Hivatali visszaélés bűntette

Ezt a védőbeszédet az elsőfokú bíróság előtt mondtam el a vádlott meghatalmazott védőjeként, miután a személyes sdattal visszaélés vétsége miatt folyó eljárásban a perbeszédek elhangzását követően az elsőfokú bíróság tájékoztatta a feleket, hogy álláspontja szerint a vádlott vád tárgyává tett cselekménye hivatali visszaélés bűntetteként is minősülhet. Végül az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét - az ügyészség által végig, következetesen fenntartott vádirati minősítéstől eltérően - hivatali visszaélés bűntettében állapította meg és megrovásban részesítette. Az elsőfokú ítélet ellen én is és az ügyészség is fellebbezett, így az nem jogerős.

Tisztelt Járásbíróság!

A tisztelt Bíróság a legutóbbi tárgyaláson, a perbeszédek elhangzása után közölte a felekkel azon álláspontját, hogy védencem vád tárgyává tett cselekményét a Btk. 305.§-a szerinti hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában is meg kívánja vizsgálni, vagyis álláspontja szerint védencem vád tárgyává tett cselekménye a vádtól eltérően is minősülhet.

A védencem vád tárgyává tett cselekményének hivatali visszaélés bűntetteként történő minősítésének lehetőségét először eljárásjogi, majd pedig anyagi jogi szempontból vizsgálom, végül szólok pár szót a két bűncselekmény egymáshoz való viszonyáról is.

A büntetőeljárás alapvető elve a vádelv, melyet a Be. 6.§-a rögzít. Eszerint a bíróság vád alapján ítélkezik. A bíróságnak a vádról döntenie kell, a vádon túl nem terjeszkedhet. A bíróság csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz. A régóta kialakult, következetes és állandó joggyakorlat ezen törvényi szabályozást kiegészíti azzal, hogy a bíróság csak törvényes vád alapján járhat el és hozhat büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet. A korábban hatályos büntetőeljárási törvény a vá törvényességének követelményét még kifejezetten rögzítette. A vád akkor törvényes, ha egyrészt azt az adott ügyben vádemelésre jogosult személy, vagy szerv terjeszti elő, másrészt pedig a vádirat maradéktalanul tartalmazza a törvény által előírt kötelező törvényes elemeket. A Be. 422. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a vádirat egyik szükséges törvényes eleme a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása. Miként a Pécsi Ítélőtábla az Ítélőtáblai Határozatok Tárában ÍH.2024.50: számon közzétett határozatában kiemelte, ennek azért van különös jelentősége, mert - miután az ügyészség jogi álláspontja nem köti a bíróságot - a vádiratban leírt tények képezik a vád tárgyát, amiről a bíróságnak a Be. 6.§ (2) és (3) bekezdései értelmében döntenie kell, illetve amin túl döntésével nem terjeszkedhet. A Pécsi Ítélőtábla elvi jelleggel rögzített megállapítása értelmében továbbá a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírásának követelménye maradéktalanul akkor teljesül, ha a vád tartalmazza mindazokat az ismert tényeket, amelyek alkalmasak az indítványozott vagy akár eltérő, de mindenképpen büntető törvénybe ütköző cselekmény megállapítására; így a cselekmény helyét és idejét, annak motívumát vagy célzatát, az elkövetés módját, eszközét, következményeit, valamint minden olyan adatot, amely az adott bűncselekmény tekintetében a bűnösség megállapítása, illetve a jogi minősítés szempontjából jelentőséggel bír.

A hivatali visszaélés nem vitásan csak egyenes szándékkal elkövethető, célzatos bűncselekmény: csak abban az esetben minősíthető ekként a cselekmény, ha az elkövető a hivatali kötelességszegésként, hivatali hatáskör túllépéseként, vagy hivatali helyzetével visszaélésként minősíthető cselekményét kifejezetten jogtalan hátrány okozása, vagy jogtalan előny szerzése érdekében követi el. Mivel pedig ez a bűncselekmény célzatos bűncselekmény, a vádiratnak – a Pécsi Ítélőtábla előbbiekben hivatkozott döntése értelmében is – tartalmaznia kell azon tényeket, melyek alapján a tényállás részét képező elkövetői célok valamelyikének fennállása megállapítható. Emellett természetesen tartalmaznia kell a vádirati tényállásnak az elkövetési magatartásra vonatkozó tényeket, adatokat is, vagyis a vádlónak a vádiratban egyértelműen meg kell jelölnie, hogy a vádlott mely hivatali kötelességét mi módon szegte meg, vagy mely hivatali hatáskörét mi módon lépte túl, vagy mi módon élt vissza hivatali helyzetével. Ezen tények hiányában a vád nem törvényes, következésképpen nincs eljárásjogi lehetőség a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására.

Márpedig, jelen esetben a vádirat arra vonatkozó tényeket, hogy védencem a cselekményét kifejezetten jogtalan hátrány okozása, vagy jogtalan előny szerzése érdekében követte volna el, nem tartalmaz. Erre vonatkozó állítást az ügyész sem tett a perbeszédében. Nincs utalás a vádiratban egyetlen olyan körülményre sem, melyből megalapozott következtetés lenne levonható arra nézve, hogy védencem a cselekményét jogtalan hátrány okozása, vagy jogtalan előny szerzése érdekében követte volna el. Hangsúlyozni szükséges ezzel kapcsolatban, hogy ugyan a cselekmény célzatának kérdésében történő állásfoglalás jogkérdés, azonban az e jogi következtetés elvégzéséhez szükséges tudati és fizikai tények a vádirati tényállásnak is nélkülözhetetlen elemei. Mindemellett nem tartalmazza a vádirati tényállás a törvényi tényállásban definiált magatartással összefüggő tényeket sem, így azon tényeket, adatokat, melyekből megállapítható lenne, hogy védencem a vád tárgyává tett cselekményével pontosan mely hivatali kötelességét mi módon szegte meg, vagy mely hivatali hatáskörét mi módon lépte túl, vagy mi módon élt vissza hivatali helyzetével. Holott, miként azt a Kúria egy friss, BH.2024.200. számon közzétett harmadokú határozatában egyértelműen megállapította – idézem a határozat 79. pontját -, „Ahhoz pedig, hogy a kötelességszegés megállapítható legyen, a bíróság által megállapított tényállásnak tartalmaznia kell, hogy a vádlott konkrétan mely kötelességét szegte meg, hogy azt számára milyen jogi eszköz vagy konkrét utasítás írta elő.”

Kijelenthető tehát, hogy a hivatali visszaélés megállapításához szükséges tények, illetve azok többségének pontos leírása a vádiratban nem történt meg. Az eljárás egyéb adataiból pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ennek oka az, hogy az ügyészség védencem cselekményét az eljárás kezdetétől fogva nem ekként értékelte. Csak erre lehet ugyanis következtetni abból a körülményből, hogy az ügyészség a vádirat tényállását azt követően sem módosította, hogy a tisztelt Bíróság korábban az egyik tárgyaláson már utalt a vád tárgyául szolgáló cselekmény hivatali visszaélésként történő minősítésének lehetőségére (bár erről végzést nem hozott, sőt, még a tárgyalásról készített jegyzőkönyvbe sem került bele), ám perbeszédében az ügyész továbbra is csak védencem cselekményének személyes adattal visszaélés bűntettében történő megállapítását indítványozta.

Hangsúlyozni szeretném: nincs annak jogi akadálya, hogy a bíróság – miután ezt a törvény által előírt módon, vagyis végzés formájában a felek tudomására hozta – a vádlott vád tárgyává tett cselekményét a vádirati minősítéstől eltérően minősítse, ezt azonban kizárólag akkor teheti meg, ha a vád az eltérő minősítés szerinti bűncselekmény vonatkozásában is törvényes, vagyis a vádirat mindazon tényeket tartalmazza, amelyek alkalmasak az eltérő bűncselekmény megállapítására. Célzatos bűncselekmény esetén ez azt jelenti, hogy a vádiratnak – a tényállásban meghatározott elkövetői magatartásra vonatkozó tények mellett - a célzatra vonatkozó tényeket is tartalmaznia kell. Mivel pedig  jelen esetben ez a feltétel sem a tényállásban meghatározott elkövetői magatartás, sem pedig a tényállásban értékelt célzat tekintetében nem teljesül, hiszen még az ügyészség sem állítja azt, hogy védencem a cselekményét jogtalan hátrány okozása, vagy jogtalan előny szerzése érdekében követte volna el, s erre vonatkozó tényeket a vádirat nem tartalmaz, a vád a hivatali visszaélés bűntette tekintetében kellékhiányos, vagyis nem törvényes, így eljárásjogi szempontból a tisztelt Bíróságnak nincs lehetősége védencem büntetőjogi felelősségét a hivatali visszaélés bűntettében megállapítani.

Védencem cselekményét ugyanakkor abban az esetben sem lehetne hivatali visszaélés bűntetteként minősíteni, ha a vád ezen bűncselekmény vonatkozásában törvényes lenne. Védencem vád tárgyául szolgáló cselekménye ugyanis egyrészt nem értékelhető sem hivatali kötelességszegésként, sem hivatali hatáskör túllépéseként, sem pedig hivatali helyzettel visszaélésként, másrészt pedig cselekményét nem azért követte el, hogy jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen. Magyarán: védencem vád tárgyává tett cselekménye a tényállás egyetlen elemének sem felel meg, sem az elkövetői magatartás, sem pedig az elkövetői célzat tekintetében nem tényállásszerű.

Arra az esetre, ha a hivatali kötelességszegést a sértett személyes adatainak jogosulatlan vagy céltól eltérő, jogszabálysértő kezelésében kívánná a vádhatóság meghatározni – megjegyzem, az előzőekben elmondottak szerint ebben az esetben pontosan, az adott jogszabályhelyekre utalással meg kellene jelölnie a megszegett jogszabályi rendelkezéseket, vagy egyéb, rá nézve kötelező hatályú jogi eszközöket, ami jelen esetben nem történt meg -, utalok a korábbi, írásban is becsatolt perbeszédemben kiejtettekre, melyek értelmében védencem vád tárgyává tett cselekménye nem értékelhető jogosulatlan vagy céltól eltérő, jogszabálysértő adatkezelésként, mivel az Infotv. és a Rendőrségi törvény által adatott törvényi felhatalmazások keretei közé esett, vagyis jogszerű volt. Törvényes, jogszerű cselekmény pedig nyilvánvalóan nem valósíthat meg sem hivatali kötelességszegést, sem hivatali hatáskör-túllépést, sem pedig hivatali helyzettel visszaélést.

Az pedig a kétséget kizáró módon bizonyítottnak tekinthető tények alapján álláspontom szerint fel sem merülhet, hogy védencem a vád tárgyává tett cselekményét jogtalan hátrány okozására, vagy jogtalan előny szerzésére irányuló egyenes szándékkal követte volna el. Az eljárás során nem vitatható módon teljes körűen tisztázásra került védencem cselekményének indítéka, oka és célja. Védencemet cselekménye elkövetésekor az az egyetlen cél vezette, hogy a sértett, akiről az elrendelt körözésre s az átmeneti rendszerre vonatkozó munkáltatói tájékoztatás hiányára tekintettel neki fel nem róható módon tévesen azt gondolta, hogy potenciális koronavírus-fertőzöttként elhagyta a házi karantént, s ezért nagyon jelentős – a szó legszorosabb értelmében vett halálos - veszélyt jelent a környezetére, jogszerű rendőrségi intézkedés által mielőbb visszakerüljön a karanténba. Úgy vélem, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehet ettől eltérő következtetésre jutni. Egy jogsértő, ráadásul a közbiztonságra, valamint a polgárok életére és egészségére nagyon jelentős mértékű veszélyt magában hordozó állapot megszüntetése és a jogszerű állapot jogszerű eljárással történő megszüntetése az érintett személy szempontjából nyilvánvalóan nem minősíthető jogtalan hátrányként.

Korábbi vádbeszédében még a tisztelt Ügyésznő is úgy fogalmazott, hogy védencemnek – idézem - „gondolnia kellett volna arra”, hogy a sértettnek jelentős érdeksérelmet okozhat, vagyis az eredmény tekintetében védencemet még az ügyészség szerint is csak eshetőleges szándékosság terheli, ami pedig kizárja büntetőjogi felelősségének megállapítását a hivatali visszaélés vonatkozásában, mivel ez a bűncselekmény – szemben a személyes adattal visszaéléssel – csak a tényállásban értékelt célok valamelyikének elérésére irányuló egyenes szándékkal követhető el, eshetőleges szándékkal nem. Azt pedig, hogy védencemet cselekményének elkövetése során az motiválta volna, hogy a sértettnek jogtalan hátrányt okozzon, még a vádhatóság sem állította az eljárás során. Jogtalan hátrány okozására irányuló célzat abban az esetben lenne csak megállapítható, ha a kétséget kizáró módon bizonyított tények alapján az a következtetés lenne levonható, hogy védencem annak tudatában küldte el a sértett személyes adatait tartalmazó körözési adattáblát a két magánszemélynek, a testvérének és a legjobb barátjának, hogy a sértett nem szökött meg a hatósági házi karanténből, nem jelent semmiféle veszélyt mások életére és egészségére, s cselekménye elkövetésével az volt a célja, hogy a sértett személyes adatait mások által megismerhetővé tegye és ezáltal neki jogtalan hátrányt okozzon. Miként azonban mind a korábbi, mind pedig a jelen perbeszédemben kifejtettem, az eljárás során kétséget kizáró módon bizonyított tények alapján ennek épp az ellenkezője állapítható meg: védencemnek nem hogy nem állt szándékában a sértettnek jogtalan hátrányt okozni, hanem ezzel ellentétben kifejezetten az állt a szándékában, hogy a sértettnek ne okozzon jogtalan hátrányt, csak ne veszélyeztesse tovább mások életét és egészségét és jogszerű rendőri intézkedés révén kerüljön vissza a házi karanténba.

Védencem cselekménye tehát a hivatali visszaélés egyetlen tényállási eleme tekintetében sem tényállásszerű, ezért büntetőjogi felelősségének megállapítására anyagi jogi szempontból abban az esetben sem lenne lehetőség, ha ezen bűncselekmény vonatkozásában a vád egyébként törvényes lenne.

Végezetül szeretnék néhány szót szólni a két bűncselekmény egymáshoz való viszonyáról. A Legfelsőbb Bíróság BH+ 2007.333. számon közzétett, Bfv.I.755/2006. számú határozatában is rögzítetten a töretlen bírói gyakorlat értelmében a hivatali visszaélés bűntettével a specialitás viszonyában vannak az egyéb hivatali bűncselekmények, továbbá azok a bűncselekmények is, amelyek a hivatalos személyként elkövetést akár az alapeseti tényállás körében, akár minősítő körülményként magukba foglalják. Ekként ezeknek a bűncselekményeknek a hivatali visszaélés bűntettével való alaki halmazata látszólagos csupán, ami a hivatali visszaéléshez képest speciális törvényi tényállás szerinti minősítéshez, és a halmazati büntetéskiszabás mellőzéséhez vezet.  A Legfelsőbb Bíróság ezen határozatában egyértelművé tette, hogy a Btk. 2003. évi II. tv.-nyel történt módosítását követően – amikor is egyrészt a jelentős érdeksérelem, mint eredmény a személyes adattal visszaélés alaptényállásának részévé vált, másrészt pedig minősítő körülményként beiktatásra került a hivatalos személyként történő elkövetés - már nem volt fenntartható az a jogi álláspont, amely szerint az eltérő jogtárgyakat érintő többszörös érdeksérelemre tekintettel a hivatali visszaélés bűntettének és a személyes adattal hivatalos személyként elkövetett visszaélés bűntettének - valóságos - alaki halmazatban történő megállapítása indokolt

Mindez azt jelenti, hogy a hivatalos személyként elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének és a hivatali visszaélés bűntettének halmazatban történő megállapítása nem lehetséges, s a vád tárgyává tett cselekményt csak abban az esetben lehet hivatali visszaélés bűntetteként értékelni, ha a hivatalos személyként elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének, mint speciális hivatali bűncselekménynek a megállapítása valamilyen okból kifolyólag kizárt.

Ha pedig mindezt logikusan végiggondoljuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy abban az esetben, ha a hivatali visszaélés bűntette tekintetében releváns elkövetői magatartás megegyezik a személyes adattal visszaélés bűntettének tényállásában értékelt magatartással, akkor van csupán lehetőség a hivatalos személynek minősülő elkövető büntetőjogi felelősségét hivatali visszaélés bűntettében megállapítani, ha az eljárás során kétséget kizáró módon bizonyított tényekből az a következtetés vonható le, hogy az elkövető egyrészt a cselekményt nem haszonszerzési célból követte el, másrészt azzal még eshetőlegesen sem akart a sértettnek jelentős érdeksérelmet okozni, azonban cselekményét kifejezetten azért követte el, hogy vagy magának, vagy másnak jogtalan előnyt szerezzen, vagy akár a sértettnek, akár másnak jogtalan hátrányt okozzon. Ha ugyanis akár a haszonszerzésre, akár a jelentős érdeksérelem okozására irányuló elkövetői szándék – akár eshetőlegesen - megállapítható, akkor – tényállásszerű elkövető magatartás esetén – a személyes adattal visszaélés bűntettének, vagy annak kísérletének a megállapításának van helye. Na mármost, arra vonatkozó adat, hogy védencem a cselekményt akár jogtalan előny szerzése, akár a sértettet nem érintő, egyéb más jogtalan hátrány okozása céljából követte volna el, az eljárás során nem merült fel, így ez a két verzió elvethető. Ha pedig ez így van, akkor a jelen ügy tényállását alapul véve védencem büntetőjogi felelőssége a hivatali visszaélés bűntette tekintetében csak azon feltételezés elfogadása esetén lenne megállapítható, hogy cselekményével úgy akart célzatosan, vagyis egyenes szándékkal a sértett számára jogtalan hátrányt okozni, hogy még eshetőlegesen sem akart neki jelentős érdeksérelmet okozni. Úgy vélem, teljesen nyilvánvaló, hogy ezen feltételezés nem hogy nem életszerű, hanem a logikai legalapvetőbb szabályai szerint teljes mértékben kizárható, hiszen elképzelhetetlen, hogy úgy akarjunk valakinek célzatosan, vagyis kifejezetten és szándékosan jogtalan hátrányt okozni, hogy még eshetőlegesen sem merül fel bennünk, hogy ezzel az illetőnek jelentős érdeksérelmet okozunk. Magyarán: a két bűncselekmény egymáshoz való viszonyára tekintettel, a jelen ügy tényállása alapján a logika szabályai is kizárják védencem cselekményének hivatali visszaélésként való minősítését.

Összefoglalva: védencem büntetőjogi felelősségének megállapítását a hivatali visszaélés bűntette tekintetében a törvényes vád hiánya eljárásjogi okokból kizárja, de ha nem zárná ki, cselekményét – mivel az a tényállás egyetlen eleme tekintetében sem tényállásszerű - akkor sem lehetne ekként minősíteni, ráadásul a cselekmény hivatali visszaélésként történő minősítését – a két bűncselekmény közötti kapcsolatra tekintettel – az előzőekben kifejtettek szerint még a logika szabályai is kizárják.

Ismételten kérem tehát a tisztelt Járásbíróságot, hogy - bűncselekmény hiányában meghozott - felmentő ítéletével ezért a hosszúra nyúlt, alaptalan és méltánytalan eljárásért védencem számára erkölcsi elégtételt szolgáltatni szíveskedjék.