvélemény által megerősített vallomását tartja fenn, és ezen nyilatkozatát csak azt követően változtatta meg, hogy vallomásának fenntartása esetére a tisztelt Bíróság kilátásba helyezte a hamis vád miatti feljelentést. Ekkorra egyébként a kiskorú sértett a kihallgatása során már olyan pszichés állapotba került, hogy elsírta magát.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az is bizonyított ténynek tekinthető továbbá, hogy védencem összesen egy alkalommal akadályozta meg a sértett távozását és vitte vissza a házba, mégpedig akkor, amikor a sértett éjszaka, sérülten, erősen feldúlt állapotban és részegen akart távozni. Ebben a vonatkozásban valamennyi említett körülménynek jelentősége van: a sértett tehát éjszaka, sérülten, erősen feldúlt állapotban és részegen akart eltávozni.

Védencem és a sértett tárgyaláson tett vallomásai ugyanis megegyeznek abban, hogy védencem csupán egy alkalommal vitte vissza a sértettet a házba, amikor utóbbi egyrészt sérült volt, másrészt pedig alkoholos befolyásoltság alatt állt.

Védencem ezzel kapcsolatban a következőképpen nyilatkozott: „Egy alkalommal hoztam vissza L-t, akkor, amikor be volt rúgva.” (29. sz. jkv., 2. oldal, utolsó bekezdés)

A sértett védencem ezen állítását megerősítette. Idézem: „Egy alkalom volt olyan, hogy R. utánam szaladt, amikor el akartam menni...Amikor összevesztem R.-rel, el akartam onnan menni, de R. mondta, hogy ne menjek el, hova mennék egyedül.” (29. sz. jkv., 5. oldal).

Az, hogy védencem nem engedte a sértettet éjszaka, sérülten, erősen feldúlt állapotban és részegen nekimenni gyalog a nagyvilágnak, aligha tekinthető elítélendő, társadalomra veszélyes, bűnös magatartásnak, mivel egyértelműen az utóbbi érdekében állt.

Kétséget kizáró módon bizonyított ténynek tekinthető továbbá, hogy a sértett sérelmére elkövetett, az eljárás tárgyát nem képező bántalmazás nem a sértett távozási szándékával állt összefüggésben, hanem azzal, hogy a sértett feldúlt állapotban, részegen nekitámadt védencemnek. Idézem -:  „R. azért ütött meg, mert én nekimentem. Amikor R. utánam jött, rögtön jött utána D., ezen felidegesítettem magam, elkezdtem lökdösni R.-t, mondtam neki, hogy válasszon, vagy jön velem Á-ra, vagy ha nem, akkor én egyedül elmegyek K.-ra. Lökdöstem R.-t, utána adtam neki egy pofont, ezután ütött meg. Ez kint történt, nem bent a házban. T. és D. is látta, hogy párszor nekimentem R.-nek....nem igaz, hogy R. azért ütött meg, mert el akartam szökni, hanem azért ütött meg, mert én adtam neki egy pofont, és a kést nem R.-re fogam, hanem T.-re.” (29. sz. jkv., 10. oldal, 6., 7. és 10. bekezdés). Ez nagyon lényeges elem, tisztelt Bíróság, hiszen a sértett egyértelmű nyilatkozata alapján kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a sértett védencem általi megütése nem a sértett távozási szándékával állt összefüggésben, hanem a sértett féltékenységből eredő feldúlt állapotával és alkoholos befolyásoltságával.   Az is kiderült a tárgyaláson, hogy a védencemmel folytatott, tettlegességig fajuló vitára éjszaka került sor (29. sz. jkv., 8. oldal, 8. bekezdés)

Mind a cselekménnyel összefüggő és a rendelkezésre álló bizonyítékokból megállapítható objektív körülmények elemzése, mind pedig a sértettre vonatkozó személyes, pszichés elemek vizsgálata arra az eredményre vezet tehát, hogy a vád szerinti bűncselekményt védencem nem követte el a sértettel szemben. Ha ugyanis elkövette volna, akkor az ebből eredő pszichés trauma jegyei legalább olyan mértékben kimutathatók lettek volna a szakértői vizsgálat alkalmával, mint a lelkiismeret-furdalásból eredő jegyek.

Mindezek alapján indítványozom, hogy a tisztelt Járásbíróság védencemet mentse fel az ellene emelt vád alól.

Arra a nem várt esetre, ha a tisztelt Járásbíróság megítélése szerint védencem büntetőjogi felelőssége a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáró módon megállapítható, indítványozom, hogy a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vegye figyelembe védencem fiatal életkorát, a több, mint két évnyi időműlást, valamint azt, hogy a cselekmény a sértettben – az igazságügyi szakvélemény által igazoltan - nem okozott pszichés traumát, mely körülmény a cselekmény enyhe tárgyi súlyára enged következtetni. Kérem továbbá, hogy nyomatékos enyhítő körülményként szíveskedjék figyelembe venni védencemnek a cselekmény elkövetését követően végrehajtott javítóintézeti nevelés során tanúsított, a rendelkezésre álló nevelői jellemzések által igazolt magatartását, előmenetelét, fejlődését.

A büntetés kiszabása során feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a cselekményre védencem három hónapig tartó, javítóintézetben végrehajtott letartóztatását, majd pedig egy évig tartó, jogerős ítélettel kiszabott javítóintézeti nevelését megelőzően került sor. Védencem tehát a jelen ügy tárgyát képező cselekmény elkövetése óta 15 hónapot töltött javítóintézetben. A fiatalkorúval szembeni büntetőjogi szankció meghatározására vonatkozó, a Btk. 106.§ (1) bekezdésében rögzített alapelvekre figyelemmel kérem a tisztelt Járásbíróságot, hogy – büntetőjogi felelőssége megállapításának esetén – védencemmel szemben olyan szankciót alkalmazzon, mely a 15 hónapos javítóintézeti nevelésének is köszönhető, a jellemzések által bizonyított pozitív irányú fejlődését nem töri meg, nem veszélyezteti. Nem gondolom úgy, hogy védencem újabb javítóintézeti nevelésének elrendelése – melynek időtartama a törvény értelmében legalább egy év – egy olyan cselekmény miatt, melyet 15 hónapig tartó és eredményesnek tekinthető javítóintézeti nevelést megelőzően követett el, célszerű és védencem további fejlődése, nevelése szempontjából hatékony szankciónak lenne tekinthető.

Mindezekre tekintettel elsődlegesen azt indítványozom, hogy a tisztelt Járásbíróságot védencemet a Btk. 116.§ (1) bekezdése alapján bocsássa próbára, másodlagosan pedig azt indítványozom, hogy a tisztelt Járásbíróság védencemet a  Btk. 110.§ (2) bekezdése alapján végrehajtásában felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélje és a Btk. 119.§ (1) bekezdésének b), illetve c) pontja alapján a próbára bocsátás, illetve a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét. Álláspontom szerint védencem cselekmény elkövetése óta tanúsított fejlődésére, pozitív irányú változására és az eredményesnek tekinthető javítóintézeti nevelésére tekintettel immár alaposan feltehető, hogy a büntetés célja, mely esetében első sorban a további helyes irányú fejlődése és a társadalom hasznos tagjává válásának elősegítése, pártfogó felügyelet mellett a próbára bocsátás alkalmazásával, illetve a büntetés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésével is elérhető.

Végül megjegyzem, hogy védencemmel szemben a T-i Járásbíróság által a 2021. november 16-án jogerőre emelkedett .... számú büntetővégzésben elrendelt próbára bocsátás megszüntetésére és büntetés kiszabására a Btk. 66.§-a értelmében már nincs törvényes lehetőség, mivel védencem a jelen ügy alapját képező vád szerinti cselekményt a próbára bocsátást megelőzően követte el és a próbaidő 2023. május 16-án eltelt.