Személyes adattal visszaélés vétsége

Ezt a védőbeszédet az elsőfokú bíróság előtt mondtam el a vádlott meghatalmazott védőjeként. A perbeszédek elhangzását követően az elsőfokú bíróság tájékoztatta a feleket, hogy álláspontja szerint a vádlott vád tárgyává tett cselekménye hivatali visszaélés bűntetteként is minősülhet. Végül az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét - az ügyészség által végig, következetesen fenntartott vádirati minősítéstől eltérően - hivatali visszaélés bűntettében állapította meg és megrovásban részesítette. Az elsőfokú ítélet ellen én is és az ügyészség is fellebbezett, így az nem jogerős.

Tisztelt Járásbíróság!

Goethenek a Faust szájába adott filozófiai értelmű megállapítása, miszerint „Kezdetben volt a tett”, a büntetőügyekre mindenképpen igaz, hiszen minden büntetőügy kiindulópontja egy konkrét tett, cselekedet, vagy annak hiánya. Goethe hőséhez hasonlóan vegyük tehát mi is kezdetnek a tettet, és – kiindulási pontként - definiáljuk először is a lehető legpontosabban, hogy mi is volt az a cselekmény, melynek elkövetését a vádhatóság felrója védencemnek, mely alapján immár több, mint négy éve (!) büntetőeljárás hatálya alatt áll, s mely miatt a vádhatóság álláspontja szerint büntetőjogi értelemben felelőssége vonandó.

A jelen eljárás tárgyát képező, védencemnek felrótt cselekmény egész pontosan a következő volt: védencem 2020. március 14. napján 10:07 perckor két általa jól ismert, hozzá közel álló magánszemélynek – nevezetesen a testvérének és a legjobb barátjának – abban a téves feltevésben, hogy az a police.hu oldalon közzétett, közérdekből nyilvános körözések közül való - messenger alkalmazás segítségével elküldte a sértettnek a ... Megyei Rendőr-főkapitányság Elemző Értékelő Osztálya által vezetett belső intranetes oldalon található napi bűnügyi tájékoztatójában szereplő és az Országos Rendőr-főkapitányság által vezetett H. Körözési Nyilvántartási Rendszerből származó, részére „A” tanú által hozzáférhetővé tett körözési adattábláját, mely a sértett következő személyes adatait tartalmazta: arckép, név, születési hely, születési idő, anyja neve, körözés oka, lakcím, illetve feltalálási hely. A körözési bejegyzésben a körözés okaként a következő megjegyzés szerepelt: „Covid-19 Koronavírussal Összefüggő Hatósági Házi Karantén – a Hatósági Házi Karantén Szabályainak Betartása” Az „Intézkedés” rovatba az „Állítsa elő”, míg a „Különleges bejegyzések” rovatba a „Covid-19 Koronavírussal Összefüggő Hatósági Házi Karantén Szabályainak Betartása” bejegyzés volt olvasható. Úgy vélem, hogy mindezen körülmények a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján bizonyított tényeknek tekinthetők.

Ez tehát az a cselekmény, mely miatt védencemmel szemben immár több, mint négy éve (!) büntetőeljárás folyik és mely miatt most a tisztelt Bíróság ítéletét várja.

Ezek után azt kell megvizsgálni, hogy ezen nem vitatottan elkövetett cselekmény miatt megállapítható-e védencem büntetőjogi felelőssége. Ennek során először azt a kérdést teszem vizsgálat tárgyává, hogy védencem cselekménye tényállásszerű-e, majd pedig azt, hogy megállapítható-e valamilyen büntethetőséget kizáró ok. A cselekmény büntetőjogi szempontú vizsgálata során az alábbi kérdéseket tartom szükségesnek feltenni és megválaszolni:

Védencem cselekményével a Btk 219.§-a értelmében vett jogszabálysértő, jogosulatlan, illetve céltól eltérő adatkezelést valósított-e meg?
Kizárja-e védencem büntethetőségét a Btk. 24.§-a?
Büntetőjogi értelemben felróhatók-e védencemnek, vagyis a jelentős érdeksérelem, mint alaptényállásban értékelt eredmény tekintetében figyelembe vehetők-e azon sértettet ért negatív következmények, melyek nem az ő cselekményével, hanem „B” facebook-posztjával álltak közvetlen okozati összefüggésben?
Megállapítható-e kétséget kizáró bizonyossággal, hogy védencemet büntetőjogi értelemben vett szándékosság terheli a sértettet ért negatív következmények, mint alaptényállásban értékelt eredmény vonatkozásában?
Megállapítható-e kétséget kizáró bizonyossággal, hogy a sértett a Btk 219.§-a értelmében vett jelentős érdeksérelmet szenvedett el?
Társadalomra veszélyes volt-e védencem cselekménye?
Kizárják-e védencem büntethetőségét a végszükségre és/vagy a társadalomra veszélyesség hiányában való tévedésre vonatkozó rendelkezések?

A büntetőjogi felelősség alapja a tényállásszerűség, ezért elsőként ezt kell vizsgálat tárgyává tenni, mégpedig mind a jogszabálysértő, jogosulatlan és céltól eltérő adatkezelés, mint alaptényállásban rögzített elkövetési magatartás, mind pedig a jelentős érdeksérelem, mint alaptényállásban rögzített eredmény vonatkozásában.

1. A cselekmény tényállásszerűsége a jogszabálysértő, jogosulatlan, illetve céltól elérő adatkezelés tekintetében

Azt a bűncselekményt, mellyel az ügyészség védencemet vádolja, az követi el, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel.

Arra vonatkozó adat, gyanú, vagy feltételezés, hogy védencem cselekményét haszonszerzési célból követte volna el, az eljárás során fel sem merült, így a cselekmény tényállásszerűsége körében két tényállási elem fennállását kell megvizsgálni, nevezetesen a cselekmény, mint adatkezelés jogszabálysértő, jogosulatlan, illetve céltól eltérő jellegét, valamint a jelentős érdeksérelem okozását. Védencem cselekménye csak abban az esetben lehet tényállásszerű, s ennek folytán védencem büntetőjogi felelőssége csak abban az esetben állapítható meg, ha ezen két tényállási elem mindegyikének fennállása a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáró módon megállapítható.

Ami először is a cselekmény által megvalósított adatkezelés jogszabálysértő, jogosulatlan, illetve céltól eltérő jellegét illeti, a következőket kell megfontolás tárgyává tenni.

Először is, a cselekmény csak a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével történő, vagyis összefoglalóan: jogszabálysértő adatkezeléssel követhető el. A jogszabálysértés a bűncselekményi minősítés szükséges feltétele, ennek hiányában tehát a cselekmény nem bűncselekmény. Ennél fogva nem tényállásszerű a cselekmény, ha az elkövető közérdekből nyilvános adatot továbbít, mert ezzel nem sérti sem a magyar jog, nevezetesen az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), sem pedig az uniós jog, nevezetesen a GDPR rendelkezéseit. Mindenek előtt tehát meg kell vizsgálni, hogy a sértettnek a védencem által továbbított adatai a cselekmény elkövetésének időpontjában nem minősültek-e közérdekből nyilvános adatnak.

Azon különleges adat, melyen a cselekmény vád szerinti minősítése alapul, az a sértettre vonatkozó információ, mint egészségügyi adat volt, hogy fennáll a gyanúja a koronavírus általi fertőzöttségének. Márpedig, álláspontom szerint, a cselekmény elkövetésének időpontjában a hatósági házi karanténra kötelezett személyek vonatkozásában ezen személyes adat közérdekből nyilvános adatnak minősült. Azzal ugyanis, hogy a járványügyi megfigyelésre kötelezett személyeket a tartózkodási helyük bejárati ajtaján – melyen általában az ott lakó(k) nevét tartalmazó névtábla is el van helyezve - hatósági határozattal figyelmeztető felirat elhelyezésére kötelezte, az állam az érintett személyek potenciális fertőzöttségére vonatkozó információt, mint különleges személyes adatot a járványhelyzetre tekintettel közérdekből de facto bárki által megismerhetővé tette, vagyis nyilvánossá minősítette, és ezzel kivonta a védendő személyes adatok köréből. Az ajtón kötelezően elhelyezendő figyelmeztető táblán lévő, „Itt járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik” szövegből ugyanis mindenki számára, aki ezt a feliratot látta és tudomással bírt az érintett ingatlanban élő személy, vagy személyek kilétéről, személyazonosságáról, ismertté válhatott az utóbbi, vagy utóbbiak koronavírussal való lehetséges megfertőződésének ténye. Védencem cselekménye folytán tehát olyan – közérdekből nyilvános - személyes adat vált ismertté két magánszemély számára, melyet bárki megismerhetett, aki látta a sértett tartózkodási helyének ajtaján lévő feliratot és azt össze tudta kötni a sértett személyével, vagyis tudomással bírt arról, hogy az adott ingatlan a sértett tartózkodási helye. Mivel tehát védencem közérdekből nyilvános adatot továbbított két magánszemélynek, ezen cselekményével nem követett el a törvényi tényállásban írt jogszabályi rendelkezésekbe ütköző adatkezelést.

A ... Megyei Kormányhivatal ...i Járási Hivatalának a nyomozati iratokban található, a sértett járványügyi megfigyelés alá helyezéséről szóló határozata értelmében a sértettnek is el kellett helyezni, és, miként ő maga elmondta a tisztelt Járásbíróság előtt, ténylegesen el is helyezte lakásának ajtaján az alábbi figyelmeztető táblát (26. sz. jkv., 4. oldal, 1. bekezdés):

Másodszor, az adatkezelés fogalmilag nem lehet jogszabálysértő, ha megfelel a GDPR és az Infotv. rendelkezéseinek. Utóbbi törvény tekintetében az 5.§ (1) bekezdés a) és c) pontjának van jelentősége, mely rendelkezések szerint személyes adat akkor kezelhető, ha azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben, különleges adatnak vagy bűnügyi személyes adatnak nem minősülő adat esetén - helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli, vagy, ennek hiányában az az érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges és azzal arányos. Jelen ügyben nem lehet annak alapos megvizsgálása nélkül ítéletet hozni, hogy a vád tárgyául szolgáló adatkezelési művelet jogszerűnek minősült-e az Infotv. ezen rendelkezéseinek tükrében, mert ha igen, akkor a cselekmény – jogszabálysértő adatkezelés hiányában – nem minősülhet bűncselekménynek.

Az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének a) pontjára tekintettel elsőként tehát azt a kérdést kell vizsgálat tárgyává tenni, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában volt-e olyan felhatalmazó törvényi rendelkezés, mely közérdeken alapuló célból lehetővé tette a védencem által megvalósított adatkezelési művelet elvégzését. Márpedig, tisztelt Járásbíróság, volt ilyen törvényi rendelkezés.

A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 91/E.§ (4) bekezdésének – a cselekmény elkövetésének időpontjában is hatályos - b) pontja értelmében ugyanis bűnüldözési adat magánszemélynek bármely célra továbbítható, ha a továbbítás a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges.

A cselekmény elkövetésének időpontjában volt tehát olyan törvényi rendelkezés - nevezetesen a rendőrségi törvény 91/E.§ (4) bekezdésének b) pontja -, mely – az Infotv. 5.§ (1) bekezdése a) pontjának megfelelően - felhatalmazta a rendőrt arra, hogy bűnüldözési adatot akár magánszemély számára is továbbítson, mégpedig bármely célra. Ismétlem, mert nagyon lényegesnek tartom: a törvényi felhatalmazás bűnüldözési adat magánszemély számára és bármely célra történő továbbítására vonatkozott. A rendőrségi adatok kezelésének lehetséges céljait pedig a rendőrségi törvény 77.§ (2) bekezdése határozza meg, s ezen adatkezelési célok között szerepel a közrend, a közbiztonság, valamint mások jogainak és biztonságának védelme. Ez utóbbi körbe nyilvánvalóan az egészséghez és az élethez fűződő jog is beletartozik. Ezen törvényi rendelkezések értelmében tehát a rendőr továbbíthat bűnüldözési adatot magánszemélynek, ha egyrészt ezen adattovábbítás célja a 77.§ (2) bekezdésében rögzített valamely célnak megfelel, másrészt pedig a továbbítás a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges.

Nem képezi vita tárgyát, hogy a vádlott által továbbított adatok a rendőrség Körözési Nyilvántartó Rendszeréből származtak, s mint ilyenek, bűnüldözési adatnak minősültek. Abban az esetben tehát, ha megállapítható, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésének időpontjában alappal gondolhatta azt, hogy a szóban forgó, a rendőrség által kezelt bűnüldözési adatállományból származó adatoknak a két magánszemély részére történő továbbítása a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges, a továbbításban megnyilvánuló adatkezelés – a rendőrségi törvény előzőekben hivatkozott felhatalmazó rendelkezésére tekintettel - az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján nem tekinthető jogosulatlannak és jogszabálysértőnek, következésképpen a vádlott cselekménye nem tekinthető tényállásszerűnek és nem minősülhet bűncselekménynek. Ebben az esetben egyébként a vádlott a neki felrótt cselekmény miatt a Btk. 24.§-ára tekintettel sem büntethető.

A rendőrségi törvény 91/E.§ (4) bekezdésének b) pontjára tekintettel a következő megvizsgálandó kérdés az, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésének időpontjában alappal gondolhatta-e azt, hogy vád tárgyául szolgáló cselekmény, nevezetesen a szóban forgó, a rendőrség által kezelt bűnüldözési adatállományból származó adatoknak a két magánszemély részére történő továbbítása a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges. Álláspontom szerint erre a kérdésre igennel kell felelni.

Először is: védencem és a két magánszemély között lefolytatott beszélgetés, valamint ezen két magánszemély tanúvallomása alapján nem lehet kétséges, hogy védencem – miként ezt a tisztelt Járásbíróság előtt tett vallomásában ő maga is elmondta (lsd. 9. sz. jkv., 3. oldal, 1. és 6. bekezdés, valamint 4. oldal, 5. bekezdés) - abban a tudatban követte el a cselekményt, hogy a sértett megszökött a karanténból. A vádlott – utalva a körözési adattáblában foglaltakra – azt írta a beszélgetésben, hogy „El kell fogni.” Az egyik magánszemély azon kérdésére pedig, hogy „Fertőzött, aztán lelépett?”, azt válaszolta hogy „Igen.” Védencem továbbá azt állította az eljárás során, hogy a cselekmény elkövetése során abban a feltevésben volt, hogy a sértett azért került be a körözési nyilvántartási rendszerbe, mert megszegte a karantén-szabályokat. Ezen feltevésből adódóan, figyelmeztetésként osztotta meg a körözési adattáblát olyanokkal, akiket érinthet (lsd. 26. sz. jkv., 9. oldal, 3. bekezdés). Védencem elöljárója, az ugyancsak rendőrként dolgozó „C” tanú a tisztelt Bíróság előtt tett tanúvallomásában életszerűnek nevezte védencem azon feltevését, hogy egy hatósági házi karantént megszegő személyről van szó (32. sz. jkv., 5. oldal, 7. bekezdés). Arra a kérdésre, hogy „Életszerű, hogy a vádlott azt hihette, hogy egy házi karantént megszegő személyre kell figyelni?”, szó szerint a következőképpen nyilatkozott: „Igen, mert annyira kiforratlan dolog volt. Teljesen életszerűnek tartom, hogy ő tényleg azt gondolta, hogy egy házi karantént megszegő személyről van szó.”

Márpedig, tisztelt Járásbíróság, kijelenthető, hogy a körözés elrendelése, vagyis a körözési nyilvántartásban rögzítés ténye alapján védencem ezen – az akkori elöljárója által is életszerűnek minősített - feltevései a cselekmény elkövetésének időpontjában a következő okokból kifolyólag teljes mértékben megalapozottak voltak, vagyis teljes joggal hihette azt, hogy a sértett valóban ismeretlen helyen tartózkodik, tehát a szabályokat megszegve eltávozott a karanténból.

Nem vitás, hogy a sértett adatait a rendőrség rögzítette a körözési nyilvántartási rendszerben, vagyis vele szemben körözést rendelt el. A nyomozati iratok között található, „D” rendőr százados által 2020. június 15-én készített hivatalos feljegyzés szerint a külföldről hazatérő magyar állampolgárokkal szemben a határbelépő helye szerint illetékes rendőrkapitányság körözésről szóló határozatot hozott és körözést bocsátott ki, s ezt rögzítette a rendszerben. A körözést a 14 nap karantén lejárása után a rendszer automatikusan törölte önmagából. A karantén időtartama alatt tehát a karanténra kötelezett személy körözés alatt állt, vagyis a sértett a cselekmény elkövetésének időpontjában formálisan valóban körözés alatt állt, mégpedig annak ellenére, hogy nem ismeretlen helyen tartózkodott. Ez azonban – az alábbiak folytán – törvénysértő volt.

A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló 2013. évi LXXXVIII. törvény 1.§ e) pontja értelmében a körözési eljárás: az ismeretlen helyen lévő személyek és dolgok hollétének megállapítására, ismeretlen személyek, holttestek, ismeretlen eredetű dolgok azonosítására irányuló eljárás, valamint a Schengeni Információs Rendszerben rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezésével kapcsolatos intézkedések összessége. A 3.§ (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a körözött személyek nyilvántartásának célja az ismeretlen helyen lévő személy felkutatása. Tehát még egyszer, tisztelt Járásbíróság: a körözött személyek nyilvántartásának célja az ismeretlen helyen lévő személy felkutatása. Itt a jelen ügy szempontjából természetesen az „ismeretlen helyen lévő” szófordulatnak van különös jelentősége. A törvény 26.-29.§§-ai sorolják fel a rendőrség körözés lefolytatásával kapcsolatos feladatait a különböző jogalapokon és különböző törvényeken alapuló körözések esetén, vagyis ezen rendelkezésekből megállapítható, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában mely jogalapokon volt lehetőség körözés elrendelésére. A törvény 70/A.§ (1) és (2) bekezdése alapján közegészségügyi, így járványügyi okból körözés elrendelésére és lefolytatására akkor volt csak lehetőség, ha az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodott. Kiemelendő továbbá, hogy a törvény 2.§ (2) bekezdése sorolja fel a körözési nyilvántartási rendszer részeit képező nyilvántartásokat és ezek között a hatósági házi karanténra kötelezett személyek nyilvántartása a cselekmény elkövetésének időpontjában sem szerepelt, következésképpen utóbbit a körözési nyilvántartási rendszer a cselekmény elkövetésének időpontjában sem tartalmazhatta volna. Az, hogy mégis tartalmazta, kizárólag törvénysértésként értékelhető.

Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy – szemben azzal, amit „A” tanú mondott a tisztelt Járásbíróság előtt tett tanúvallomásában – a bűnügyi felügyelet kényszerintézkedés hatálya alatt állók adatait nem lehet rögzíteni a körözési nyilvántartási rendszerben. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 19.§ (1) bekezdése értelmében ugyanis kizárólag ismeretlen helyen tartózkodó elítélt, illetve kényszergyógykezelt felkutatása érdekében lehet körözést elrendelni.

Tehát még egyszer, tisztelt Járásbíróság: a cselekmény elkövetésének időpontjában körözést elrendelni mind bűnügyi, mind pedig járványügyi érdekből csak és kizárólag ismeretlen helyen tartózkodó személlyel szemben lehetett, ismert helyen tartózkodó élő személy körözését a cselekmény időpontjában a magyar jog nem tette lehetővé. Ugyancsak nem tette lehetővé a magyar jog a cselekmény elkövetésének időpontjában a hatósági házi karanténra kötelezett személyek adatainak a körözési nyilvántartási rendszerben történő rögzítését. Más szóval ez azt jelenti, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában a hatósági házi karanténra kötelezett személyek adatainak a körözési nyilvántartási rendszerben a karantén szabályainak betartása érdekében történő rögzítésének, vagyis velük szemben körözés elrendelésének nem volt jogszabályi alapja, vagyis de facto törvénytelen volt.

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020 számú kormányrendelet sem hatalmazta fel a rendőrséget a hatósági házi karanténra kötelezett személyek körözési nyilvántartási rendszerben történő rögzítésére, sőt, kifejezetten a járványügyi hatóság általi nyilvántartásba vételükről rendelkezett, s a rendőrség vonatkozásában csupán a hatósági házi karanténra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését írta elő. Ezen állításomat alátámasztja a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Nemzetközi Bűnügyi Igazgatóság Körözési nyilvántartó és Szakirányító Főosztályának a nyomozati iratok között fellelhető, az ügyészség részére megküldött tájékoztatója, mely rögzíti, hogy a hatósági házi karanténra kötelezett személyekkel szemben körözési eljárás lefolytatására nem volt törvényi felhatalmazás (ezért nem is folytattak le velük szemben körözési eljárást). Csakhogy – és ezt a tájékoztató már elfelejti megemlíteni – nem csupán a körözés lefolytatására nem volt a rendőrségnek törvényi felhatalmazása, hanem a körözés elrendelésére, vagyis ezen személyek adatainak a körözési nyilvántartási rendszerbe való felvételére sem!

Kijelenthető tehát, hogy a sértett adatainak a körözési nyilvántartási rendszerben történő rögzítésével a rendőrség törvénysértést követett el, mert az akkor hatályos jogszabályok alapján a sértett adatait nem lett volna lehetséges a körözési nyilvántartási rendszerben rögzíteni és nem lehetett volna vele szemben körözést elrendelni. Erre vonatkozóan nem volt ugyanis jogszabályi felhatalmazása a rendőrségnek. Ennek oka pedig az volt, ami a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Nemzetközi Bűnügyi Igazgatóság Körözési Nyilvántartó és Szakirányító Főosztályának előzőekben említett tájékoztatójában szerepel, nevezetesen, hogy a 41/2020. Korm. rend. - idézem - „érvényesülése érdekében” 2020. március 12-én – vagyis mindössze két nappal a cselekmény elkövetését megelőzően (!) – átmeneti megoldásként (ez a két szó vastag betűvel szedett a dokumentumban) a Körözési Nyilvántartó Rendszerben került kialakításra a COVID-19 koronavírussal összefüggő hatósági házi karanténra kötelezett személyek adatainak kezelését biztosító funkció, a karanténra kötelezett személyek rendőrségi ellenőrzésének támogatása céljából. A rendőrség veszélyhelyzettel összefüggő feladatainak támogatását biztosító rendszer pedig csupán 2023. június 3-án került bevezetésre. Ezen rendszer éles üzemű használatba vételekor a körözési nyilvántartási rendszerből migrálásra, majd azt követően törlésre kerültek a hatósági házi karanténra kötelezett személyek adatai.

Mit is jelent mindez, tisztelt Járásbíróság? Azt jelenti egyrészt, hogy a rendőrség, illetve az azt irányító Belügyminisztérium a covid-járvány magyarországi megjelenésekor, a járvány kitörésének pillanatában a közbiztonság és az emberek egészségének, életének védelme érdekében, a helyzet diktálta kényszerűségnek engedve jogszabályi felhatalmazás nélkül, vagyis de facto jogot sértve döntött a hatósági házi karanténra kötelezett, de körözés alatt nem álló személyek adatainak a Körözési Nyilvántartó Rendszerben történő rögzítéséről, mivel – miként az előzőekben kifejtettem – egyrészt a cselekmény elkövetésének időpontjában élő személy vonatkozásában körözést elrendelni a magyar jog alapján bármilyen okból és bármely jogalapon – közegészségügyi és járványvédelmi okból is - csak ismeretlen helyen tartózkodás esetén volt lehetséges, másrészt pedig a körözési nyilvántartási rendszernek nem volt része a hatósági házi karanténra kötelezett személyek nyilvántartása. Vagyis miközben a rendőrség és a Belügyminisztérium ezen átmeneti rendszer kialakításával tudatosan törvényt sértett és személyes adatok törvényi felhatalmazás nélküli rögzítésével tömeges jogsértést követett el, belátva és elfogadva azt, hogy azok a történelmi léptékben mérve is rendkívülinek tekinthető körülmények, melyek közepette ezen intézkedésre sor került, az emberek egészségének, életének, valamint a közbiztonságnak a védelme érdekében ilyen rendkívüli intézkedést igényelnek, addig ugyanaz a rendőrség és a körözési nyilvántartási rendszer fölött törvényességi felügyeletet ellátó, vagyis a törvénysértő átmeneti rendszert elfogadó, afölött szemet hunyó ügyészség egy ennél sokkal kisebb súlyú állítólagos jogsértést, nevezetesen személyes adatoknak mindösszesen két magánszemélynek történő elküldését rója fel védencemnek, helyezi őt éveken át büntetőeljárás hatálya alá és állítja bíróság elé.

Mindezeken túl figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy védencemet – miként kérdésre válaszolva elmondta a tisztelt Járásbíróság előtt (lásd. 9. sz. jkv., 4. oldal, utolsó bekezdés) - a cselekmény elkövetésének időpontjáig, vagyis a 2023. március 12-től 14-ig eltelt két nap során elöljárói nem tájékoztatták az átmeneti rendszer bevezetéséről. Védencem akkori elöljárója, „C” sem tudott tanúkénti meghallgatása során arra vonatkozó információt, vagy adatot szolgáltatni, hogy a cselekmény elkövetését megelőzően védencem és a kollégái kaptak volna tájékoztatást a körözési nyilvántartási rendszert érintő, átmeneti (és törvénysértő) rendszerre vonatkozóan. Mindebből pedig az következik, tisztelt Járásbíróság, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában védencem a magyar jog hatályos rendelkezései alapján, a 2023. március 12-én bevezetett (törvénysértő) átmeneti rendszer ismeretének – munkáltatójának felróható, neki azonban fel nem róható - hiányában teljes mértékben alappal gondolhatta azt, hogy a sértett ellen azért adtak ki körözést, mert ismeretlen helyen tartózkodik, vagyis potenciális covid-fertőzöttként megszökött a házi karanténból. A cselekmény elkövetésének időpontjában a hatályos jogszabályokra tekintettel védencem nem tudta, nem tudhatta és nem is kellett tudnia neki azt, hogy a hatósági házi karanténra kötelezés miatt a körözési rendszerben – ideiglenes megoldásként - történő tárolás nem jelent eltűnés, illetve ismeretlen helyen tartózkodás miatti körözés alatt állást, és - a 2013. évi LXXXVIII. törvény 27.§-ának a cselekmény időpontjában hatályos (2) és (3) bekezdése alapján - alappal gondolhatta azt, hogy a sértettel szemben a tartózkodási helyének megállapítása és előállítása céljából adtak ki körözést.. Márpedig, a Btk. 20.§ (1) bekezdése értelmében nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.

Közbenső eredményként tehát leszögezhetjük: a cselekmény elkövetésének időpontjában védencem alappal gondolhatta azt, hogy a sértett, mint Olaszországból hazatért lehetséges covid-fertőzött, megszökött a házi karanténból, ismeretlen helyen tartózkodik, és potenciális veszélyt, mégpedig nagyon jelentős mértékű veszélyt jelent a társadalomra. Miként a korábbiakban már említettem, ezt a feltételezést akkori elöljárója, „C” is életszerűnek nevezte a tisztelt Bíróság előtt tett tanúvallomásában. Önmagában véve azonban ez bár szükséges, de nem elégséges feltétele azon tény elfogadásának, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában a vádlott alappal gondolhatta, hogy a felrótt cselekmény, vagyis a rendőrség által kezelt bűnüldözési adatállományból származó adatoknak a két magánszemély részére történő továbbítása a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges, ami – miként az előzőekben kifejtettem – a rendőrségi törvény felhatalmazó – mégpedig bármely célra felhatalmazó - rendelkezése (91/E.§ (4) bekezdésének b) pontja) alapján kizárja a továbbítás által megvalósított adatkezelés jogszabálysértő jellegét. Ezen tény elfogadásának másik feltétele ugyanis az, hogy a közbiztonságnak a sértett házi karanténból történő – vádlott által tévesen, de alappal feltételezett - megszökése általi súlyos, vagy közvetlen veszélyeztetettségére vonatkozó feltevés megalapozottságát a cselekmény időpontjában fennálló körülmények megalapozták. Véleményem szerint ezen másik feltétel teljesülése is megállapítható, mégpedig az alábbiakra tekintettel.

Védencem a neki felrótt cselekményt nem vitásan 2020. március 14-én követte el. Ekkor Európa egyes részein már berobbant, sőt tombolt a járvány, és ezekben a napokban érkezett meg hazánkba is a fertőzés. A kormány március 11-én, vagyis mindössze három nappal a cselekmény elkövetését megelőzően hirdette ki a veszélyhelyzetet és rendkívüli intézkedéseket vezetett be. Így például több határszakaszon visszaállt a határellenőrzés, korlátozták az üzletek nyitvatartását és a nyilvános helyek látogatását, bizonyos szakmák gyakorlóinak megtiltották az ország elhagyását és felfüggesztették a jelenléti oktatást az iskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben. Mivel a sértett Olaszországból, ráadásul – miként ő maga is elmondta a tisztelt Bíróság előtt tett tanúvallomásában (26. sz. jkv., 3.oldal, 8. bekezdés) – pontosan a fertőzés gócpontjának számító régióból tért haza, különös jelentőséggel bírnak a cselekmény elkövetésének időpontjában Olaszországban uralkodó állapotok. Úgy gondolom, tisztelt Járásbíróság, hogy valamennyiünk retinájába kitörölhetetlenül beégtek az akkori időből származó, Észak-Olaszországban, elsősorban Bergamoban és környékén készült képsorok, melyek a kórházak előtt a járványban elhunyt betegek százainak holttestének elszállítása céljából hosszú sorban várakozó katonai gépjárműveket mutattak. Az ebben az időben Észak-Olaszországban uralkodó, túlzás nélkül apokaliptikus, háborús helyzetre emlékeztető állapotokról készült kép- és filmfelvételeket valószínűleg soha nem fogjuk elfelejteni. Ezen, az Albert Camus híres regényében leírtakra emlékeztető állapotokról pontos képet mutatnak az általam becsatolt, interneten megjelent cikkek, melyeket – tekintettel arra, hogy a peranyag részét képezik – nem kívánok e helyütt részletesen ismertetni, utalok csupán a címeikre, melyek pontosan visszaadják a cselekmény elkövetésének idején uralkodó állapotokat és a közhangulatot meghatározó félelmeket: „Olaszországban ezekben a napokban a koronavírus nagyobb gyilkos, mint a rák”, „Olaszországban már több halott van, mint Kínában”, „Csaknem nyolcszáz halott egyetlen nap alatt Olaszországban”, „Koronavírus: nem bírják a bergamoi temetők a sok halottat”, „Bargamo: szinte háborús állapotokra kell készülni”, „Hadsereg szállítja el a holttesteket Bergamoból”. Ilyen és ehhez hasonló híradásokkal volt tele a média azokban a napokban, amikor a sértett hazatért Olaszországból és amikor védencem a cselekményt elkövette. Ekkoriban Magyarországon még nem lehetett pontosan tudni, hogy miképp fog lefolyni a járvány, de teljes mértékben reális volt a feltételezés, hogy a hírekben látott észak-olaszországi apokaliptikus állapotok nálunk is kialakulhatnak, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer fejlettsége elmarad az olaszétól. Azt lehet mondani, hogy a lakosság körében általános és megalapozott volt az eddig nem ismert, bizonyos esetekben halálos kórtól való félelem, az aggódás, a szorongás. Ebben a helyzetben, ilyen körülmények között követte el védencem a cselekményt, vagyis küldte el az Olaszországból, a fertőzés gócpontjának számító területről hazatért sértett körözési adatait két magánszemélynek abban a téves, de – miként az előzőekben kifejtettem – jogi szempontból is teljes mértékben igazolható feltevésben, hogy a sértett megszökött a házi karanténból, ezért jelentős veszélyt jelenthet a lakosságra és hozzájárulhat ahhoz, hogy a környezetében a bergamoihoz hasonló állapotok alakuljanak ki, emberek betegedjenek meg és veszítsék el életüket. Ilyen körülmények között, az olaszországi állapotokra tekintettel, kijelenthetjük-e, tisztelt Járásbíróság, hogy védencem azon feltevése, hogy az Olaszországból, a fertőzés gócpontjának számító régióból hazatért sértett házi karanténból való megszökése a közbiztonságra nézve súlyos, vagy közvetlen veszélyt jelent, alaptalan volt? Nyilvánvalóan nem jelenthetjük ezt ki, mivel ez a feltevés azokban a napokban teljes mértékben reális és megalapozott volt.

A közbiztonság súlyos, vagy közvetlen veszélyeztetettsége kapcsán utalok továbbá arra is, hogy a közrendnek, s a közbiztonságnak a kialakult helyzet általi érintettségét, valamint annak közbiztonsági, rendészeti szempontú kezelését a kormány is kiemelte például azzal, hogy az országos tisztifőorvos a napi tájékoztatóit két rendőrtiszt kíséretében tartotta, a rendőrség mellett a honvédséget is bevonták a járványügyi feladatok ellátásába, katonák jelentek meg az utcákon és a kórházakban, sőt – a rémhírterjesztés vonatkozásában – még a Btk. szigorítására is sor került. Aligha vitatható tehát, hogy a járványhelyzet a közbiztonság súlyos és közvetlen veszélyeztetettségét eredményezte, s, hogy ezt maga a járványügyi védekezést irányító kormányzat is ekképp értékelte.

A körözés elrendelésének ténye és a hatályos jogszabályok alapján, az ideiglenes rendszer ismeretének neki fel nem róható hiányában védencem tehát alappal gondolhatta mind azt, hogy a sértett azért áll körözés alatt, mert megszökött a házi karanténból és ismeretlen helyen tartózkodik, mind pedig azt, hogy a sértett körözési adatainak a sértettet személyesen is ismerő két magánszemélynek erre tekintettel történő elküldése a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges, mert elősegíti az emberek egészségére és az életére potenciálisan jelentős veszélyt jelentő sértett elfogását és ezáltal mások sértett általi megfertőzésének megelőzését, megakadályozását. Ebből kifolyólag cselekménye az adott körülmények között, a rendőrségi törvény 91/E.§ (4) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazásra tekintettel, az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján jogszerű volt, ebből következően nem valósított meg jogosulatlan, illetve céltól eltérő, jogszabálysértő adatkezelést. Ismételten hangsúlyozni szeretném ezzel kapcsolatban, hogy a törvény hivatkozott rendelkezése a bűnüldözési adat rendőr általi magánszemélynek történő továbbítását – a törvényi feltételek fennállása esetén - bármely célra megengedi.

Mindazonáltal a védencemnek felrótt cselekmény, mint adatkezelési művelet, az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének c) pontja alapján még abban az esetben is jogszerűnek minősülne, ha – feltéve, de meg nem engedve – nem esne a rendőrségi törvény 91/E.§ (4) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás hatálya alá. Az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének c) pontja értelmében ugyanis felhatalmazó jogszabályi rendelkezés, valamint érintetti beleegyezés hiányában is jogszerű az adatkezelés, ha az más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges és azzal arányos. A szükségesség követelményének teljesülésével, vagyis azzal összefüggésben, hogy a sértett körözési adatainak az őt személyesen is ismerő két magánszemélynek történő elküldése vonatkozásában védencem alappal gondolhatta azt, hogy az egyrészt a két címzett személy létfontosságú érdekeinek (egészségének, életének) védelméhez, másrészt pedig mások életét, testi épségét (a járvány miatt) fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges, utalok az előzőekben kifejtettekre. Ami pedig az arányosság követelményét illeti, kiemelendő, hogy védencem csupán két személy részére továbbította a sértett körözési adatait, azokat nem csupán nem hozta nyilvánosságra, de a címzetteket is kifejezetten arra kérte, hogy az adatokat mások számára ne továbbítsák, cselekményével ugyanakkor nagy számú ember egészségét és életét, valamint a közbiztonságot kívánta megvédeni. Erre tekintettel aligha vitatható, hogy cselekménye megfelelt az arányosság követelményének is.

Az előzőekben kifejtetteket összefoglalva megállapítható, hogy védencemnek a vád tárgyául szolgáló cselekménye a személyes adattal visszaélés tekintetében nem tényállásszerű, mert, egyrészt a cselekmény elkövetésének időpontjában de facto közérdekből nyilvános adatot továbbított, másrészt pedig ezen adatkezelés az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének a) és c) pontjának, valamint a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 91/E.§ (4) bekezdésének b) pontjának hatálya alá esett, így az nem volt sem jogszabálysértő, sem jogosulatlan, sem pedig céltól eltérő. Ezen törvényi rendelkezésekre tekintettel pedig védencem büntethetőségét – a tényállásszerűség hiánya mellett - a Btk. 24.§-a is kizárja.

2. A cselekmény tényállásszerűsége a jelentős érdeksérelem okozása tekintetében

Nem tényállásszerű ugyanakkor védencem cselekménye azon okból kifolyólag sem, mert azzal nem okozott a sértett számára szándékosan jelentős érdeksérelmet, illetve legalábbis a jelentős érdeksérelem védencem általi szándékos okozása nem tekinthető kétséget kizáró módon bizonyított ténynek. A vád tárgyául szolgáló bűncselekmény tényállásszerűségét ugyanis a jogosulatlan, illetve céltól eltérő, jogszabálysértő adatkezelés önmagában nem alapozza meg; ehhez az a többletkörülmény is szükséges, hogy a nem haszonszerzési célból megvalósított jogosulatlan, vagy céltól eltérő, jogszabálysértő adatkezelés a sértett számára jelentős érdeksérelmet okozzon. Ebből pedig az is következik, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő jog, mint személyiségi jog sérelme a büntetőjogi felelősség megállapítására önmagában véve nem ad alapot, hiszen a jogosulatlan adatkezelésnek szükségszerű következménye az érintett személyes adatok védelméhez fűződő jogának sérelme. A büntetőjogi felelősség megalapozásához ezen túl az is szükséges, hogy ezen személyiségi jogsérelem a sértett számára – büntetőjogi értelemben - jelentős érdeksérelmet okozzon. Jogilag téves tehát a sértett azon álláspontja, hogy személyes adatainak a rendőrség belső, zárt rendszeréből történő kikerülése a jogosulatlan, jogsértő adatkezelés folytán önmagában véve jelentős érdeksérelemként értékelendő. Ezzel kapcsolatban: a Kúria a következőképpen fogalmazott a BH.2024.1.számon közzétett határozatának 41. pontjában: „A jelentős érdeksérelem mint eredmény tehát feltétlenül valamilyen számottevő vagy nyomós objektív hátrányos következmény vagy sérelem, amely semmiképp nem azonosítható a puszta szubjektív sérelem-érzülettel, de nem azonosítható a cselekménnyel érintett személyes adatok fokozottan érzékeny jellegével sem. Nem jelentős az az érdeksérelem, amely miatt a sértett sem személyes, sem/vagy vagyoni jellegű hátrányt kimutathatóan nem szenved.”

Mivel a büntetőjogi felelősség megállapításához az érdeksérelemnek jelentősnek kell lennie, az állandó - és legutóbb a Kúria által az imént hivatkozott, BH.2024.1. számon közzétett határozatával újólag megerősített - bírósági joggyakorlat értelmében az objektíve jelentéktelenebb, vagy túlértékelt jelentőségű egyéni sérelmek esetében kizárt, hogy ezek a jelentős érdeksérelem, mint a bűncselekmény eredménye megállapításának az alapjául szolgálhassanak. Az érdeksérelem jelentős fokának a megítélése szempontjából az elkövetés viszonyai keretében az érdeksérelem irányának, jellegének, fokának és súlyának, társadalmi jelentőségének van meghatározó szerepe, és nem kizárólag a sértett érdekeit kell szem előtt tartani (lsd. pl. Debreceni Ítélőtábla, Bhar.739/2018/5.). Kiemelendő, hogy a jelentős érdeksérelem büntetőjogi fogalomként objektív kategória, vagyis annak vizsgálata és eldöntése során, hogy megállapítható-e a jelentős érdeksérelem, nem a sértett szubjektív érzéseinek van jelentősége. Az állandó joggyakorlat szerint jelentős érdeksérelem olyan magatartás esetén valósul meg, ami komoly mértékben hátrányosan érinti a sértett anyagi, egzisztenciális, erkölcsi helyzetét és életét, például – miként az ügyészség eljárást megszüntető határozata is helyesen rögzíti - elveszíti munkahelyét, társadalmi, tudományos megbecsülését, felbomlik a házassága, jelentős mértékű anyagi kárt szenved, vagy rossz hírnevét keltve, lejáratva jelentős erkölcsi hátrány, sérelem éri.

A jelentős érdeksérelem megállapíthatóságának kérdése a kétséget kizáró módon bizonyított tényeken alapuló alapos és elmélyült vizsgálatot igényel a bíróság részéről, mivel ennek hiányában a jogosulatlan, vagy céltól eltérő, jogszabálysértő adatkezelés miatt fennálló büntetőjogi felelősség határai elmosódhatnának, miáltal a büntetőjogi felelősség beleolvadhatna a polgári jogi felelősségbe, és a jogalkotó által szándékoltnál szélesebbre nyílna a büntetőjogi felelősségre vonás kapuja.

A jelentős érdeksérelem megállapíthatóságának vizsgálata során több elvi alapvetést is figyelembe kell venni.

Az első, hogy a büntetőeljárás alapelvei, nevezetesen a Be. 7.§ (4) bekezdésében megfogalmazott in dubio pro reo elve értelmében a jelentős érdeksérelem fennállása, mint tényállási elem, csak kétséget kizáró módon bizonyított tények alapján állapítható meg. A bíróságnak tehát vizsgálnia kell, hogy azok a körülmények, melyekre a vádhatóság a jelentős érdeksérelem fennállását alapítja, kétséget kizáró módon bizonyítottnak tekinthetők-e.

A második figyelembe veendő elvi alapvetés ebben a körben, hogy a személyes adattal visszaélés csak szándékosan követhető el, s ez vonatkozik a jelentős érdeksérelem, mint alaptényállásban értékelt eredmény okozására is. Mivel a személyes adattal visszaélés esetén a jelentős érdeksérelem, mint eredmény, nem minősítő körülmény, hanem az alapeset tényállási eleme, a Btk. 9.§-a erre az esetre nem alkalmazható, vagyis a bűncselekmény megállapíthatóságához az eredmény tekintetében fennálló gondatlanság nem elegendő. A bíróságnak tehát vizsgálnia kell azt is, hogy a cselekmény elkövetésekor az elkövető tudata átfogta-e azt, hogy cselekményével akár jelentős érdeksérelmet is okozhat a sértett számára és ezt kívánta (egyenes szándék), vagy ebbe legalább belenyugodott (eshetőleges szándék). Nem állapítható meg ugyanakkor a bűncselekmény elkövetése, ha a kétséget kizáró módon bizonyított tényekből az a következtetés vonható le, hogy az elkövető tudata a cselekmény elkövetésének időpontjában nem fogta át az érdeksérelem bekövetkezésének lehetőségét. De nem minősíthető bűncselekményként a cselekmény abban az esetben sem, ha a kétséget kizáró módon bizonyított tények alapján az elkövető tudata bár átfogta az érdeksérelem bekövetkezésének lehetőségét, de az érdeksérelem jelentős mértéke vonatkozásában még a szándékosság enyhébb alakzata, vagyis az eshetőleges szándék sem állapítható meg. Végzetül pedig különösen nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése abban az esetben, ha a kétséget kizáró módon bizonyított tények szerint a terhelt kifejezetten el akarta kerülni azt, hogy a sértett számára jelentős érdeksérelmet okozzon, mivel az érdeksérelem okozásának elkerülésére irányuló szándék – mint ellentétes irányú egyenes szándék - nyilvánvalóan kizárja az érdeksérelem okozására irányuló szándékot. Nyilvánvalóan nem lehet egyszerre valamit és annak az ellenkezőjét is akarni.

A harmadik vizsgálandó elvi jelentőségű kérdés pedig, mely részben kapcsolódik az eredmény tekintetében fennálló szándékossághoz, az okozatosság kérdése. A vádlott büntetőjogi felelőssége ugyanis nyilvánvalóan csak abban az esetben állapítható meg - mégpedig függetlenül a szándékától -, ha a jelentős érdeksérelem ténylegesen az ő vádiratban írt cselekményével okozati összefüggésben következett be, mivel más olyan személy cselekményéért, aki vonatkozásában büntethetőséget kizáró ok nem áll fenn, tettesi, közvetett tettesi, vagy részesi közreműködés hiányában senki nem vonható felelősségre. Ráadásul, ennek a cselekményhez kötődő okozati összefüggésnek nem csupán az érdeksérelem bekövetkezése, hanem az érdeksérelem jelentős mértéke tekintetében is fenn kell állnia. Nem állapítható meg azonban az okozati összefüggés az elkövetési magatartás és a jelentős érdeksérelem, mint tényállásban értékelt eredmény között, ha az érdeksérelem más büntetőjogi értelemben felelősségre vonható személy olyan magatartása, cselekménye folytán következett be, vagy vált jelentős mértékűvé, mely a vádlott ellenőrzési körén kívül esett, mely cselekmény, magatartás kifejtését, illetve bekövetkezését a vádlott nem segítette elő, nem ösztönözte, abban nem nyújtott segítséget, s mely ennek folytán neki az büntetőjogi értelemben semmilyen elkövetői alakzat alapul vételével sem róható fel.

Az előzőek alapján tehát a nem haszonszerzési célból megvalósított jogosulatlan vagy céltól eltérő, jogszabálysértő adatkezelés miatt a vádlott büntetőjogi felelőssége csak és kizárólag abban az esetben állapítható meg, ha egyrészt a jelentős érdeksérelem fennállása a sértett vonatkozásában a kétséget kizáró módon bizonyított tények alapján egyértelműen megállapítható, másrészt az elkövetőt mind az érdeksérelem okozása, mind pedig annak jelentős mértéke tekintetében legalább eshetőleges szándékosság terheli, s végül, ha mind maga az érdeksérelem, mind pedig annak jelentős mértéke a vádlott vádiratban foglalt cselekményével okozati összefüggésben következett be. Ezen négy feltétel közül bármelyiknek a hiánya kizárja a cselekmény bűncselekményként történő minősítését, következésképpen ezen négy feltétel közül bármelyik hiányának a vádlott felmentését kell eredményeznie.

Mindezek előrebocsátását követően vizsgáljuk meg, hogy védencem cselekménye a jelentős érdeksérelem tekintetében tényállásszerűnek tekinthető-e. Kezdjük ennek vizsgálatát a vádirat szerinti cselekmény és a tényállásban értékelt, a bűncselekmény megállapíthatóságának feltételét képező eredmény közötti okozati összefüggés vizsgálatával, mert itt rögtön felvetődik egy, az ügy megítélése szempontjából alapvető jelentőségűnek tekinthető kérdés, nevezetesen, az, hogy a tényállás körébe vonhatók-e azok a sértett által elszenvedett sérelmek, melyek őt „B” facebook-posztjának következményeként érték? Leegyszerűsítve úgy fogalmazható meg az ügy eldöntése szempontjából alapvető jelentőséggel bíró kérdés, hogy büntetőjogi értelemben betudható-e a vádlottnak B cselekménye? Ez a kérdés pedig azért bír alapvető jelentőséggel, mert az erre a kérdésre adandó választól függ azon érdeksérelmek köre, melyeket a vádlott cselekményének tényállásszerűsége tekintetében vizsgálni lehet és vizsgálni szükséges.

Határozott meggyőződésem szerint ezen kérdésre egyértelműen nemmel kell felelni, vagyis védencem nem vonható felelősségre „B” facebook-posztjának következményeiért. A büntetőjogi felelősség ugyanis szigorúan egyéniesített, vagyis az elkövető személyéhez kötött: mindenki csak a saját cselekményéért, magatartásáért, mulasztásáért, illetve ezek következményeiért visel büntetőjogi felelősséget, függetlenül attól, hogy ez a saját cselekmény annak tényleges elkövetésében, a bűncselekmény más általi elkövettetésében (közvetett tettesség), a bűncselekmény elkövetésére történő felbujtásban, vagy bűncselekmény elkövetéséhez történő segítségnyújtásban ölt testet. Ezzel megegyezően fogalmaz a Kúria a BH.2023.207 számon közzétett határozatának 55. pontjában: „A büntetőjogi felelősség azonban személyre szabott, így az egyes elkövetők cselekményét - az általuk megvalósított magatartást - a törvényi tényállás elemeivel kell összevetni és egyedileg kell értékelni. Az értékelések bűnkapcsolat esetén értelemszerűen összeilleszkednek, azonban, ha nincs meg a bűnkapcsolat - akár valamely részesi vagy a társtettesi minőség révén - úgy a cselekmények önálló jogi megítélésűek.”

Ebből következően amennyiben – miként a személyes adattal visszaélés esetében – a cselekmény befejezettségéhez valamilyen eredmény tényleges bekövetkezése is szükséges, az elkövető büntetőjogi felelőssége csak abban az esetben állapítható meg, ha a cselekménye, magatartása, illetve mulasztása által megindított okfolyamatban a cselekmény elkövetésétől az alaptényállás részét képező eredmény bekövetkezéséig az okok és az okozatok szükségszerűségen alapuló láncban követik egymást. Ha azonban az okozati láncban legalább egy olyan teljes döntési és cselekvési szabadsággal bíró, teljes büntetőjogi felelősséget viselő másik személy elkövetőtől független cselekménye, magatartása, mulasztása is szerepel, akivel az okozati láncot elindító személy semmilyen bűnkapcsolati alakzatba nem hozható, az eredmény büntetőjogi értelemben már nem tudható be az utóbbi személynek, mert az okozati láncnak részét fogja képezni legalább egy olyan cselekmény, magatartás, mulasztás is, mely nem szükségszerűen következett az ő cselekményéből, magatartásából, vagy mulasztásából, hanem egy másik szuverén, magatartásáért teljes büntetőjogi felelősséget viselő személy önálló döntésének az eredménye volt, és melyért – bűnkapcsolati alakzat hiányában - büntetőjogi felelősséggel nem tartozik. Ebben az esetben az okozati összefüggés csak a legelső másik önállóan és teljesen szabadon döntő és cselekvő vagyis szuverén és büntethető személy cselekményéig vehető figyelembe, mert ha nem így tennénk, a terheltnek egy másik, vele bűnkapcsolati alakzatban nem álló, szuverén és büntethető személy cselekményét is felrónánk, ami nyilvánvalóan elképzelhetetlen, mert ellentétes lenne a büntetőjogi felelősség személyre szabottságának, egyéniesítettségnek az elvével, ami pedig a büntetőjog egyik alapvető fundamentuma.

Jelen esetben védencem vádiratban foglalt cselekménye és „B” facebook-posztja, valamint ez utóbbi következményei között olyan okozati lánc állítható fel, melyben nem egy, hanem hét (!) önállóan cselekvő, vagyis teljes döntési és cselekvési szabadsággal bíró, szuverén és büntethető személy cselekménye szerepel. A szóban forgó körözési adattábla ugyanis hét ilyen személyen keresztül jutott el „B”-hez, aki végül azt a facebookon nyilvánossá tette. Aggálytalanul kijelenthető, hogy ha ő ezt nem teszi meg, ez az ügy nincs, és védencem nem állna már több, mint négy éve büntetőeljárás hatálya alatt. Megjegyzem azt is, hogy a továbbítási láncban szereplő többi személy ellen, akik pontosan ugyanazt a cselekményt követték el, mint védencem, nem is indult büntetőeljárás, holott némelyikük – például „E” - több személynek küldte tovább az adatokat, mint védencem.

A sértett körözési adatai – a nyomozati iratokból megállapíthatóan – az alábbi úton jutottak el védencemtől „B”-ig, aki azokat a facebook közösségi platformon nyilvánossá tette: vádlott (messenger) - „E „(messenger) - „F” (messenger) - „G” (messenger) – „H” (messenger) – „I” (messenger) – „J” (messenger) – „K” (messenger) – „B” (facebook). Figyelembe véve a továbbítási láncban résztvevő személyek számát, aggálytalanul kijelenthető, hogy védencem cselekménye „B” cselekményével már olyan távoli okozati összefüggésben áll, hogy az utóbbi következményei büntetőjogi értelemben nem tudhatók be neki, vagyis ezen következmények védencem cselekményének büntetőjogi értékelés során nem vehetők figyelembe.

Abból a tényből, hogy mind az ügyészség, mind pedig a bíróság külön eljárásban bírálta el „B” cselekményét, egyértelműen következik, hogy utóbbi az ügyészség és a bíróság szerint is védencem cselekményétől független, önálló jogi megítélést igényelt. Ha viszont ez így van, akkor ezen önálló jogi megítélésű cselekmény büntetőjogi szempontból releváns következményeiért védencem nyilvánvalóan nem vonható felelősségre.

Szeretném ezzel kapcsolatban kiemelni, hogy a nyomozás során – az előzőekben kifejtett álláspontommal egyezően - az ügyészség is csupán a két magánszemélynek történő továbbítással összefüggésben vizsgálta a jelentős érdeksérelem bekövetkezését, és ennek hiányában szüntette meg – helytálló módon - az eljárást. Az ügyészség eljárást megszüntető határozatában akként fogalmazott, hogy – idézem - „Hangsúlyozni kell azt is, hogy (váddlott neve) rendőr törzsőrmester „L” (sértett neve) körözésének két polgári személy részére történő továbbításával a sértettnek közvetlenül jelentős érdeksérelmet nem okozott.” Teljes mértékben egyetértek az ügyészséggel. Érthetetlen, hogy ezt követően miért változtatta meg az ügyészség ezt a – véleményem szerint teljes mértékben helytálló – álláspontját, anélkül egyébként, hogy a megváltoztatott álláspontjának helytállóságát akár a nyomozás során, akár a jelen bírósági eljárásban bármilyen módon bizonyította volna, s anélkül, hogy az eljárást megszüntető határozat meghozatalát követően olyan újabb tények, körülmények merültek volna fel, vagy váltak volna bizonyítottá, melyek a megszüntető határozat alaptalanságát, téves voltát megalapozzák.

Mindezen okokra tekintettel kijelenthető tehát, hogy védencem számára büntetőjogi értelemben nem róhatók fel azok a következmények, melyek a továbbítási láncban résztvevő többi személy cselekményének következtében álltak elő. A továbbítási láncban szereplő személyek cselekményei – így védencem és „B” cselekménye is - önálló jogi megítélésűek. Ebből következően védencem büntetőjogi értelemben kizárólag az általa elkövetett cselekményért tartozik felelősséggel, így a cselekmény tényállásszerűsége tekintetében is kizárólag azok az érdeksérelmek vizsgálhatók és vehetők figyelembe, melyek közvetlenül ezen cselekmény folytán érték a sértettet.

A sértettet védencem cselekményével okozati összefüggésben pedig mindössze az az érdeksérelem érte, hogy két, őt személyesen is ismerő személyben átmenetileg az a téves feltevés alakult ki, hogy koronavírussal potenciálisan fertőzött személyként megszökött a házi karanténból és ezért egyrészt kerülni kell vele a testi kontaktust, másrészt pedig körözik és el kell fogni. Ez minden, tisztelt Járásbíróság, valójában védencem cselekményével okozati összefüggésben semmilyen más érdeksérelem nem állapítható meg. Ezt a tényt az ebből a szempontból legautentikusabb személy, vagyis a sértett is megerősítette a tisztelt Járásbíróság előtt tett tanúvallomásában. Kérdésre válaszolva akként nyilatkozott ugyanis, hogy arról, hogy a körözési adatai kikerültek a rendőrségtől, csak „B” facebook-posztja alapján értesült, a poszt megjelenése előtt nem is szerzett tudomást erről, semmi erre utaló jelet nem tapasztalt (26. sz. jkv., 6. oldal, 3. bekezdés). Ezt követően pedig kijelentette, hogy – idézem -„Onnantól ért engem sérelem, amikor ez kikerült. Ezek a facebook-poszthoz köthetők...Az ezzel kapcsolatos hívások a poszt megjelenése közben/után voltak.” (26. sz. jkv., 6. oldal, 3. bekezdés). A sértett ezen nyilatkozatát a cselekmény büntetőjogi megítélése szempontjából nagyon lényeges körülménynek tartom. Kijelenthető tehát, hogy a sértettet védencem cselekményével közvetlen okozati összefüggésben nem hogy nem érte jelentős érdeksérelem, hanem még csak tudomással sem bírt védencem cselekményéről.

Tisztelt Jáásbíróság! Célszerűnek vélem megismételni: a sértettet védencem cselekményével okozati összefüggésben mindössze az az érdeksérelem érte, hogy két, őt személyesen is ismerő személyben átmenetileg az a téves feltevés alakult ki, hogy koronavírussal potenciálisan fertőzött személyként megszökött a házi karanténból és ezért egyrészt kerülni kell vele a testi kontaktust, másrészt pedig körözik és el kell fogni. Ezen „érdeksérelem” miatt áll tehát védencem már több, mint négy éve büntetőeljárás hatálya alatt. Utalva a Btk. kommentárjában is hivatkozott és általam az előzőekben ismertetett joggyakorlatra is, kijelenthető, hogy egy ilyen tartalmú téves feltevés, mely összesen két személyben és ráadásul csupán rövid ideig, átmenetileg alakul ki, s mely ezen két személy részéről a sértett irányában semmilyen konkrét magatartásban és cselekményben nem ölt testet, s mely a sértett számára nem hogy jelentős, de valójában semmilyen hátránnyal, negatív következménnyel nem jár, sőt arról még csak tudomást sem szerez, bár (nagyon csekély mértékű) érdeksérelemként felfogható, de jelentős érdeksérelemnek semmiképpen nem tekinthető. Annak ugyanis – miként ezt az ügyészség is megállapította az eljárást megszüntető határozatában - minimális feltétele valamilyen nem elhanyagolható mértékű és nem csupán rövid időn át tartó hátrányos következmény bekövetkezése a sértett számára. Ilyenről azonban védencem cselekménye tekintetében egyáltalán nem beszélhetünk. Amennyiben a sértett az üggyel kapcsolatban valóban elszenvedni kényszerült jelentős mértékű érdeksérelmeket is – amit egyébként vitatok -, úgy azokat nem védencem, hanem „B” cselekményéből kifolyólag volt kénytelen elszenvedni. Védencem cselekménye tehát már csupán ezen okból kifolyólag sem tekinthető tényállásszerűnek, vagyis bűncselekménynek.

Kiemelendő ezzel kapcsolatban, hogy a Kúria BH.2024.1. számon közzétett határozata értelmében nem állapítható meg a jelentős érdeksérelem okozása olyan cselekménnyel összefüggésben, melyről a sértett nem szerez tudomást, mivel egy ilyen cselekmény következményeként a sértett objektíve nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe annál, mint amilyenben előtte volt (lsd. BH.2024.1., 42. pont). Márpedig, jelen esetben pontosan ez a helyzet áll fenn: a sértett védencem vád tárgyául szolgáló cselekményéről még csak tudomást sem szerzett.

A védencem cselekményéből származó érdeksérelem mindezeken túl már csak azért sem lehetett jelentős mértékű, mert a sértett koronavírussal történt megfertőződésének lehetősége a tartózkodási helyének ajtaján elhelyezett tábla jóvoltából lényegesen több személy számára válhatott ismertté, mint védencem cselekményéből kifolyólag. Ha tehát a sértett számára abból, hogy őt ismerő személyek számára ismertté vált a koronavírussal való megfertőződésének lehetősége, érdeksérelem származott, akkor azt lehet mondani, hogy az állam az „Itt járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik” szöveget tartalmazó figyelmeztető táblának a tartózkodási helyének ajtaján történő elhelyezésének kötelezővé tételével lényegesen nagyobb érdeksérelmet okozott neki, mint védencem azzal, hogy ezt az információt összesen két személy számára ismertté tette.

Védencem cselekménye ugyanakkor még abban az esetben sem lenne tényállásszerű a jelentős érdeksérelem tekintetében, ha – feltéve de meg nem engedve – ennek kapcsán figyelembe vehetők lennének azok a hátrányos következmények is, melyek kifejezetten a „B” által közzétett facebook-poszthoz kapcsolódnak. Egyrészt ugyanis ezen következmények vonatkozásában védencemet szándékosság nem terheli, másrészt pedig ezen következmények, illetve az ezekből eredő érdeksérelem jelentős mértéke nem tekinthető kétséget kizáró módon bizonyítottnak.

Ami először is az eredmény, mint alaptényállási elem tekintetében fennálló szándékosság kérdését illeti, kiemelendő, hogy az elkövetési magatartásról (eredményről) való, a tudatban előzetesen, illetve egyidejűleg meglévő képzet mindig csak valamely, külvilágban megjelenő, illetve fizikai mérhető tényből történő következtetéssel ragadható meg, s mint ilyen, ténykérdés. Ebből a szándékosságra, gondatlanságra, illetve annak mikéntjére, s a bűnösségre vont következtetés jogi értékelés, ami jogkérdés (lsd. BH.2024.30., 34. pont). Abban a kérdésben tehát, hogy védencemet szándékosság terheli-e a sértettet a „B” facebook-posztjával összefüggésben ért (negatív) következmények, mint eredmény vonatkozásában, a rendelkezésre álló bizonyítékok figyelembe vételével és értékelésével kell állást foglalni. Ezek a figyelembe veendő bizonyítékok pedig a következők: a védencem és az általa az elrendelt körözésről értesített két személy közötti üzenetváltás szövege, valamint védencem és a két személy eljárás során tett vallomásai, nyilatkozatai.

Védencem a tisztelt Járásbíróság előtt tett vallomásában pontosan elmondta, hogy milyen szándék vezette a cselekmény elkövetésekor és mi volt tettének célja: „Az öcsém és E ismerik őt, és azért küldtem el nekik, hogy ha találkoznak vele értesítsék a rendőrséget, hogy ne fertőzze meg őket és a többi embert sem, akikkel találkozhat. Nem mondtam, hogy továbbítsák ezt az üzenetet ők. Én nem akartam senkinek semmi rosszat, én megvédeni akartam az embereket...Azért küldtem el nekik, hogy ne menjenek a közelébe, nehogy megfertőződjenek és szóljanak a rendőrségnek. Ennyi volt a célom vele...Amikor megküldtem, azt szerettem volna, hogy minél hamarabb legyen rendőri intézkedés alá véve.” (9. sz. jkv., 3. és 4. oldal) A rendelkezésre álló bizonyítékok védencem ezen állításait teljes mértékben alátámasztják.

Védencemet tehát, aki abban a ténybelileg téves, de – miként az előzőekben kifejtettem – a (törvénysértő módon elrendelt) körözésre tekintettel teljes mértékben indokolható, mert a hatályos jogon alapuló feltevésben volt, hogy az Olaszországból hazaérkezett sértett megszökött a hatósági házi karanténból, és ismeretlen helyen tartózkodik, a cselekmény elkövetésekor kizárólag az a szándék vezette, hogy a sértett elfogása révén megakadályozza, hogy a városban, K-n, ahol ő maga, valamint a rokonai, szerettei, barátai élnek, a bergamoihoz hasonló, jelentős számú halálos áldozatot eredményező állapotok alakuljanak ki. Ezt elősegítendő küldte el a körözési adattáblát két, hozzá nagyon közel álló személynek – a testvérének és a legjobb barátjának -, akikben egyrészt teljes mértékben megbízott, másrészt pedig akik személyesen jól ismerték a sértettet, ezért feltehető volt, hogy segítséget tudnak nyújtani az elfogásában. Ez volt tehát védencem célja a cselekmény elkövetésével. Cselekményének következménye, melyre a szándéka irányult, egyrészt a sértett elfogásának elősegítése, másrészt pedig a hozzá legközelebb álló személyek fertőzéstől való megvédése volt. Ezt a tényt – védencem vallomásán kívül - mind az írásbeli bizonyítékok – mindenek előtt a két személlyel folytatott messenger-beszélgetés -, mind pedig az utóbbiak vallomásai egyértelműen és kétséget kizáró módon bizonyítják. „E” a tisztelt Járásbíróság előtt tett tanúvallomásában például a következőképpen nyilatkozott: „Azt gondoltam, hogy jót akar ezzel, végzi a munkáját, megóv vele, hogy ha találkozom vele, ne legyen bajom.” (lsd. 26. sz. jkv., 14. oldal, 9. bekezdés), illetve: „Azt gondoltam,...hogy „L”-t is azért keresik, mert fertőzött.” (lsd. 26. sz. jkv., 15. oldal, 1. bekezdés). Védencem ezen szándékára, céljára tekintettel kizárható, hogy kívánta volna azon sértettre nézve hátrányos következményeket, melyek a „B” által közzétett facebook-posztból eredtek. Cselekményével védencem nem érdeksérelmet akart okozni a sértettnek, hanem azt és csakis azt akarta, hogy mielőbb kerüljön vissza a karanténba. Ebből következően, a cselekmény bizonyított célzatára tekintettel, az egyenes szándék fennállása a facebook-posztból származó hátrányos következmények vonatkozásában kizárható.

Nem állapítható meg azonban a szándékosság enyhébb alakzatának, az eshetőleges szándéknak a fennállása sem. Arra ugyanis, hogy védencem nem kívánt belenyugodni abba, hogy cselekményével jelentős érdeksérelmet okozhat a sértettnek, védencem vallomásán túl több, kétséget kizáró módon bizonyított tényből következtethetünk. Az első, hogy mindössze két személynek küldte el a körözési adattáblát, ráadásul két olyan hozzá nagyon közel álló személynek, akiben maximálisan megbízott. Az egyikük jogi végzettségű személy és végrehajtó-helyettesként dolgozik. A velük folytatott beszélgetésben semmilyen arra vonatkozó utalást nem tett, hogy küldjék el másoknak is az adatokat, sőt az egyikük, védencem testvére, a nyomozás során tett vallomásában elmondta, hogy védencem kifejezetten a lelkére kötötte, hogy másnak ne mondjon erről semmit, s ő ezt be is tartotta. Ezt kérdésre válaszolva megerősítette a tisztelt Bíróság előtt tett tanúvallomásában is (lsd, 26. sz. jkv. 12. oldal, 2. bekezdés). Ezen bizonyított tényekből pedig nem hogy arra nem lehet következtetni, hogy védencem belenyugodott abba, hogy cselekményével akár jelentős érdeksérelmet is okozhat a sértettnek, hanem sokkal inkább arra következtethetünk, hogy – miként ezt ő maga is kijelentette a tisztelt Járásbíróság előtt tett vallomásában (lásd 9. sz. jkv., 3. oldal, utolsó bekezdés, 4. oldal, második bekezdés) - kifejezetten az volt a szándéka, hogy ezt elkerülje. Márpedig, úgy gondolom, nem képezheti vita tárgyát, hogy nem állapítható meg a szándékosság egyik alakzata sem azon eredmény vonatkozásában, mely eredmény bekövetkeztét az elkövető – a kétséget kizáró módon bizonyított tények szerint - kifejezetten elkerülni kívánta.

Védencemet tehát ebből következően abban az esetben sem terheli szándékosság a sértettet a „B” facebook-posztjával összefüggésben ért sérelmekért, hátrányos következményekért, ha – feltéve, de meg nem engedve – ezen hátrányos következmények védencem számára büntetőjogi értelemben felróhatók lennének. Márpedig, tekintettel arra, hogy a jelentős érdeksérelem okozása, mint eredmény, nem minősítő körülmény, hanem az alaptényállás eleme, a bűncselekmény megállapíthatóságához ezen tényállási elem vonatkozásában is szándékosság szükséges. Az elkövető akkor vonható csupán felelősségre ezen bűncselekmény miatt, ha a sértett számára cselekményével jelentős érdeksérelmet kívánt okozni, vagy ebbe belenyugodott. Védencem azonban – miként az előzőekben kifejtettem – cselekményével kifejezetten nem kívánt a sértett számára jelentős hátrányokat, sérelmeket okozni, szándéka pont ennek elkerülésére irányult.

Ugyanakkor nem csupán a szándékosság megállapíthatósága hiányzik védencem vonatkozásában ezen hátrányos következmények kapcsán, hanem a kétséget kizáró módon bizonyítottság követelménye sem teljesül azok bekövetkezése tekintetében.

A sértett a nyomozás során a következő körülmények tekintetében állította, hogy jelentős érdeksérelem érte:

a „B” által közzétett facebook-poszt tartalma alapján összefüggésbe hozható a koronavírussal, körözés alatt áll, mert megszökött a karanténból, s emiatt – idézem - „egész P...nek” vigyáznia kell vele; vagyis lényegében véve a posztot megtekintő emberekben egy felelőtlen, másokkal nem törődő ember képe alakult ki róla, ezen emberek szemében tehát romlott a megítélése;
ezen poszthoz kapcsolódóan – idézem - „rengeteg aggódó és fenyegető kommentet és üzenetet”, illetve telefonhívást kapott, s ugyanez igaz az édesanyjára is, aki – idézem - „hetekig rettegett attól, hogy valaki önbíráskodva felkeresi a lakást és igazságot szolgáltat”;
a „B” által közzétett facebook-poszt negatív következményei egészségügyi következményekkel jártak, így például emiatt nem tudott felhagyni a pánikbetegsége miatti gyógyszerfogyasztással, pánikbetegsége súlyosbodott, sőt további orvosi kezelésekre és gyógyszerek fogyasztására kényszerült;
gépkocsijának eladása amiatt hiúsult meg, mert a potenciális vevő látta „B” posztját;
vállalkozásának beindítása is a facebook-poszt miatt hiúsult meg, mert a leendő partnerek annak megismerését követően elálltak a tervezett üzleti kapcsolattól;
zenei pályafutására nézve is negatív következményekkel járt a poszt megjelenése; s, végül
sok ismerőse, barátja eltávolodott tőle a facebook-poszt megjelenését követően.

Nos, tisztelt Járásbíróság, ezen állított hátrányos következmények közül legfeljebb csak az első fogadható el bizonyítottnak, vagyis az az általános jellegű megállapítás, hogy „B” facebook-posztja az azt elolvasó emberekben valóban negatívan érinthette a sértett emberi megítélését. A többi állítólagos hátrányos következmény fennállására ugyanis a sértett puszta állításán kívül nincs egyetlen egy bizonyíték sem, sőt, bizonyos tekintetben a rendelkezésre álló és éppen a sértett által csatolt bizonyítékok kifejezetten cáfolják a hátrányos következményekkel kapcsolatos állításait.

A sértett az eljárás során egyetlen egy általa, vagy az édesanyja által kapott sértő, illetve fenyegető hangnemű kommentet, üzenetet, hangfelvételt sem csatolt. Aggálytalanul kijelenthető, hogy a feljelentéséhez mellékelt kommentek rá nézve sem sértőek, sem fenyegetőek nem voltak. A polgári jogi igény mellékleteként csatolt messenger-beszélgetések között szintén nem található egyetlen sértő, bántó, vagy fenyegető tartalmú megnyilvánulás sem, és ugyanez az állítás igaz a 2023. december 6-i beadványának mellékleteként csatolt messenger-beszélgetésekre is. Megállapítható, hogy a sértett által csatolt üzenetváltások stílusa nem becsmérlő, megalázó, sértő, hanem éppen ellenkezőleg: barátilag érdeklődő, illetve támogató és együttérző. Ezen üzenetváltások semmilyen, a sértett baráti, társadalmi kapcsolatainak beszűkülésében, korábbi barátok, ismerősök tőle való elfordulásában manifesztálódó hátrányos következményre nem utalnak, hanem sokkal inkább ennek az ellenkezőjére, vagyis arra, hogy miután a sértett ismerősei, barátai tudomást szereztek a „B”-féle facebook-posztról, erről tájékoztatták a sértettet, egyúttal együttérzésükről és támogatásukról biztosították. Kijelenthető, tisztelt Járásbíróság, hogy a sértett maga bizonyította be az általa becsatolt üzenetváltásokkal, hogy az őt személyesen ismerő személyek, vagyis a barátai és ismerősei szemében „B” facebook-posztja miatt egyáltalán nem romlott az emberi megítélése és ezek a barátai, ismerősei nem fordultak el tőle, hanem éppen ellenkezőleg: a támogatásukról, együttérzésükről biztosították! A sértett által a tárgyaláson megnevezett két állítólagosan eltávolodott barát a sértett állításait nem tudta igazolni, mivel a sértett a tisztelt Járásbíróság felhívására sem volt hajlandó a címük bejelentése által lehetővé tenni a tanúkénti meghallgatásukat. A sértett azon állítása tehát, mely szerint a facebook-poszt következményeként egyes korábbi barátai, ismerősei megszakították vele a kapcsolatott, illetve eltávolodtak tőle, a sértettnek felróható módon, az ő mulasztása folytán az eljárás során teljes mértékben bizonyítatlan maradt.

Ugyancsak a kétséget kizáró módon való bizonyítottság hiánya állapítható meg, tisztelt Járásbíróság, a sértett valamennyi további, általa elszenvedett éreksérelemmel kapcsolatos állítása vonatkozásában is. A facebook-poszt és az egészségi állapota, annak romlása, illetve a gyógykezelése közötti okozati összefüggésre vonatkozóan sem áll rendelkezésre semmiféle bizonyíték, a sértett által rendelkezésre bocsátott orvosi iratokból ezen okozati összefüggésre következtetést levonni nem lehet. A sértett által becsatolt és a vád tárgyául szolgáló cselekmény időpontjához képest több, mint négy hónappal később keletkezett orvosi dokumentumok szerint a sértett főként fizikai megterheléskor és bizonyos mozdulatok esetén jelentkező mellkasi és bordaközi szúró fájdalmak miatt kereste fel az orvost, aki megállapította, hogy a szóban forgó fájdalmak a bordaközi idegből erednek, a sértett magasvérnyomás-betegségben szenved és túlzott nikotinhasználat jellemezte. A 2023. december 6-i beadványának mellékleteként – fordítás nélkül (!) - csatolt, 2020. július végéről származó, bordaközi idegfájdalommal kapcsolatos német nyelvű osztrák orvosi leletek sértett szívének és tüdejének a korának megfelelő állapotát tanúsítják. Az orvosi dokumentumok között semmilyen pánikbetegségre történő utalás sem található, arra az egyébként különleges szakértelmet igénylő szakkérdésre nézve pedig különösen nem áll rendelkezésre semmiféle bizonyíték (igazságügyi szakvélemény), hogy a becsatolt orvosi lelet szerinti betegség és a vád tárgyául szolgáló cselekmény között bármilyen okozati kapcsolat is lenne. A rendelkezésre álló orvosi dokumentumok tanúsága szerint a sértett mellkasi és bordaközi panaszait a magas vérnyomás és a túlzott nikotinhasználat okozta, a sértett betegségeiről és ezeknek a vádlott cselekményével való összefüggéseiről az eljárás során igazságügyi orvosszakértői vélemény nem készült.

A sértettnek a gépkocsija eladásának, a munkaviszony-létesítés, illetve a vállalkozása és a zenei pályafutása beindításának meghiúsulásával kapcsolatos állításaival összefüggésben pedig nem hogy bizonyítékokat nem bocsátott rendelkezésre az immár több, mint négy éve folyó eljárásban, de még a legfontosabb, alapvető adatokra (vevő, illetve potenciális üzleti partnerek neve, tárgyalások, beszélgetések helye, időpontja, körülményei stb.) sem emlékezett. A sértett a tisztelt Járásbíróság előtti tanúvallomásában kifejezetten akként nyilatkozott, hogy a munkaviszony-létesítés meghiúsulását nem tudja a facebook-poszthoz kötni (lsd. 26. sz. jkv., 5. oldal, utolsó bekezdés), és sem a gépkocsieladás, sem pedig a vállalkozása, illetve a zenei pályafutásának beindításának meghiúsulásával kapcsolatban nem tudott érdemi, ellenőrizhető információkkal szolgálni a tisztelt Bíróság előtti meghallgatása során (lsd. 26. sz. jkv., 7. oldal). Az írásbeli bizonyítékok teljes hiánya, illetve a meglehetősen furcsa, nehezen hihető „emlékezetkiesések” éppúgy nagyon erős kétségeket ébresztenek az állítások valóságára vonatkozóan, mint az indítványozott tanúk címe bejelentésének – bírósági felhívás ellenére történő - elmulasztása. Teljes mértékben életszerűtlen, sőt, kifejezetten elképzelhetetlen ugyanis, hogy valaki rövid időtávban ne emlékezne az autója eladásának körülményeire. Ez gyakorlatilag kizárható.

A bizonyítékok és az állítások valóságának alátámasztására alkalmas, ellenőrizhető adatok, tények hiányában tehát csupán az fogadható el kétséget kizáró módon bizonyítottnak, hogy a facebook-poszt negatívan érintette a sértett emberi megítélését. Ez a hátrányos következmény ugyanakkor az állandó bírósági joggyakorlat alapján nem tekinthető jelentős érdeksérelemnek.

A korábbiakban már utaltam arra, hogy a jelentős érdeksérelem a bírósági gyakorlat szerint abban az esetben állapítható meg, ha a cselekmény komoly mértékben hátrányosan érintette a sértett anyagi, egzisztenciális, erkölcsi helyzetét és életét. Jelen esetben, miképp az előzőekben kifejtettem, nem állapítható meg kétséget kizáró bizonyossággal, hogy a facebook-poszt bármilyen lényeges negatív következménnyel is járt volna a sértett anyagi, egzisztenciális helyzetére, valamint az egészségére, illetve a magánéletére. Kizárólag tehát az erkölcsi helyzetének a sérelme jöhet szóba, mégpedig emberi-morális megítélésének a posztot megtekintő emberek szemében történt romlása folytán. Az általam hivatkozott bírósági gyakorlat alapján ugyanakkor a Btk. 219.§-a értelmében vett jelentős érdeksérelem megállapításához nem elegendő csupán a sértett erkölcsi helyzetének sérelme, hanem ezen sérelemnek komoly mértékűnek és tényleges, konkrét hátrányban manifesztálódottnak kell lennie.

Az erkölcsi helyzet romlásában, a másokban kialakult vélemény, s az emberi megítélés negatív megváltozásában megnyilvánuló érdeksérelem a Btk. 219.§-a alapján ugyanis csak abban az esetben minősíthető jelentősnek, vagyis csak abban az esetben szolgálhat büntetőjogi felelősség megállapításának alapjául, ha az - a pusztán morális jellegű sérelmen túl - valamely más konkrét hátrányban, negatív következményben is testet ölt. Ilyen lehet az emberi kapcsolatok és/vagy a családi élet megromlása, házasság, vagy élettársi kapcsolat felbomlása, barátok elvesztése, sértő, bántó, vagy fenyegető tartalmú megjegyzések, üzenetek elszenvedése, a társadalmi helyzet negatív megváltozása, munka elvesztése, munkalehetőségek beszűkülése, egzisztenciális problémák keletkezése stb. Valamely életviszony bármilyen fokú tényleges és bizonyított megnehezülésének hiányában azonban a morális sérelem önmagában véve nem ad alapot a jelentős érdeksérelem megállapítására, figyelemmel arra az állandó joggyakorlatban kikristályosodott elvre is, hogy az objektíve jelentéktelenebb, vagy túlértékelt jelentőségű egyéni sérelmek esetében kizárt, hogy ezek a bűncselekmény megállapításának az alapjául szolgálhassanak.

Ezen álláspontom alátámasztása érdekében ismételten utalok a Kúria BH.2024.1. számon közzétett eseti döntésére, melyben a Kúria a személyes adattal visszaélés vonatkozásában a jelentős érdeksérelem hiánya miatt nem találta tényállásszerűnek a vádlott azon cselekményét, hogy a sértettről, annak engedélye nélkül, vagyis jogosulatlanul, zuhanyozás közben felvételt készített és azt a telefonján tárolta. A Kúria ebben a határozatában elvi éllel mutatott rá, hogy más vagy mások érdekeinek jelentős sérelme, azaz a jelentős érdeksérelem okozása, akár az alapeseti tényállás elemeként, akár minősítő körülményként csak akkor állapítható meg, ha a sértettet a cselekmény (az elkövetési magatartás) okozatos következményeként egyértelműen kimutatható személyes vagy vagyoni jellegű hátrány éri (EBH 2005.1193.). A jelentős érdeksérelem mint eredmény tehát feltétlenül valamilyen számottevő vagy nyomós objektív hátrányos következmény vagy sérelem, amely semmiképp nem azonosítható a puszta szubjektív sérelem-érzülettel, de nem azonosítható a cselekménnyel érintett személyes adatok fokozottan érzékeny jellegével sem. Nem jelentős az az érdeksérelem, amely miatt a sértett sem személyes, sem/vagy vagyoni jellegű hátrányt kimutathatóan nem szenved (lsd. BH.2024.1., 41. pont).

Márpedig, miképp az előzőekben kifejtettem, jelen ügyben – a sértettnek a konkrétumok hiányában komolyan megkérdőjelezhető állításain kívül – semmilyen arra vonatkozó bizonyíték nem áll rendelkezésre, hogy a sértett életének bármely szegmense „B” facebook-posztja miatt bármilyen mértékben is megnehezült, vagy negatív módon megváltozott volna. Ehhez kapcsolódóan utalok arra a rendelkezésre álló írásbeli bizonyítékok alapján bizonyítottnak tekinthető tényre is, hogy a poszt legfeljebb egy-két órán keresztül volt csak elérhető, mivel a K.-i Járásbíróság jogerős büntetővégzése szerint „B” a szóban forgó posztot 2020. március 15-én az esti órákban tette ki, azonban amikor a sértett a feljelentését e-mailben megtette, vagyis 2020. március 15-én 22:48 perckor, azt „B” már törölte az oldaláról (ezt a tényt maga a feljelentés tartalmazza). Ezen túl, egyrészt – miként az előzőekben már kifejtettem – a barátaival, ismerőseivel a poszt megjelenését követően folytatott beszélgetések becsatolásával a sértett maga bizonyította be, hogy a barátai nem fordultak el tőle, másrészt pedig a sértett jogi képviselője a 2023. december 6-i beadványában maga is a „kellemetlenség” kifejezést használta, márpedig, a „kellemetlenség” nem tekinthető a bűncselekmény megállapítását lehetővé tevő jelentős érdeksérelemnek.

Ilyen körülmények között tehát, a sértett életét, annak valamely szegmensét érintő és bizonyított, tényleges hátrányos következmény hiányában, nem tekinthető kétséget kizáró módon bizonyítottnak, hogy a sértett által a „B” facebook-posztja miatt elszenvedett, emberi megítélésének a posztot megtekintő emberek szemében történt hátrányos megváltozásában testet öltő érdeksérelem büntetőjogi értelemben véve jelentős mértékű volt.

A jelentős érdeksérelem, mint alaptényállási elem hiányával összefüggésben végül szeretném kiemelni azt a tényt, hogy az ügyészség is a jelentős érdeksérelem hiánya miatt szüntette meg védencemmel szemben az eljárást, vagyis kezdetben még az ügyészség is osztotta az előzőekben kifejtett álláspontomat. Érdeksérelemre történő utalást, vagy ezzel kapcsolatos állítást továbbá maga a vádirat sem tartalmaz, a sértett jogi képviselője pedig – miként az előzőekben már utaltam rá – beadványában csupán a „kellemetlenség” kifejezést használta.

Az előzőekben kifejtetteket összefoglalva megállapítható, hogy védencem vád tárgyául szolgáló cselekménye a jelentős érdeksérelem okozása, mint alaptényállási elem tekintetében sem tényállásszerű, mivel egyrészt cselekményével közvetlenül nem okozott a sértett számára jelentős érdeksérelmet – tekintettel arra, hogy „B” önálló büntetőjogi megítélésű cselekményeinek következményei büntetőjogi értelemben nem róhatók fel neki -, másrészt pedig a „B” cselekményéből eredő negatív következmények tekintetében védencemet szándékosság nem terheli, és – végül – még ezen hátrányok tényleges bekövetkezése sem tekinthető kétséget kizáró módon bizonyítottnak.

3. Társadalomra veszélyesség hiánya, illetve büntethetőséget kizáró okok fennállása (végszükség, társadalomra veszélyesség hiányában való tévedés)

Tisztelt Járásbíróság!

Mindeddig arról beszéltem, hogy védencem vád tárgyául szolgáló cselekménye mely okok miatt nem tekinthető tényállásszerűnek a neki felrótt bűncselekmény vonatkozásában. Elmondtam, hogy a védencem cselekménye által megvalósított adatkezelés nem volt jogszabálysértő, mivel a cselekmény elkövetésének időpontjában a továbbított adat közérdekből nyilvános adatnak minősült, s ezen túl, az Infotv. 5.§ (1) bekezdésének a) és c) pontára tekintettel nem valósított meg jogosulatlan, illetve céltól eltérő, jogszerűtlen adatkezelést sem, mert egyrészt a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 91/E.§ (4) bekezdésének b) pontja értelmében bűnüldözési adat magánszemélynek bármely célra továbbítható, ha a továbbítás a közbiztonságot súlyosan, vagy közvetlenül fenyegető veszély elhárításához szükséges, másrészt pedig a vád tárgyául szolgáló adatkezelési művelet más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges és egyúttal azzal arányos volt. Az Olaszországban kialakult nagyon súlyos, már-már apokaliptikus állapotokat és rengeteg halálesetet eredményező járványügyi helyzetre, valamint a sértett elrendelt körözésére tekintettel – a hatályos magyar jog rendelkezései alapján - védencem alappal gondolhatta, hogy az Olaszországból, ráadásul pont a fertőzés gócpontjának számító régióból pár nappal korábban hazatért sértett a hatósági házi karanténból való eltávozása folytán nagyon súlyos veszélyt jelent a közbiztonságra. Hangsúlyoztam ezzel kapcsolatban, hogy védencem a neki felrótt cselekmény miatt a Btk. 24.§-ára tekintettel sem büntethető. Kifejtettem továbbá, hogy védencem a cselekmény elkövetésével nem okozott a sértettnek jelentős érdeksérelmet, mert egyrészt a sértettet az általa említett hátrányok nem védencem cselekménye, hanem kifejezetten „B” facebook-posztja miatt érték, így hiányzik a büntetőjogi felelősség megalapozására alkalmas közvetlen okozati összefüggés a felrótt cselekmény és a tényállásban értékelt eredmény között, másrészt védencemet a „B” cselekményének következményei vonatkozásában szándékosság nem terheli, s végül az ezekből eredő érdeksérelem jelentős mértéke a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem csupán nem tekinthető kétséget kizáró módon bizonyítottnak., hanem éppen ellenkezőleg: a rendelkezésre álló bizonyítékok sokkal inkább arra engednek következtetni, hogy az érdeksérelem nem volt jelentős mértékű.

Mindazonáltal, túl azon, hogy védencem cselekménye több okból sem tekinthető tényállásszerűnek és ezen cselekménye miatt a Btk 24.§-ára tekintettel sem büntethető, a cselekmény bűncselekményként történő minősíthetőségét a társadalomra veszélyesség hiánya is kizárja, s emellett – amennyiben a cselekmény bűncselekménynek minősülne - büntethetőséget kizáró okok is fennállnak.

Közismert tény, hogy a járványhelyzetre tekintettel az állam 2020. márciusától a népszuverenitás elvének érvényesülését (az Országgyűlés hatáskörét) jelentősen korlátozó különleges jogrendet, s ezen különleges jogrend keretében lényeges alapjogokat jelentős mértékben korlátozó intézkedéseket vezetett be. Így például a kormány rendeleti úton korlátozta a mozgás szabadságát, a gyülekezés szabadságát, illetve a vállalkozás szabadságát. Ezen túl, az állam a rendkívüli körülményekre tekintettel átmenetileg olyan megoldásokhoz és eszközökhöz is folyamodott, melyekre a jogszabályok nem adtak számára felhatalmazást. Miként az előzőekben kifejtettem, ilyen eszköz volt a hatósági házi karanténra kötelezett személyek adatainak a H. körözési nyilvántartási rendszerben történő ideiglenes rögzítése is.

Mindezen körülmények – álláspontom szerint – nem csupán a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedést teszik megalapozottá, hanem egyben kizárják a cselekmény társadalomra veszélyességét is, ami a bűncselekmény fogalmi eleme, s aminek hiányában ennél fogva a cselekmény bűncselekményként nem minősíthető.

Ha ugyanis az elkövető cselekménye által okozott sérelmek alulmúlják – mégpedig jelentősen - az állam által az elkövetőt vezérlő motívumokkal megegyező okokból kifolyólag és az elkövető által a cselekményével elérni kívánt célokkal megegyező célok érdekében okozott sérelmeket, akkor az elkövető cselekménye nem lehet veszélyes a társadalomra, mert logikailag kizárt, hogy a nagyobb sérelmek okozása a társadalom számára hasznos, míg a hasonló jellegű, azonos okokból kifolyólag és azonos célok elérése érdekében okozott, de jelentősen kisebb mértékű sérelem okozása a társadalomra veszélyes legyen. Elfogadni azt, hogy az adott, történelmi léptékben nézve is rendkívülinek nevezhető körülmények között a társadalom számára hasznos, sőt, az emberek egészségének és életének védelme érdekében szükséges volt lényeges alapjogokat jelentős mértékben korlátozni, így például beutazási és kiutazási tilalmakat, illetve éjszakai kijárási tilalmat elrendelni, gyülekezési tilalmat bevezetni, a jelenléti oktatást felfüggeszteni, lakások, házak ajtaján különleges személyes adatot tartalmazó feliratokat elhelyeztetni, valamint egzisztenciákat veszélyeztetve üzleteket bezáratni és szolgáltatások működését korlátozni, s emellett ugyanakkor társadalomra veszélyesnek tekinteni annak a rendőrnek a cselekményét, aki a járvány városában történő elterjedésének megakadályozása, vagyis kizárólag az emberek megvédése érdekében bizonyos személyes adatokat összesen két magánszemély számára megismerhetővé tett, nos, tisztelt Bíróság, ez nem csupán méltánytalan, de egyben teljességgel nonszensz, mind a józan ésszel, mind pedig a természetes igazságérzettel nyilvánvalóan ellentétes állásfoglalás lenne. Védencem büntetőjogi felelősségre vonásával a tisztelt Bíróság képében az állam olyan cselekmény elkövetése miatt büntetné meg védencemet, melynél ő maga, vagyis az állam, lényegesen súlyosabb következményekkel járó, jogokat korlátozó és sértő cselekmények elkövetését látta indokoltnak és szükségesnek pontosan ugyanazon okokból kifolyólag és pontosan ugyanazon célok elérése érdekében, mely okok és célok védencemet a cselekmény elkövetésekor vezérelték.

Feltéve, de meg nem engedve, hogy védencem cselekménye tényállásszerű és egyben társadalomra veszélyes volt, büntethetőségét a végszükségre és a társadalomra veszélyességben való tévedésre vonatkozó rendelkezések kizárják.

A Btk. 23.§ (1) bekezdése alapján nem büntetendő annak a cselekménye, aki a közérdek védelme érdekében jár el, feltéve, hogy nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. A 20.§ (2) bekezdése értelmében pedig nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.

A végszükségre vonatkozó, előbb idézett rendelkezés alkalmazhatósága, illetve alkalmazandósága kapcsán az első megvizsgálandó és eldöntendő kérdés, hogy védencem a közérdek védelme érdekében járt-e el, amikor a cselekményt elkövette. Úgy gondolom, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján erre a kérdésre igennel kell felelni és nincs okunk kételkedni védencem ezzel kapcsolatos nyilatkozatainak őszinteségében. Perbeszédemben már több ízben utaltam védencem cselekményének kétséget kizáró módon megállapítható célzatára, mely nem volt más, mint annak elősegítése, hogy a járvánnyal erősen érintett olaszországi régióból hazatért sértettet, akiről védencem az elrendelt körözés alapján alappal feltételezte, hogy eltávozott a hatósági házi karanténból és ismeretlen helyen tartózkodik, mielőbb elfogják, s ennek köszönhetően megelőzzék további emberek megfertőződését és akár a bergamoihoz hasonló, jelentős számú halálesetet eredményező, súlyos állapotok kialakulását. Részben ezért küldte el a körözési adattábla képét két, hozzá nagyon közel álló olyan személynek, akikről tudta, hogy személyesen ismerik a sértettet, ezért feltételezhető, hogy segíteni tudnak a rendőrségnek az elfogásában. Emellett pedig ezen két személyt is igyekezett megóvni a fertőzéstől. Leegyszerűsítve: védencem egyetlen célja emberek egészségének és életének a megóvása volt, ez, és csakis ez a cél lebegett a szeme előtt, amikor elkövette a cselekményt. Miként ő maga mondta a tisztelt Járásbíróság előtt tett vallomásában: „Én nem akartam senkinek semmi rosszat, én megvédeni akartam az embereket.” (lsd. 9. sz. jkv., 3. oldal, utolsó bekezdés) Cselekményével semmi más, ezen túlmutató célja nem volt s különösen nem volt arra irányuló szándéka, hogy a sértett számára sérelmeket, különöse pedig büntetőjogilag is releváns, jelentős sérelmeket okozzon. Álláspontom szerint nem képezheti vita tárgyát, hogy aki egy halálos áldozatokat nagy számban követelő fertőzés elterjedését és ezáltal emberek megbetegedését és halálát kívánja megakadályozni, az a közérdek védelme érdekében jár el.

A végszükség vonatkozó szabály alkalmazandósága körében továbbá nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a cselekmény elkövetésére a kormány által kihirdetett járványügyi veszélyhelyzet idején került sor, s a cselekmény – célzatát tekintve – teljes mértékében a veszélyhelyzet elrendelésének okaihoz, indokaihoz kapcsolódott. A kormány is úgy ítélte meg akkoriban, hogy az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, illetve a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében különleges jogrend bevezetésére és – adott esetben a magán- és jogi személyek számára érdeksérelemmel járó - rendkívüli jogkorlátozó intézkedésekre van szükség. Azt lehet mondani, hogy a veszélyhelyzet elrendelésével és a rendeleti kormányzást lehetővé tevő különleges jogrend, valamint a rendkívüli intézkedések bevezetésével az állam önmagát is a végszükség állapotába helyezte, elfogadva azt, hogy a bevezetett, az állam alkotmányos működését is alapjaiban érintő rendkívüli intézkedések által elérni kívánt célok elérése, vagyis az emberek egészségének és életének védelme érdekében szükség van a polgárok alapvető jogainak korlátozására és akár jelentős mértékű egyéni érdeksérelmek okozására is.

Az elrendelt járványügyi veszélyhelyzetre is tekintettel, aligha vonható kétségbe, hogy az, aki a járvány következményeinek elhárítása, illetve a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében cselekedett ebben az időben, a közérdek védelmében járt el. Akkoriban nem létezett ennél fontosabb, magasabb rendű közérdek.

A cselekmény elkövetésének időpontjában fennállt rendkívüli körülményekre, valamint a cselekmény célzatára tekintettel nem lehet továbbá vitás az sem, hogy cselekményével védencem nem okozott nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. Azt, hogy milyen következmények elhárítására törekedett védencem a cselekmény elkövetésével, az előbbiekben kifejtettem. A cselekményével okozott sérelem pedig mindössze annyi volt, hogy két személyben átmenetileg az a téves feltevés alakult ki a sértettről, hogy a koronavírust potenciálisan hordozó személyként megszökött a hatósági házi karanténból, ezért körözés alatt áll. Cselekményével védencem valójában semmilyen, ezen túlmutató érdeksérelmet nem okozott. Véleményem szerint nyilvánvaló, hogy a sértett által elszenvedett ezen sérelem elhanyagolható mértékű azokhoz az akár emberek halálában is megnyilvánuló lehetséges következményekhez képest, melyek elhárítására védencem a cselekményével törekedett.

Ami pedig a társadalomra veszélyességben való tévedést illeti, az a bűnösség szándékos alakzatát zárja ki, ami ennek folytán kizárja a a csak szándékosan elkövethető bűncselekmény megállapíthatóságát (lsd. Kúria, BH.2023.211., 103. pont). Ezen büntethetőséget kizáró okkal összefüggésben azt kell mérlegelni, hogy alappal gondolhatta-e azt az elkövető, hogy a védett jogtárgy sérelmével járó cselekményétől másokra, vagy a társadalomra nézve reálisan várható előnyök meg fogják haladni az ezen sérelemmel okozati összefüggésben bekövetkező hátrányokat. Ebben az esetben ugyanis alappal gondolhatta, hogy cselekménye – bár bizonyos mértékű sérelmet elő fog idézni – összességében mégis hasznos, nem pedig káros lesz a társadalomra nézve Jelen esetben ez annak mérlegelését igényli, hogy a vádlott által potenciális fertőzöttnek és a kötelező járványügyi megfigyelés szabályait megszegőnek vélt személy elfogásához fűződő társadalmi érdek, valamint az általa értesített két személy egészséghez és élethez fűződő jogának védelme meghaladta-e a sértett személyes adatok védelméhez fűződő jogának azáltal bekövetkezett sérelmét, hogy bizonyos személyes adatai két, egyébként őt személyesen is ismerő, tehát a szóban forgó személyes adatokról részben amúgy is tudomással bíró magánszemély által ismertté váltak.

Álláspontom szerint erre a kérdésre igennel kell felelni. Ezzel összefüggésben utalok a perbeszédemben korábban kifejtettekre azzal kapcsolatban, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezésekre tekintettel, melyek élő személy körözését csak akkor tették lehetővé, ha az ismeretlen helyen tartózkodik, s figyelemmel arra a tényre, hogy a hatósági házi karanténra kötelezett, de nem ismeretlen helyen tartózkodó személyek körözési rendszerbe való felvételével kapcsolatosan - törvénysértő módon bevezetett - átmeneti rendszerről védencem a munkáltatójától a cselekményt megelőzően nem kapott semmilyen tájékoztatást, védencemnek alapos oka volt azt feltételezni, hogy a sértett azért szerepel a körözött személyek nyilvántartásában, mert megszökött a hatósági házi karanténből. Ebből következően védencemnek alapos oka volt annak feltételezésére is, hogy a sértett jelentős veszélyt jelent a társadalomra, amiből következően alapos oka volt azt is feltételezni, hogy a sértett elfogását elősegítő cselekménye nem hogy nem veszélyes a társadalomra, hanem kifejezetten annak védelmét szolgálja. Mindezen okokból kifolyólag kijelenthető, hogy cselekményével védencem lényegesen kisebb sérelmet okozott annál, mint amelynek elhárítására azzal törekedett.

Védencem cselekménye tehát – társadalomra veszélyesség hiányában – bűncselekményként nem értékelhető, ha pedig mégis, büntethetőségét a Btk. 20.§ (2) bekezdése és a 23.§ (1) bekezdése még abban az esetben is kizárná, ha cselekménye bűncselekmény lenne.

Összefoglalva az általam elmondottakat: védencem cselekménye sem a jogosulatlan, céltól eltérő jogszabálysértő adatkezelés, sem pedig a jelentős érdeksérelem tekintetében nem tényállásszerű, a Btk. 24.§-ára tekintettel nem büntethető, az alaptényállás elemét képező eredmény vonatkozásában szándékosság nem terheli, cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra, továbbá büntethetőségét a végszükségre és a társadalomra veszelyességben való tévedésre vonatkozó rendelkezések is kizárják. Következésképpen az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában – több okból kifolyólag is - fel kell menteni.

Tisztelt Járásbíróság!

Ma már pontosan tudjuk, hogy azok a félelmek és aggodalmak, melyek hatására védencem a vád tárgyául szolgáló cselekményét elkövette, sajnos teljes mértékben megalapozottak voltak. A koronavírus-járvány hazánkban is elterjedt és éveken át meghatározta az életünket, a munkánkat, a hétköznapjainkat és az ünnepeinket. A legszomorúbb azonban ezzel kapcsolatban kétségkívül az a tény, hogy a járvány mintegy 50.000 honfitársunk életét követelte. Ez, tisztelt Járásbíróság, Paks város lakosságának közel háromszorosa! Közel három Paks méretű város teljes lakosságának megfelelő számú honfitársunkat veszítettük el tehát a járvány évei alatt.

A cselekmény büntetőjogi értékelése során – az előzőekben kifejtettek szerint – nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a történelmi léptékben mérve is rendkívülinek nevezhető körülményeket, melyek ezen tragikus következményt előidézték, s melyek között, melyek hatására és melyekkel összefüggésben védencem a cselekményt elkövette. Ezen rendkívüli körülményekre tekintettel a védencemet a vádlottak padjára ültető, az ügyészség által képviselt állam is rendkívüli intézkedések bevezetését látta szükségesnek. Olyan, az állam működésének alkotmányos rendjét és a polgárok alapvető jogait is érintő korlátozó intézkedésekét, melyekkel lényegesen nagyobb érdeksérelmeket okozott a polgárok jelentős számának, mint védencem azzal, hogy a fertőzés elterjedésének megakadályozása és az emberek egészségének megóvása érdekében, lényegében véve semmilyen érdeksérelmet nem okozva, két magánszemély számára megismerhetővé tette a sértett bizonyos személyes adatait.

Védencem a következőképpen fogalmazott a tisztelt Bíróság előtt tett vallomásában: „Én nem akartam senkinek semmi rosszat, én megvédeni akartam az embereket.”. Ha a sértett a körözés (törvénysértő) elrendelésével összefüggésben valóban elszenvedni kényszerült érdeksérelemként értékelhető hátrányos következményeket, azokat nem védencem, hanem „B” okozta számára a facebook-posztjával.

Kérem a tisztelt Járásbíróságot, hogy - bűncselekmény hiányában meghozott - felmentő ítéletével ezért a hosszúra nyúlt, alaptalan és méltánytalan eljárásért védencem számára elégtételt szolgáltatni szíveskedjék.

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.

Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517

drfulopbotond@gmail.com