Hibás teljesítés katalógusból történő rendelés esetén
Katalógusból történő rendelés esetén az eladó hibásan teljesít, ha - a megrendelő hozzájárulása nélkül - a katalógusban közölt leírástól eltérő terméket szolgáltat, mivel a katalógusból történő rendelés minta szerinti vételnek minősül. Ebből kifolyólag a hibás teljesítés szempontjából irreleváns az, hogy a szállított termék minősége és értéke hogy viszonyul a megrendelt termék minőségéhez és értékéhez.
Ügyfelem, egy óvoda, az alperes által üzemeltetett internetes oldalon közzétett online bútorkatalógusból óvodai ágyakat rendelt. Az adásvételi szerződés az adott cikkszámú termékre vonatkozó online megrendelés, valamint annak visszaigazolása révén jött létre a felek között. A szóban forgó, cikkszám szerint megjelölt ágyakról a katalógus nagyméretű fényképet tartalmazott, ezen túl feltüntette a termék befoglaló méreteit is. Alperes a megrendelést követően a számlát kiállította, s azt ügyfelem kiegyenlítette.
A megrendelő kifejezetten azért döntött a szóban forgó termék megrendelése mellett, mert az – a katalógusban közölt adatok (méretek) és fénykép alapján – pontosan megegyezett az óvoda által már évtizedek óta használt, jól bevált gyermekággyal.
Az alperes által leszállított termékek a megrendelt terméktől kialakításukban jelentősen különböztek, éppen a kiválasztás során leglényegesebb kritériumoknak nem feleltek meg, ezért ezen eltérések a terméket a megrendelő által kívánt célra történő használatra alkalmatlanná tették.
A megrendelő telefonon közölte kifogásait a szállítóval, aki először ígéretet tett az ágyak átalakítására, ám ez elmaradt. Ezt követően - eredménytelen - írásbeli egyeztetés kezdődött a felek között. Az egyeztetés során a szállító lényegében véve elismerte, hogy a leszállított ágyak különböznek a megrendelttől, ám kijelentette, hogy a szállított termék a katalógusban feltüntetetthez képest magasabb minőséget képvisel.
A kijavítás elmulasztására tekintettel ügyfelem felszólította alperest az ágyak kicserélésére és a megrendelt termékkel egyező kialakítású ágyak leszállítására, ezt azonban alperes kifejezetten megtagadta. Erre tekintettel ügyfelem közölte alperessel, hogy a szerződéstől eláll, egyben felszólította a vételár visszafizetésére. Ügyfelem egyben tájékoztatta alperest arról, hogy az általa leszállított és használatba nem vett termékeket – a vételár visszafizetésével egyidejűleg – a részére eredeti állapotukban visszaszolgáltatja.
Tekintettel arra, hogy alperes az elállást nem fogadta el és a felszólításban foglalt határidő eredménytelenül telt el, ügyfelem fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményezte a kifizetett vételár vonatkozásában. Alperes a fizetési meghagyással szemben a törvényes határidőn belül ellentmondással élt, így az eljárás perré alakult.
Keresetünket a szerződés létrejöttének időpontjában hatályban volt Ptk. 277., 305., 306. §-ára, a 372.§ (1) bekezdésére, valamint az 1/2012. (V I. 21.) PK véleményre alapítottuk. Keresetünk alaposságához annak bizonyítására volt szükség, hogy alperes a szerződést hibásan teljesítette és ezen okból kifolyólag – szavatossági jogként - ügyfelem jogszerűen gyakorolta az elállás jogát.
A kereset jogi indokolásában kifejtettük, hogy, abban az esetben, ha a vevő jognyilatkozatának alapjául kizárólag az eladó által a termékkel kapcsolatban közölt vagy hozzáférhetővé tett leírás, tájékoztató, kép, fénykép, ábra, specifikáció stb. (a továbbiakban: leírás) szolgál, a Ptk.-nak a minta szerinti vételre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Az a körülmény ugyanis, hogy az eladó a mintát nem fizikai valóságában, hanem „csupán” képi megjelenítése, illetve jellemző paramétereinek feltüntetése, megadása révén teszi érzékelhetővé a vevő számára, nem változtat azon a tényen, hogy az ügylet ebben az esetben is a vevő részére bemutatott minta alapján jön létre, a vevő szerződési akarata ebben az esetben is kifejezetten a részére bemutatott mintával megegyező dolog megvételére vonatkozik. A katalógus útján való értékesítés a bírói gyakorlat szerint is a minta szerinti vételhez áll a legközelebb: az eladó a katalógusban feltüntetett mintának megfelelő dolgot köteles szolgáltatni, mivel a katalógus alapján történt megrendelés visszaigazolásával a felek között minta szerinti vételre vonatkozó megállapodás jön létre (BH 1994. 207.). Ebben a vonatkozásban nyilvánvalóan nincs jelentősége annak, hogy papír alapú, vagy online katalógusról van szó. Következésképpen, a távollevők között az eladó által közzétett online katalógusból való rendelés útján létrejött adásvételt az eladó hibásan teljesíti, ha nem a katalógusban szereplő leírásnak megfelelő dolgot szolgáltat.
Hangsúlyoztuk, hogy alperes véleménye a megrendelt, illetve a leszállított termékek közötti ár- és minőségbeli különbséggel kapcsolatban, csakúgy mint a leszállított termékek használhatóságával kapcsolatban, a Ptk. 372. § (1) bekezdésére tekintettel teljességgel indifferens. A hibás teljesítés szempontjából ugyanis minta szerinti vétel esetén jogilag irreleváns, hogy melyik termék képvisel magasabb minőséget, illetve, hogy az alperes által szállított termék - minőségét tekintve - alkalmas-e a rendeltetésszerű használatra. A Ptk, 372.§ (1) bekezdésére tekintettel jelen esetben kizárólag annak a kérdésnek van jelentősége, hogy alperes a megrendelő által a katalógusból megrendelt terméket, vagyis azt a terméket szolgáltatta-e, melyre a megrendelő ügyleti akarata vonatkozott, s melynek tárgyában a megrendelés visszaigazolása révén a szerződés a felek között létrejött. Minta szerinti vétel esetén a mintának megfelelő dolgot kell szolgáltatni, a mintától eltérő dolog szolgáltatása szerződésszegés, mely alapján a szerződést megszegő felet szavatossági és kártérítési felelősség terheli.
Felperes elállása pedig - a Ptk. 306. § (1) bekezdésének b) pontjára tekintettel – jogszerű volt, mivel alperes sem a szerződésnek meg nem felelő termék átalakítását, sem pedig annak kicserélését nem vállalta, azt kifejezettem megtagadta.
A bíróság a keresetnek megfelelő ítéletet hozott. Úgy foglalt állást, hogy a katalógus alapján történt megrendelés visszaigazolásával a felek között a minta szerinti vételre vonatkozó megállapodás jött létre. Ebből következően az online katalógusból való rendelés útján létrejött adásvételi szerződést az eladó hibásan teljesíti, ha nem a katalógusban szereplő leírásnak megfelelő dolgot szolgáltat. A bíróság megjegyezte, hogy alperes azon érvelése, miszerint az általa leszállított termék jobb minőségű és értékesebb a megrendeltnél, semmiféle jelentőséggel nem bír. Annak bizonyítása pedig, hogy alperes az eltérésekről a megrendelővel megállapodott, alperest terhelte, ám ő ezen bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni, így az ezzel kapcsolatos bizonyítatlanságot a terhére kell értékelni. Tekintettel a megígért átalakítás elmulasztására és a kicserélés kifejezett megtagadására, a szavatossági jogként gyakorolt elállást a bíróság jogszerűnek ítélte és a keresetnek megfelelően kötelezte alperest a vételárnak a termékek visszaszolgáltatásával egyidejűleg történő, késedelmi kamattal megnövelt összegben történő visszafizetésére, valamint a perköltség megfizetésére.
Az ítélet jogerős.
Dr. Fülöp Botond
A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.
Hasonló jogi problémája van? Lépjen velem kapcsolatba itt!
Regisztráljon honlapomra! Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, melyek jelenleg az alábbiak:
- bizonyos, általam írt jogi témájú cikkek, tanulmányok, közlemények,
- az Európai Unió Bíróságának ítéleteiről általam írt cikkek, beszámolók,
- az ingyenes jogi tanácsadás keretében általam másoknak adott válaszok (a honlapon keresztül, illetve e-mail útján megvalósuló jogi tanácsadás ugyanakkor díjmentes, vagyis a kérdés feltevője díj fizetése nélkül kap választ a kérdésére),
- az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyek heti rendszerességgel aktualizált listája,
- a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatok.
Ezen túl, a regisztrált felhasználókat e-mailben tájékoztatom, valahányszor új tartalom kerül a honlapra.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!
Új regisztráció
Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.
Elérhetőség
Dr. Fülöp BotondPécs, Király u. 15.
Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com