Bántalmazásért járó kártérítés 2.

Ügyfelem képviseletében alperest írásban felszólítottam az ügyfelem sérelmére általa elkövetett bűncselekményből eredő vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére, ám ezen felszólításom eredménytelen maradt, kártérítés fizetésére nem került sor. Ezen okból kifolyólag fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményeztük alperessel szemben, amivel szemben utóbbi ellentmondással élt, így az eljárás perré alakult. 

Keresetünkben - melyet a régi Ptk. 75.§ (1) bekezdésére, 76.§-ára, 84.§ (1) bekezdésére, 339.§ (1) bekezdésére, 355.§-ára alapítottunk - a jövedelemkiesés összegében, valamint - inkább jelképes összegűnek tekinthető - 350.000,- Ft nem vagyoni kártérítésben, továbbá késedelmi kamatokban és perköltségben lértük alperes marasztalását. 

A nem vagyoni kártérítés összegszerűsége tekintetében kiemeltük, hogy alperes a károkozó cselekményt szándékosan és bűncselekménynek minősülő cselekménnyel követte el, márpedig mind a szándékosság, mind pedig a büntetőjogilag is releváns magatartással való elkövetés olyan körülménynek minősül, mely a személyiségi jogsértés súlyát növeli. 

A jogsértés hatása, következményei tekintetében pedig mindenek előtt hangsúlyoztuk, hogy ügyfelem a káreseménnyel összefüggésben azonnali kórházi beavatkozást igénylő és több mint két hónapig tartó keresőképtelen állapotot eredményező, súlyos személyi sérüléseket szenvedett. A térdkalács káreseménykor bekövetkezett ficama ödémás állapot kialakulásához és a lába megdagadásához vezetett, ami pedig érsebészeti problémákat okozott. A káreseményt követően több, mint 16 hónapon át volt kénytelen orvosi vizsgálatokon, kezeléseken, rehabilitációs ellátásokon részt venni, ám ennek ellenére sérülései még mindig nem gyógyultak meg tünetmentesen. A fentiekre tekintettel tehát megállapítható, hogy ügyfelem testi és lelki egészsége, valamint életminősége a káreseményre visszavezethetően jelentősen romlott, a magánéletével, mindennapi életvitelével kapcsolatos lehetőségei pedig beszűkültek. A káreseményt követő hosszú lábadozási időszak alatt többször kellett orvosi kivizsgálásokon, majd pedig rehabilitációs kezeléseken (gyógytorna, elektromos kezelés, fizikotherápia, hidrotherápia) részt vennie. Az egészségügyi intézmények „látogatása” a balesetet követő időszakban a mindennapjai része lett, s ez - amellett, hogy sok idejét elvette a családjától, a szórakozástól és pihenéstől - idegileg is rendkívül megviselte. Előbb a hosszú lábadozás, majd pedig a káresemény bal lábat érintő maradvány-tünetei mind a munkavégzést, mind a szabadidős, illetve a ház körüli, kerti tevékenységek, mind pedig a háztartás vezetésével összefüggő napi rutinfeladatai ellátását nagymértékben megnehezítették, illetve megnehezítik, ügyfelem életvitele ennél fogva hátrányosan megváltozott. A lábának jelentősebb fizikai igénybevételével járó feladatokat, munkákat a káreseményt követő hetekben egyáltalán nem, s még most is csak nehezen és jelentős fájdalmak mellett tudja ellátni. Korábban kerékpárral járt dolgozni, a káresemény óta azonban erre sem képes.

Tekintettel arra, hogy jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől kell dönteni, a Pp. 4.§ (2) bekezdése értelmében keresetünk jogalapja, vagyis az a tény, hogy alperes jogellenes cselekményével ügyfelemnek vagyoni és nem vagyoni kárt okozott, nem igényelt bizonyítást, mivel jogerős ítélet állapította meg, hogy alperes ügyfelem sérelmére bűncselekményt követett el, melyből nyolc napon túl gyógyuló sérülések keletkeztek.

A bíróság - a második tárgyalást követően - keresetünket teljes egészében alaposnak találta, ezért annak megfelelően marasztalta alperest. Nem fogadta el alperes azon védekezését, mely szerint ügyfelem maga is közrehatott a káresemény bekövetkeztében azzal, hogy "beavatkozott" az alperes és egy másik vendég közötti szóváltásba. A vitába, szóváltásba történő közbelépés ugyanis kármegosztást eredményező károsult közrehatásként semmiképpen nem értékelhető, ha a közbelépő kifejezetten a további károk (botrány, tettlegesség) elhárítása érdekében cselekszik. A káresemény bizonyított következményeire tekintettel a bíróság az ügyfelem által igényelt 350.000,- Ft összegű nem vagyoni kártérítést nem találta eltúlzottnak, és - a korábbi büntetőügyben keletkezett, valamint a keresetünkhöz csatolt orvosi iratokra, illetve a nem vagyoni kártérítés igényelt összegére teintettel - szakértő kirendelését sem látta szükségesnek ítélete meghozatalához.

Az első fokú bíróság ítélete - fellebbezés hiányában - jogerőre emelkedett.

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.