C-932/19. számú úgy – a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésben foglalt, árfolyamrés alkalmazását előíró általános szerződési feltételek tisztességtelenségének jogkövetkezményei (2021. szeptember 2.)
Nem ellentétes az Európai Unió jogával az a magyar ítélkezési gyakorlat, mely az árfolyamrés alkalmazását eredményező feltételek tisztességtelenségére hivatkozva – a szerződés ebből eredő részleges érvénytelenségének jogalkotás általi, általános jellegű orvoslása és a fogyasztót az ezen tisztességtelenségből eredően ért kár megtérítését követően – akkor sem tartja lehetségesnek a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítását, ha ez állna a fogyasztó érdekében. - A nemzeti bíróság nem köteles a fogyasztó kérelmére megállapítani a szerződés - tisztességtelenségből eredő – teljes érvénytelenségét, ha egyrészt a nemzeti jog által előírt szempontok alapján a szerződés a tisztességtelen szerződési feltételek elhagyása esetén is teljesíthető marad, másrészt pedig a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásából a fogyasztót ért károk orvosolhatók.
A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5 i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) 6. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.
Mint köztudott, az úgynevezett DH1-törvény az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével semmisnek nyilvánította azt a kikötést, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön , illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli, s előírta, hogy az ily módon semmis kikötés helyébe mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép. A szerződés részleges érvénytelenségét általános jelleggel kiküszöbölő ezen törvényi rendelkezésre tekintettel az irányadó magyar bírósági gyakorlat az árfolyamrés alkalmazását eredményező feltételek tisztességtelensége miatt ma már nem tartja lehetségesnek a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítását.
A Győri Ítélőtábla előtt folyamatban lévő alapeljárás felperese, mint adós, deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződéseket kötött az alapeljárás alpereseivel, mint hitelezőkkel. A három szerződésből kettőt a hitelezők felmondtak és követeléseiket egy követeléskezelőre engedményezték. Felperes az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék előtt benyújtott keresetében a fent hivatkozott három kölcsönszerződés érvénytelenségét állította, különösen az e szerződésekben foglalt azon kikötések tisztességtelen jellegére hivatkozva, amelyek szerint a kölcsönösszeg folyósításakor alkalmazandó árfolyam eltér a törlesztéskor alkalmazandó árfolyamtól. Az elsőfokú bíróság a keresetet mint megalapozatlant elutasította. Felperes ezen ítélet ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Győri Ítélőtáblához fordult, többek között egyrészt azzal érvelve, hogy az árfolyamrésre vonatkozó ilyen kikötések tisztességtelenségének következményeit a 2019. október 3 i Dziubak ítélet (C 260/18) alapján kell megállapítani, másrészt pedig, hogy a hitelezők által az árfolyamkockázatról nyújtott tájékoztatás nem volt megfelelő. A Győri Ítélőtáblában kétségek merültek fel a tekintetben, hogy a DH1-törvény fenti rendelkezései, melyek a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés árfolyamrés alkalmazásából eredő (részleges) érvénytelenségét a törvény erejénél fogva kiküszöböli akként, hogy mind a kölcsönösszeg folyósítása, mind pedig a kölcsön törlesztése tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazását írja elő, összeegyeztethetők-e az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével. Ezek a kétségek alapvetően abból eredtek, hogy a törvény ezen rendelkezéseit a magyar bíróságoknak abban az esetben is alkalmazniuk kell, ha a sérelmet szenvedett fogyasztó ezzel ellentétes szándékát fejezte ki, mert számára a szerződés ezen okból történő teljes érvénytelenségének megállapítása kedvezőbb lenne. Ezen okból kifolyólag a Győri Ítélőtábla felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatali kérelem formájában az Európai Unió Bírósága elé:
Ellentétes-e az Irányelv 6. cikk[ének] (1) bekezdésével a nemzeti jognak az a szabálya, mely a fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmisnek nyilvánítja azt a kikötést, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön , illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli, és e semmis kikötés helyébe a folyósítás és a törlesztés tekintetében egyaránt a Magyar Nemzeti Bank által rögzített hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezést lépteti, anélkül hogy számításba venné, hogy a fogyasztót e rendelkezés – a szerződés összes kikötésére figyelemmel – valóban különösen káros következményektől óvja e meg, illetve nem teszi a fogyasztó számára lehetővé arra vonatkozó szándéka kinyilvánítását sem, hogy igényt tart e az e jogszabály szerinti védelemre?
Az ábra forrása: https://www.slideserve.com/alessa/tisztess-gtelen-devizahitelek
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lényegében tehát annak meghatározására irányult, hogy az a magyar ítélkezési gyakorlat, amely szerint a szerződéses jogviszony egésze nem szüntethető meg kizárólag az árfolyamrésre vonatkozó kikötések semmisségére hivatkozva, összeegyeztethető e az Irányelv által létrehozott fogyasztóvédelmi rendszerrel, amennyiben az ilyen kikötések jogszabályi rendelkezéssel történő felváltása objektív és automatikus, anélkül hogy a nemzeti bíróságok figyelembe vehetnék a szóban forgó ügy körülményeinek összességét, különösen a fogyasztó ezzel ellentétes szándékát.
Ítéletében a luxemburgi taláros testület az ugyancsak Magyarországról érkezett C-118/17. számú ügyben meghozott ítéletére emlékeztetett, melyben már döntött arról, hogy az árfolyamrés fogyasztói szerződésekből történő kiiktatásáról rendelkező magyar törvényi rendelkezés megfelel az uniós jogalkotó által az Irányelv, különösen annak 6. cikkánek (1) bekezdése keretében követett célkitűzésnek, amely a felek közötti egyensúly helyreállítása, főszabály szerint a szerződés egésze érvényességének fenntartásával, nem pedig a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződés érvénytelenségének megállapításával. Ez a jogszabály általi megoldás ugyanakkor nem járhat azzal a hatással, hogy gyengíti az ezen irányelv által a fogyasztóknak biztosított védelmet.
Ugyanezen ítéletében a Bíróság azt is megállapította, hogy az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy az eljáró bíróság – azon az alapon, hogy az árfolyamrésre vonatkozó kikötés tisztességtelen – helyt adjon a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapításra irányuló kérelemnek, feltéve, hogy az ilyen kikötés tisztességtelen jellegének megállapítása lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó az említett kikötés hiányában lenne, többek között azzal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot, aminek vizsgálata az eljáró bíróság feladata.
A luxemburgi taláros testület a jelen ügyben meghozott ítéletében kiemelte: azon kérdés vizsgálata során, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek elhagyása esetén teljesíthető marad-e a szerződés, vagyis, hogy egyes feltételek tisztességtelen jellege a szerződés teljes, vagy csupán részleges érvénytelenségét eredményezi-e, a nemzeti bíróság nem támaszkodhat csupán arra, hogy a fogyasztó érdekeinek melyik megoldás felelne meg. Egy konkrét helyzetben főszabály szerint a nemzeti jog által előírt szempontokra tekintettel kell megvizsgálni azon szerződés fennmaradásának lehetőségét, amelynek egyes kikötéseit semmisnek nyilvánították, és a Bíróság által alkalmazott objektív megközelítésnek megfelelően nem megengedhető, hogy a szerződő felek valamelyikének helyzetét a nemzeti jogban a szerződés jövője szabályozásában meghatározó szempontnak tekintsék.
Mindezen megfontolásokra tekintettel az Európai Unió Bírósága akként válaszolt a Győri Ítélőtábla által feltett kérdésre, hogy az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog olyan rendelkezésével váltsa fel, amely hivatalos árfolyam alkalmazását írja elő, anélkül hogy ennek a bíróságnak lehetősége lenne helyt adni az érintett fogyasztó azon kérelmének, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli, feltéve, hogy ugyanez a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében és anélkül hogy az e fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest, meg tudja állapítani, hogy az e nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
A Bíróság ítéletéből következően tehát a fogyasztónak joga van ahhoz, hogy lemondjon azon jogok érvényesítéséről, amelyek az Irányelv által – a tisztességtelen kikötések eladók vagy szolgáltatók általi használatával szemben – a fogyasztók javára bevezetett védelmi rendszerből erednek, ahhoz azonban nincs joga, hogy kérelmére a bíróság abban az esetben is megállapítsa a szerződés - tisztességtelenségből eredő – teljes érvénytelenségét, ha egyrészt a nemzeti jog – tegyük hozzá: az uniós jog által konform nemzeti jog - által előírt szempontok alapján a szerződés a tisztességtelen szerződési feltételek elhagyása esetén teljesíthető marad, másrészt pedig a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásából a fogyasztót ért károk orvosolhatók. Mivel pedig az árfolyamrés alkalmazásából a fogyasztókat ért károk megtérítését, vagyis ezen összeg visszafizetését a magyar jogalkotó általános jelleggel előírta a bankok számára és az időközben meg is történt, úgy tűnik, hogy nem ellentétes az Európai Unió jogával az a magyar ítélkezési gyakorlat, mely az árfolyamrés alkalmazását eredményező feltételek tisztességtelenségére hivatkozva – a szerződés ebből eredő részleges érvénytelenségének jogalkotás általi orvoslása és a fogyasztót az ezen tisztességtelenségből eredően ért kár megtérítését követően - ma már nem tartja lehetségesnek a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítását.
Az ítéletet ide kattintva elolvashatja.
Dr. Fülöp Botond
2021. szeptember 14.
A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.
Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bírósága magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

Új regisztráció
Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók
Elérhetőség
Dr. Fülöp BotondPécs, Király u. 15.
Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com