Munkaviszony jogellenes megszüntetése

 

Szeptember 24-én újabb, műtétet megelőző (preoperatív) kontrollvizsgálaton vett részt és ugyanekkor elvégezték a műtéthez szükséges laboratóriumi vizsgálatot is a k...-i kórházban. Ezt követően 2015. október 7-én ugyanitt – éreltávolítás céljából – elvégezték a műtétet, a tágult vénákat sebészeti úton eltávolították. A kórházat másnap, vagyis 2015. október 8-án hagyhatta el. A műtét után 2015. október 15-én vett részt újra kontrollvizsgálatonsebkötözés, kötéscsere és rugalmas pólya felhelyezése céljából. 2015. november 13-án azután újabb kontrollvizsgálatra került sor a gyógyászati segédeszközhöz való méretvétel és a gyógyászati segédeszköz használatának betanítása érdekében.

 

Ügyfelem betegségéből adódóan 2015 augusztus 8-tól november 30-ig folyamatosan keresőképtelen volt. A Mt. 126.§-a szerinti 15 nap betegszabadsága szeptember 4-én járt le.

 

A 2015 augusztus 31-től szeptember 16-ig terjedő időszakra vonatkozó, kezelőorvos által kiállított igazolásokat - munkahelyi felettesének kifejezett utasítását követve - ügyfelem bedobta alperes könyvelőjének a postaládájába. Ezen tényt, vagyis a távollét 2015. szeptember 16-ig történő igazolását, alperes sem vitatta a felmondásban. Ügyfelem a betegségéről, gyógykezelésének a folyamatáról, illetve keresőképtelen állapotáról munkahelyi felettesét több ízben is tájékoztatta, vele mind telefonon, mind pedig a Facebookon folyamatosan kapcsolatban állt, együttműködési kötelezettségének tehát mindvégig maradéktalanul eleget tett

 

Ügyfelem 2015. szeptember 30-ig a fizetését megkapta, 2015. október 1-től viszont részére sem táppénzt, sem pedig munkabért nem folyósítottak. A műtétet követően szerette volna leadni alperesnek a kórház, valamint a háziorvos által kiállított igazolásokat, ám azok átvételét alperes kifejezetten megtagadta, ebből kifolyólag október 1-től táppénzt nem kapott. 

 

Még a keresőképtelenség leteltét megelőzően, 2015. november 27-én ügyfelem a munkahelyén megjelent és szeretett volna újból munkába állni, ám ezt alperes nem tette lehetővé, sőt a munkavégzést számára kifejezetten megtiltotta anélkül, hogy munkaviszonya megszüntetéséről tájékoztatta volna.

 

Ezt követően ügyfelem alperest – ügyvéd útján – felszólította, hogy tegyen eleget az Mt. 42. § (2) bekezdés, b) pontjában, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997.(XII. 1.) Korm. rendelet 38. §-ában foglalt kötelezettségeinek (foglalkoztatási, valamint munkabér-fizetési kötelezettség, illetve a táppénzhez szükséges foglalkoztató igazolás kiállításának és továbbításának kötelezettsége). Alperes - könyvelője útján - megtagadta az ügyvédi felszólító levélben foglaltak teljesítését. Alperes könyvelője válaszlevelében jelezte, hogy a felmondást postai úton már kézbesítették, ám azt olyan címre küldték meg, mely ügyfelem munkaszerződésben foglalt, valódi lakcímével nem volt azonos. Válaszlevelében – a felmondás joghatályos kézbesítése érdekében – ügyfelem jogi képviselője útján megadta lakcímét alperesnek, ám a felmondás munkaszerződésben foglalt lakcímre történő postai kézbesítésére ennek ellenére nem került sor.

 

Ezt követően ügyfelem végül 2016. január 26-án vette át személyesen a 2015. október 31-én kelt azonnali hatályú felmondást és a munkáltatói igazolásokat. A felmondás – felmondási indokként – a következőket tartalmazza: „Orvosával konzultálva megállapítást nyert, hogy 2015. szeptember 16-ig táppénzen volt, másnap kórházba utalták, de csak 2015. október 07-én jelent meg. A köztes időpontban igazolatlan távolléte volt, orvosi bizottsághoz sem ment, házi orvosát sem kereste fel, orvosi igazolást nem tud felmutatni.” Megállapítható tehát, hogy alperes az azonnali hatályú felmondást kizárólag ügyfelemnek a 2015. szeptember 17. és 2015. október 7. - vagyis a műtét eredetileg tervezett és tényleges (elhalasztott) időpontja - közötti állítólagos „igazolatlan távollétemre” alapította, egyéb felmondási okot nem jelölt meg. A felmondás a megtámadás lehetőségével, módjával és határidejével kapcsolatos kioktatást nem tartalmazott.

 

Keresetünkben - az Mt. 166.§ (1) bekezdése, valamint az Mt. 82.§ (1) bekezdése alapján - kártérítés és annak járulékai, valamint perköltség megfizetésére kértük alperest kötelezni, tekintettel arra, hogy ügyfelem 2015. október hónapban táppénzt alperes felróható, jogsértő magatartása miatt nem kapott, munkaviszonya – 2015. október 31. napjával történő - megszüntetésére pedig az Mt. 6. és 7. §-át, valamint a 78.§-át sértő módon, elkésetten, a törvényi feltételek hiányában, valótlan és okszerűtlen indokolással, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét sértő és a joggal való visszaélés tilalmába ütköző módon, jogellenesen került sor. Hivatkoztunk az Mt. 6., 7.§-ra, a 64.§ (2) bekezdésére, a 78.§ (1) és (2) bekezdésére, az MK 95. II., III. és IV. pontjára, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997.(XII. 1.) Korm. rendelet 38. §-ra.

 

Keresetünkben előadtuk, hogy a táppénz kifizetésének elmaradása kizárólag alperesnek róható fel, mivel alperes – jogellenes módon – megtagadta a keresőképtelenséget igazoló orvosi igazolások átvételét és a kormányhivatal felé történő továbbítását. Ezen kár tehát abból eredt, hogy alperes – az Mt. 6.§ (2) bekezdésében foglalt alapelveket, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997.(XII. 1.) Korm. rendelet 38. §-ában foglalt kötelezettségeit megszegve – nem vette át és nem továbbította az illetékes kormányhivatal felé az igazolásokat, így – bár ügyfelem keresőképtelen volt és a táppénz folyósításának minden egyéb törvényi feltétele fennállt – táppénzt nem kapott.

 

A munkaviszony megszüntetésének jogellenessége körében a következőket adtuk elő:

 

Először: alperes elkésetten gyakorolta az azonnali hatályú felmondás jogát. Alperes az azonnali hatályú felmondás egyetlen okaként kizárólag a 2015. szeptember 17. és 2015. október 7. - vagyis a műtét eredetileg tervezett és tényleges (elhalasztott) időpontja - közötti állítólagos „igazolatlan távollétet” jelölte meg. Ezen felmondási okról, csakúgy mint valamennyi, a joggyakorlat által relevánsnak tekintett körülményről (az elkövető személye, vétkessége és a kötelezettségszegés súlya) alperesnek 2015. október 7-én már nyilvánvalóan tudomása volt. Ehhez képest azonban az azonnali hatályú felmondást tartalmazó jognyilatkozatot csak 2015. október 31-én, vagyis 24 nappal később tette meg, vagyis az azonnali hatályú felmondás jogát csak ekkor gyakorolta. Ennél fogva aggálytalanul megállapítható, hogy alperes az azonnali hatályú felmondás jogát a törvényben előírt 15 napos határidőn túl gyakorolta, következésképpen a felmondás már pusztán ezen okból kifolyólag is jogellenes.

 

Másodszor: az azonnali hatályú felmondás törvényi feltételei hiányoznak. Ügyfelem ugyanis nem követett el olyan súlyú szándékos vagy súlyosan gondatlan kötelezettségszegést és nem is tanúsított olyan magatartást, mely munkaviszonyának azonnali hatályú felmondását indokolta volna. Ezen túl, a felmondás indokai részben valótlanok és egyáltalán nem okszerűek.  Az ugyan igaz, hogy ügyfelem a műtét elhalasztásáról való tájékoztatást követően nem kereste fel újra a háziorvosát, hiszen egyrészt erre vonatkozó utasítást az orvosoktól nem kapott, másrészt pedig – tekintettel a műtét kitűzésére - ennek ekkor már semmi értelmét nem látta és nem is tudta, hogy erre szükség van. Azt gondolta, hogy a kórház általi halasztás időtartamára – a kórházi kezelés időtartamához hasonlóan - majd a kórház igazolja a keresőképtelenséget. Az újabb kontrollvizsgálatra, valamint a műtéthez szükséges laborvizsgálat elvégzésére ugyanis már a kórházból kaptott időpontot és a kórházban a szükséges vizsgálatokon meg is jelent. Ügyfelem a a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: "Rendelet") 6.§ (2) bekezdésében foglalt valamennyi kötelezettségének eleget tett,: az orvosi utasításokat betartotta, az előírt vizsgálatokon megjelent. A Rendelet 2.§ (2) bekezdése értelmében a kórházi kezelés időtartamára a kórház igazolja a keresőképtelenséget. A probléma abból adódott, hogy a kórház a műtétet elhalasztotta és nem tájékoztatta ügyfelemet a keresőképtelenségnek a halasztás időtartamára vonatkozó, folyamatos igazolása céljából szükséges intézkedésekről.

 

Ettől függetlenül azonban valótlan az a felmondásban foglalt megállapítás, hogy ezen időszakban ügyfelem távolléte igazolatlan volt. Munkahelyi felettesét ugyanis pontosan tájékoztatta arról, hogy az eredetileg 2015. szeptember 17-re tervezett műtétet a kórház októberre halasztotta. Ennél fogva, tekintettel arra, hogy alperes a 2015. szeptember 17-ig tartó időszakban fennállt keresőképtelenséggel – az ügyfelem által leadott igazolások révén – pontosan tisztában volt, valamint ugyancsak tájékoztatást kapott tőle a műtét időpontjának megváltozásáról, okszerűen még a háziorvosi igazolások hiányában sem következtethetett arra, hogy a műtét elvégzését igénylő és keresőképtelenséget okozó betegségem - és így maga a keresőképtelenség is - az elhalasztott műtét hiányában is (magától) elmúlt. Nyilvánvalónak kellett lennie alperes számára is, hogy pusztán attól, hogy a műtétet a kórház elhalasztotta, a keresőképtelenséget okozó betegsége nem szűnt meg, hiszen annak megszüntetéséhez – általa is tudottan – kórházi kezelésre, műtéti beavatkozásra volt szükség. A felmondás szövegéből is kitűnik, hogy alperes tisztában volt azzal, hogy ügyfelem kórházi kezelésre szorul („másnap kórházba utalták”), mint ahogy azzal is, hogy kórházban a beavatkozás céljából ténylegesen megjelent („de csak 2015. október 07-én jelent meg”). Ebből következőleg, tekintettel arra, hogy együttműködési kötelezettségének – jóhiszeműen eljárva - ügyfelem mindvégig eleget tettem, a tőle kapott tájékoztatások alapján még a halasztás időszakára vonatkozó háziorvosi igazolások beszerzésének és leadásának elmulasztása sem minősíthető olyan súlyú kötelezettségszegésnek, vagy olyan magatartásnak, mely az azonnali hatályú felmondás jogszerű indokául szolgálhatott volna. Az alperes által átvenni megtagadott és a keresethez csatolt háziorvosi igazolások szerint a műtétet követően ügyfelem még egészen november 30-ig keresőképtelen volt. Az pedig nyilvánvaló, hogy ha – miként ezt alperes sem vitatta - ügyfelem szeptember 17-ig keresőképtelen állapotban volt, majd október 7-én megműtötték és ezt követően egészen november 30-ig szintén keresőképtelen állapotban volt, akkor szeptember 18. és október 8. között egészségi állapotában nem állhatott be magától olyan mértékű átmeneti javulás, mely a munkavégzést számára ezen köztes időszakban lehetővé tette volna.

 

A fentiekre tekintettel keresetünkben kiemeltük, hogy nem értékelhető sem az azonnali hatályú felmondást megalapozó kötelezettségszegésnek, sem pedig a felmondás okszerű indokának a műtét kórház általi elhalasztásának időszakára vonatkozó, keresőképtelenséget igazoló háziorvosi igazolások leadásának elmulasztása a munkavállaló részéről, ha a munkáltató – a munkavállaló tájékoztatása alapján – mind a munkavállaló keresőképtelenséget eredményező és műtétet szükségessé tevő betegségével, mind pedig a műtét elhalasztásával egyébként tisztában van. Okszerűtlen a keresőképtelen állapotra vonatkozó igazolások hiányára alapított munkáltató felmondás, ha a munkáltató a keresőképtelen állapotról tudomással bír.

 

Harmadszor, a felmondás a tisztességes és jóhiszemű eljárás követelményébe és a joggal való visszaélés tilalmába ütközik. Alperes – a felmondás szövegéből következtethetően - nem vitásan tisztában volt azzal, hogy ügyfelem kórházi kezelést igénylő betegségben szenved, hiszen a felmondásban maga írta le, hogy ügyfelemet „kórházba utalták”. Alperes – ugyancsak a felmondás szövegéből kikövetkeztethetően – azzal is pontosan tisztában volt, hogy ügyfelem ezen betegsége szeptember 16-ig mindenképpen keresőképtelenséget okozott. Végül alperes – ugyancsak a felmondás szövegéből kikövetkeztethetően – azzal is pontosan tisztában volt jognyilatkozata megtételének időpontjában, hogy ügyfelem a kórházban október 7-én betegségéből adódóan „megjelent”. 

 

Ezzel összefüggésben utaltunk arra, hogy a műtétek – az azonnali, sürgős beavatkozásokat nem számítva - mindenütt a világon tervezett módon zajlanak, s nem a beteg dönti el, hogy mikor „jelenik meg” a kórházban a műtét elvégzése céljából. Ha pedig alperes mindezen információk birtokában volt, akkor, mielőtt a legsúlyosabb jogkövetkezmény, vagyis az azonnali hatályú felmondás jogát gyakorolta volna, a tisztességes és jóhiszemű eljárás követelményéből és a joggal való visszaélés tilalmának elvéből adódóan elvárható lett volna tőle, hogy tájékoztatást kérjen az általa is tudottan beteg munkavállalótól arról, hogy miért csak később került sor a korábbra tervezett műtétre (vagy, ahogy a felmondásban szerepel: miért csak később „jelent meg” a kórházban), és egyben felhívja a műtétig terjedő időszakra vonatkozóan is a keresőképtelen állapot igazolására. Ez – a betegséggel és a kórházi kezelés szükségességével kapcsolatos információk birtokában – még akkor is elvárható lett volna alperestől, ha ügyfelem nem tájékoztatta volna a műtét kórház általi elhalasztásáról. (Ennek azonban  pont az ellenkezője az igaz.) Amennyiben alperes – az azonnali hatályú felmondást megelőzően – lehetőséget adott volna ügyfelemnek a keresőképtelenség igazolására, úgy ő ennek könnyen eleget tudott volna tenni.

 

Kiemeltük, hogy a törvényben rögzített együttműködési kötelezettség nem csak a munkavállalót, hanem a munkáltatót is terheli. Ezen, a jóhiszemű, tisztességes eljárás elvének megfelelően teljesítendő kötelezettség pedig magában foglalja azt is, hogy a munkáltató a tőle elvárható módon tegye meg azokat az intézkedéseket, melyek annak megállapításához szükségesek, hogy a munkavállaló valóban elkövetett-e olyan súlyú – szándékos vagy súlyosan gondatlan - kötelezettségszegést, mely azonnali hatályú felmondás indokául szolgálhat. Jelen esetben az együttműködési kötelezettség alperestől elvárható teljesítésével elkerülhető lett volna ügyfelem munkaviszonyának a keresőképtelen állapotom ellenére történt megszüntetése és ezáltal ügyfelem családjának rendkívül nehéz egzisztenciális helyzetbe kerülése pusztán azon okból kifolyólag, mert – orvosi tájékoztatás hiányában – ügyfelem úgy gondolta, hogy a már kitűzött műtét elhalasztásának időszakára nem szükséges újabb keresőképtelenséget igazoló háziorvosi igazolásokat beszerezni. Alperes, mivel ügyfelem betegségével és annak keresőképtelenséget okozó voltával tisztában volt, alappal nem gondolhatta azt, hogy a műtétet közvetlenül megelőző időszakban a keresőképtelenség nem állt fenn.

 

Ezen megfontolásokra tekintettel keresetünkben kiemeltük, hogy megsérti a jóhiszemű és tisztességes eljárás elvét és az őt terhelő együttműködési kötelezettséget a munkáltató, ha az általa tudottan kórházi kezelést szükségessé tevő betegségben szenvedő munkavállaló munkaviszonyát az általa is ismert időpontban elvégzett kórházi kezelést közvetlenül megelőző három hetes időszakra vonatkozó keresőképtelenséget igazoló háziorvosi igazolások hiánya miatt anélkül szünteti meg, hogy a beteg munkavállalónak lehetőséget adna az ezen időszakban fennállt keresőképtelenség igazolására.

 

Ellenkérelmében alperes a kereset elutasítását és ügyfelem perköltségben marasztalását kérte. Előadta, hogy a felmondás jogszerű volt és arra a törvényes határidőn belül került sor. Arról a tényről, hogy ügyfelem szeptember 17-én nem jelent meg a kórházban és a műtétre csak október 7-én került sor, ügyfelem háziorvosától értesült októbe 7-ét követően, ezért az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló 15 napos határidő sem számítható október 7.-től. Azonban még a 15 napos határidő elmulasztása sem vonja maga után ipso iure a felmondás jogellenességét, mert az Mt. 78.§ (2) bekezdése meghatároz egy "eshetőleges", egy éves határidőt is az azonnali hatályú felmondás gyakorlására. Alperes kiemelte, hogy orvosi igazolások hiányában nem kellett arra következtetnie, hogy a keresőképtelen helyzet továbbra is fennáll, mivel annak megítélése az orvos feladata. Amennyiben tehát a munkavállalótól nem kap ilyen igazolást, okkal feltételezheti, hogy a keresőképtelenség már nem áll fenn. Azzal, hogy ügyfelem az igazolt táppénzes időszak lejártát követően nem volt fellelhető, nem állt a munkáltató rendelkezésére hetekig nem vette fel a munkát és távollétét nem igazolta, megszegte a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségeit. 

 

Alperes védekezésére válaszul előadtuk, hogy alperes az azonnal hatályú felmondásra vonatkozó egy éves objektív határidőt nyilvánvalóan tévesen értelmezi: az nem azt jelenti ugyanis, hogy az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül gyakorolható az azonnali hatályú felmondás joga, hanem azt jelenti, hogy egy éven túl még abban az esetben sem gyakorolható, ha a munkáltató az ok bekövetkeztéről csak egy éven túl, vagy az egy év leteltét megelőző 15 napon belül szerez tudomást. Itt tehát nem egy, a 15 napos határidő melletti, „eshetőlegesen alkalmazható” jogérvényesítési határidőről, hanem egy objektív jogvesztő határidőről van szó, melynek joghatása az, hogy leteltével a jog gyakorolhatósága mindenképpen megszűnik. Egyébként pedig a felmondási okról, csakúgy mint valamennyi, a joggyakorlat által relevánsnak tekintett körülményről (az elkövető személye, vétkessége és a kötelezettségszegés súlya) alperesnek 2015. október 7-én már nyilvánvalóan tudomása volt. Ehhez képest azonban az azonnali hatályú felmondást tartalmazó jognyilatkozatot csak 2015. október 31-én, vagyis 24 nappal később tette meg, vagyis az azonnali hatályú felmondás jogát csak ekkor gyakorolta. Ennél fogva aggálytalanul megállapítható, hogy alperes az azonnali hatályú felmondás jogát a törvényben előírt 15 napos határidőn túl gyakorolta, következésképpen a felmondás már pusztán ezen okból kifolyólag is jogellenes.

 

Azt a tényt, hogy ügyfelem az állapotáról és a műtét kórház általi elhalasztásáról alperest tájékoztatta, vele ezen időszakban is mindvégig kapcsolatban állt, híváslistával bizonyítottuk, melyből látható volt, hogy ügyfelem a szóban forgó időszakban alperes ügyvezetője számára két SMS-t is küldött, 22-én pedig telefonon hívta és 35 másodpercet beszéltek. Valótlan tehát az az ellenkérelemben foglalt állítás, mely szerint alperes csupán a kezelőorvos tájékoztatása alapján szerzett tudomást a műtét elhalasztásáról. Ennek pontosan ez ellenkezője az igaz: ügyfelem a tájékoztatási és együttműködési kötelezettségének a műtét elhalasztásának időtartama alatt is mindvégig eleget tett, s ennek köszönhetően alperes betegségével és a műtét kórház általi elhalasztásának tényével a tőle kapott tájékoztatás alapján pontosan tisztában volt. Az ellenkérelemben foglaltak szerint alperes ügyfelem háziorvosánál tájékozódott, aki valószínűleg nem volt tudatában annak a ténynek, hogy a kórház elhalasztotta a műtétet, ezért olyan tartalmú tájékoztatást adott alperesnek, mintha ügyfelem önhatalmúlag vetette volna alá magát más időpontban a műtétnek. Ezzel szemben a tisztességes és a rendeltetésszerű joggyakorlásnak megfelelő eljárás az lett volna alperes részéről, ha ezen információkat – mielőtt az azonnali hatályú felmondás jogát gyakorolja - ügyfelemtől kísérli meg beszerezni. Kiemelendő, hogy jelen esetben olyan munkaképtelen állapotról volt szó, melynek megszüntetéséhez – alperes által is tudottan – műtétre volt szükség. A műtét hiányában fel sem merülhetett az, hogy a keresőképtelen állapot magától elmúlik. 

Felek végül a bíróság előtt egyezséget kötöttek egymással, melynek értelmében alperes vállalta a kereseti követelés 82 %-ának megfelelő összeg két részletben történő, valamint a perköltségnek a megfizetését. A bíróság a felek egyezségét jóváhagyta.

 

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.