Munkahelyi balesetből eredő károk megtérítése

A munkaviszonnyal összefüggésben megsérült vagy megbetegedett munkavállaló – a munkáltató által bizonyított valamely mentesülési feltétel hiányában – a sérülés vagy betegség jellegétől, súlyosságától és következményeitől függetlenül sérelemdíjra jogosult.

Ügyfelem közfoglalkoztatottként munkavégzés közben balesetet szenvedett oly módon, hogy egy csapadékvíz-elvezető csatorna nem rögzített fedele megbillent alatta, ekkor a bal felével belecsúszott a vízakna nyílásába, a csatornafedél pedig felvágódott és teste bal oldalán sérüléseket okozott. A káreseményről jegyzőkönyv készült, melyben az alperesi munkáltató a balesetet munkabalesetként elismerte. A Magyar Államkincstár Baranya Megyei Igazgatósága a balesetet üzemi balesetnek elismerte és megállapította, hogy ügyfelem baleseti ellátásra jogosult. A baleset ügyfelem munkaképességét kizárta.

A káresemény napjának délutánján ügyfelem felkereste a k...i kórház sebészeti szakrendelését, ahol a comb, a váll és a felkar zúzódását diagnosztizálták és gyulladáscsökkentő krém alkalmazását, illetve jegelést írtak elő. Néhány nap múlva azonban fájni kezdett a térde, ezért újra orvoshoz fordult. A balesetet követő 13. napon a nem múló, egyre erősödő térdfájdalmai miatt azután ismét felkereste a k...i kórház sebészeti szakrendelését, ahol megállapították, hogy a bal térdizületet alkotó csontokon fractura nem látszik. Ezt követően, tekintettel arra, hogy panaszai nem múltak el, több alkalommal is sebészeti kontrollvizsgálaton, illetve ambuláns ortopédiai vizsgálaton vett részt. A térdére pakolást kapott, a kezelőorvosok borogatást, jegelést, illetve a térd kíméletét írták elő, s fájdalmai miatt kénytelen volt fájdalomcsillapítókat szedni. Végül traumatológiai szakrendelésre utalták be és képalkotó vizsgálat elvégzését irányozták elő. A balesetet követően három hónappal végezték el az ultrahang-vizsgálatot, mely medialis meniscus szakadást állapított meg, ezért – altatásban elvégzett - műtéti arthroscópia elvégzése vált szükségessé. A műtétet követően egy hónapon keresztül rehabilitációs célú gyógytorna-kezelésben részesült.

A balesetből eredően ügyfelem öt hónapon át volt munkaképtelen. A határozott időtartamra létrejött közfoglalkoztatási jogviszonyát alperes nem hosszabbította meg, ügyfelemmel új közfoglalkoztatási jogviszonyt nem létesített.

Alperes eredménytelen írásbeli felszólítását követően keresettel kértük kötelezni kétmillió forint sérelemdíj megfizetésére. Keresetünket az Mt. 166.§ (1) bekezdésére, 167.§ (1) bekezdésére, valamint a Ptk.-nak – az Mt. 9.§ (1) bekezdése alapján alkalmazandó – 2:42 – 2:54.§§-aira alapítottuk, kiemelve, hogy ügyfelemnek a perbeli munkahelyi baleset következtében – jelentős hátrányos következményeket előidézve - sérült a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi joga. Keresetünkben részletes indokát adtuk annak, hogy miért kétmillió forintban határoztuk meg azt az összeget, mely az ügyfelem által a baleset következményeinek hozzávetőleges kompenzálására alkalmas.

Tekintettel arra, hogy alperes, valamint a pernyertességének elősegítése érdekében beavatkozó biztosító keresetünk elutasítását kérte, az elsőfokú bíróság részletes szakértői bizonyítást folytatott le a baleset orvosi-egészségügyi következményeinek feltárása érdekében. A szakértői bizonyítás központi kérdését a balesetet követően három hónappal diagnosztizált és műtéti úton ellátott meniscus-sérülésnek, illetve annak következményeinek a balesettel fennálló okozati összefüggése képezte. Miután ezen kérdés tekintetében az eljárás során két egymással ellentétes eredményű szakvélemény született, az elsőfokú bíróság kérelmünkre kirendelte az Egészségügyi Tanács Szakértői Testületét, mely a perbeli munkahelyi baleset kétséget kizáróan igazolható közvetlen orvosi-egészségügyi következményeit a bal váll és felkar, valamint a bal comb külső oldalainak zúzódásában és bevérzésében, a bal térdízület zúzódásában és rándulásában, valamint a bal térdízület természetes korokú porckárosodásának „súlyosbodásában és előtérbe helyeződésében” határozta meg.

Az elsőfokú bíróság keresetünket elutasította. Ítéletét azzal indokolta, hogy ügyfelem kára nem a munkaviszonnyal összefüggésben következett be, hanem kizárólag a már meglévő sorsszerű megbetegedés eredménye. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint alperesnek azért nem állt fenn kárfelelőssége ügyfelemmel szemben, mert az őt ért kár, vagyis a térdízület panaszai, nem az alperessel fennállt közfoglalkoztatási jogviszonnyal, illetve a perbeli munkahelyi balesettel állnak okozati összefüggésben. Ügyfelem meniscus-sérülése és annak egészségügyi következményei (térdízületi fájdalmak, műtéti beavatkozás, mozgás-, munka- és egyéb korlátozottságok stb.) ugyanis nem a perbeli baleset, hanem a meglévő sorsszerű megbetegedés miatt következtek be.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben fellebbezéssel éltünk. Ebben az ítélet alapvető hibáját abban jelöltük meg, hogy a bíróság tévesen határozta meg a kárt, mely alperes sérelemdíj-fizetési kötelezettségét megalapozza, mivel ítéletében sajnálatos módon összekeverte a kárt a kárkövetkezményekkel. Ezen tévedése okán olyan körülményt, nevezetesen a perbeli munkahelyi baleset és egy konkrét kárkövetkezmény - a bal térdízület műtéti beavatkozást szükségessé tevő elváltozása - közötti okozati összefüggést vizsgált a kereset jogalapja körében, mely körülmény, mint a jogsértés sértettre gyakorolt hatása, csupán a sérelemdíj összegszerűsége tekintetében bír relevanciával. Az elsőfokú bíróság ezen konkrét kárkövetkezményt a kár helyébe helyezte és a tényleges kár helyett ezen kárkövetkezmény vonatkozásában vizsgálta – és tagadta – az okozati összefüggést. Az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontjával szemben azonban a kár, mely ügyfelemet a perbeli munkahelyi balesettel okozati összefüggésben érte, nem a meniscus sérülése, nem is a balesetet követő tünetek, panaszok összessége, nem a hosszú gyógykezelés, az elszenvedett rengeteg fájdalom, nem a hónapokig tartó munkaképtelen állapot, de még csak nem is a műtéti beavatkozás és a mindebből eredő korlátozottságok, hiszen mindezek „csupán” - a sérelemdíj összegének meghatározása során egyéb figyelembe veendő - kárkövetkezmények. A kár, ami alperes sérelemdíj-fizetési kötelezettségét megalapozza, nem más, mint ügyfelemnek a testi épséghez és az egészséghez fűződő személyiségi jogának a munkaviszonnyal összefüggésben bekövetkezett sérelme. Márpedig, ezen kár bekövetkezte, vagyis az, hogy a munkahelyen, munkaidőben, munkavégzés során elszenvedett, vagyis nyilvánvalóan a munkaviszonnyal összefüggésben bekövetkezett és alperes által is munkabalesetként elismert baleset során sérült ügyfelem egészsége és a testi épsége, a perben nem volt vitás. Kifejtettük, hogy az elsőfokú bíróság ítéletéből kiolvasható azon jogi álláspont, mely szerint a testi épség és az egészség sérelme csak akkor eredményez kárfelelősséget, ha maradandó hátrányos következményekkel jár, nem csupán minden jogi alapot nélkülöz és dogmatikailag hibás (hiszen a kárfelelősség fennállása szempontjából a kár jellege, mértéke, átmeneti vagy maradandó jellege irreleváns), hanem kifejezetten törvényellenes is. A Ptk. 2:52.§ (2) bekezdése ugyanis egyértelműen rögzíti, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. Ennél fogva nem lehet vitás, hogy a munkaviszonnyal összefüggésben megsérült vagy megbetegedett munkavállaló – a munkáltató által bizonyított valamely mentesülési feltétel hiányában – a sérülés vagy betegség jellegétől, súlyosságától és következményeitől függetlenül sérelemdíjra jogosult.

Alperes kártérítési felelősségének terjedelme tekintetében utaltunk az MK. 30. számú kollégiumi állásfoglalásra és részletesen bemutattuk az azzal kapcsolatos, arra épülő felsőbírósági joggyakorlatot, melynek értelmében a munkavállaló sorsszerű megbetegedése ellenére is teljes a munkáltató kártérítési felelőssége azon károk vonatkozásában, melyek a betegség munkahelyi baleset általi aktivizálódása, súlyosbodása folytán következnek be.

A másodfokú bíróság fellebbezésünknek részben helyt adva az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte alperest ötszázezer forint sérelemdíjnak és kamatainak ügyfelem részére történő megfizetésére. Ezt meghaladóan keresetünket elutasította. A másodfokú bíróság teljes mértékben egyetértett a fellebbezésünkben a sérelemdíj jogalapjával, illetve az elsőfokú ítélet ezzel kapcsolatos hibájával kapcsolatban kifejtettekkel. Kiemelte, hogy a sérelemdíj iránti igényt a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése értelmében a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogának sérelme önmagában megalapozza, hiszen a jogszabályi rendelkezés értelmében a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. Az már a sérelemdíj összegszerűsége, a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésének alkalmazása szempontjából releváns, hogy ez a jogsértés milyen hatást gyakorolt a sértettre, mennyire volt súlyos, stb., tehát a sértettre milyen következményekkel járt. A munkáltató kártérítési felelősségének terjedelmével kapcsolatban azonban nem osztotta az álláspontunkat, mert úgy foglalt állást, hogy az MK. 30. számú állásfoglalás és a kapcsolódó bírói gyakorlat nem a sérelemdíjra, hanem kizárólag a keresetveszteségben jelentkező vagyoni kárért való felelősségre vonatkozik. (Álláspontom szerint a másodfokú bíróság ezen megállapítása vitatható, mert nem látom indokát annak, hogy a munkahelyi balesetből eredő egyik kárra – nevezetesen a jövedelemkiesésre – más kárfelelősségi szabályok vonatkozzanak, mint a többire.) A másodfokú bíróság ötszázezer forintban határozta meg azt az összeget, mely a perbeli munkahelyi baleset által az ügyfelem számára okozott hátrányok ellensúlyozására szükséges és egyben alkalmas. Az összeg meghatározása során a bíróság csökkentő tényezőként vette figyelembe, hogy ügyfelem elsődleges sérülései maradványtünet nélkül gyógyultak, ezen sérülései százalékos formában kifejezhető egészségkárosodást nem idéztek elő, továbbá hogy állapotában a bal térdízületi státuszában már a balesetkor is meglévő kopásos elfajulás jelentősen közrehatott az őt ért hátrányok kialakulásában.

Az ítélet jogerős.

Érdekességképpen megjegyzem, hogy a másodfokú bíróság – álláspontom szerint – Alaptörvény-ellenesen vonta el a felek jogorvoslathoz fűződő jogát azzal, hogy nem közbenső ítéletben állapította meg alperes kártérítési felelősségének fennállását, hanem – a sérelemdíj összegére is kiterjedő - ügydöntő határozatot hozott. Ennek következtében ugyanis a sérelemdíj összegszerűsége tekintetében az eljárás csak egyfokú volt, melyben a felek jogorvoslathoz fűződő, Alaptörvényben foglalt joga nem érvényesülhetett.