C-8/14. számú ügy – a fogyasztók jogainak gyakorlása tekintetében előírt jogvesztő határidők jogszerűségének szempontjai (2015. október 29.)

A fogyasztók jogainak gyakorlása tekintetében jogvesztő határidőt előíró nemzeti jogi rendelkezéseknek meg kell felelniük az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének, vagyis biztosítaniuk kell, hogy az érintett fogyasztók ténylegesen és hatékonyan élhessenek jogaikkal.

 

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv gyakran hivatkozott 6. és 7. cikke szerint a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

 

Az alapeljárás felperese, egy spanyol bank, jelzálogjog érvényesítése iránti eljárást indított az illetékes spanyol bíróság előtt három spanyol magánszeméllyel szemben. Az eljárás folyamatban léte alatt a spanyol jogalkotó módosította a polgári perrendtartásról szóló törvényt, miáltal az adósok számára lehetővé vált bizonyos végrehajtható okiratokkal szemben – azok számukra történő kézbesítésétől számított 10 napon belül – arra való hivatkozással felfüggesztő hatályú kifogást emelni, hogy az okirat tisztességtelen feltételeket tartalmaz. A törvénymódosítással egyidejűleg elfogadott átmeneti rendelkezések a törvénymódosítás hatályba lépésének időpontjában hatályban lévő végrehajtási eljárások vonatkozásában egy hónapos jogvesztő határidőt állapítottak meg ezen megtámadási okra alapított rendkívüli kifogás előterjesztésére, ha a végrehajtható okirat kézbesítésétől számított 10 napos határidő az új szabályok hatályba lépésekor már eltelt. A spanyol jogalkotó tehát szükségesnek ítélte egy átmeneti mechanizmus bevezetését a határidőkre vonatkozóan annak érdekében, hogy lehetővé tegye a folyamatban lévő végrehajtási eljárással érintett fogyasztóknak is, hogy az eljárásban járulékos rendkívüli kifogást emeljenek, többek között tisztességtelen feltételek fennállására hivatkozva. Az egy hónapos jogvesztő határidő a törvénynek a hivatalos lapban való közzétételével vette kezdetét.

 

Az alapügy alperesei az egy hónapos jogvesztő határidőn túl nyújtottak be rendkívüli járulékos kifogást a jelzálogjog-érvényesítéssel szemben. Arra hivatkoztak ugyanakkor a nemzeti bíróság előtt, hogy az e rendelkezésben megállapított jogvesztő határidő ellentétes a 93/13 irányelvvel, mivel az nem elégséges sem a bíróságok számára, hogy hivatalból ellenőrizzék a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló, jelzálogjoggal biztosított kölcsön- vagy hitelszerződések tartalmát, amelyek érvényesítése iránt végrehajtás van folyamatban, sem pedig a fogyasztók számára, akiknek az e szerződésekben szereplő feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegére hivatkozniuk kell. Előadták továbbá, hogy mivel a vitatott átmeneti rendelkezés szerint az egy hónapos jogvesztő határidő a törvénynek a hivatalos lapban való közzétételével megvalósuló értesítéssel kezdődött meg, és nem egyéniesített módon, a fogyasztók igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése nagyon nehéz volt, még akkor is, ha biztosítottak számukra jogi segítséget.

 

 

Az alapügyben eljáró spanyol bíróság úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez szüksége van arra, hogy az Európai Bíróság határozzon a jogbiztonság elvéhez szorosan kötődő jogvesztő eljárási határidők elvének összeegyeztetéséről a fogyasztó hivatalból történő védelmével, amely elévülhetetlen, és abban áll, hogy a tisztességtelen feltételt teljességében semmisnek nyilvánítják, valamint nem tekintik a szerződés részének, amint az a Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatában értelmezésre került 93/13 irányelvben szerepel. Ezen okból kifolyólag felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette az Európai Unió Bírósága elé: „Úgy kell-e értelmezni az 1/2013. törvény negyedik átmeneti rendelkezése által meghatározott egy hónapos határidőt, hogy az ellentétes a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkével?”

 

Ítéletében a Bíróság mindenek előtt hangsúlyozta, hogy az olyan nemzeti végrehajtási eljárások, mint a jelzálogjog érvényesítése iránti eljárás a fogyasztók hatékony védelmére irányuló állandó ítélkezési gyakorlatából eredő követelmények alá vannak rendelve. Az ilyen jellegű eljárásokra vonatkozó részletes szabályok megalkotása a tagállamok jogalkotói hatáskörébe tartozik ugyan, ám a tagállamoknak ezen hatáskörüket azon kettős feltétel figyelembe vételével kell gyakorolniuk, hogy a megalkotott eljárási szabályok egyrészt nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű, belső jog által szabályozott esetekhez képest (az egyenértékűség elve), másrészt pedig nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által a fogyasztókra ruházott jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). A vitatott nemzeti jogi rendelkezésnek az egyenértékűség elvével való összhangja az eljárás során nem kérdőjeleződött meg.

 

Ami pedig a tényleges érvényesülés elvének való megfelelést illeti, a Bíróság a szóban forgó, jogvesztő határidőt előíró nemzeti jogi szabályozást két aspektusból vonta vizsgálat alá: egyrészt a jogvesztő határidőnek a jogalkotó által meghatározott hosszára, másrészt pedig a határidő kezdete vonatkozásában megállapított szabályra tekintettel. A Bíróság álláspontja szerint a vitatott átmeneti rendelkezésnek az egész jelzálogjog érvényesítése iránti eljárásban betöltött helyére tekintettel, a rendkívüli járulékos kifogás benyújtására előírt egy hónapos jogvesztő határidő hossza főszabály szerint nem tűnik gyakorlati szempontból elégtelennek a hatékony jogorvoslat előkészítéséhez, illetve benyújtásához, valamint ésszerűnek és arányosnak bizonyul a szóban forgó jogokra és érdekekre figyelemmel, ezért az – a határidő hossza tekintetében – nem sérti a tényleges érvényesülés elvét.

 

 

Ami továbbá az alapeljárásban szóban forgó határidőt előíró rendelkezés második – az említett határidő kezdetének a jogalkotó által választott szabályára vonatkozó – aspektusának elemzését illeti, abból kell kiindulni, hogy a módosítással érintett fogyasztókat az ellenük irányuló végrehajtási eljárás kezdetének időpontjában személyre szóló, egyéni értesítés útján tájékoztatták azon jogukról, hogy a végrehajtás ellen ezen értesítéstől számított tíznapos határidőn belül kifogást emelhetnek, ám ezen egyéniesített tájékoztatás nyilvánvalóan még nem tartalmazhatott arra vonatkozó tájékoztatást, hogy ezen kifogást a végrehajtható okirat alapjául szolgáló szerződési feltétel tisztességtelen jellegére hivatkozva is megtehetik. Ilyen körülmények között – tekintettel többek között a védelemhez való jog biztosítása, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvére – a fogyasztók ésszerűen nem számíthattak arra, hogy újabb lehetőséget biztosítanak számukra a járulékos kifogás előterjesztésére, hacsak nem tájékoztatták őket erről ugyanolyan eljárás útján, mint ahogyan az eredeti tájékoztatást megkapták. Következésképpen mivel a vitatott átmenti rendelkezés úgy rendelkezik, hogy a jogvesztő határidő a jelen esetben anélkül kezdődik meg, hogy az érintett fogyasztókat személyesen tájékoztatnák arról, hogy az említett törvény hatálybalépése előtt már megindult végrehajtási eljárás keretében kifogás alapjául szolgáló új megtámadási okra hivatkozhatnak, az nem olyan jellegű, amely biztosítja e határidő teljes körű érvényesülését, és ezáltal a szóban forgó jogszabályi módosítás által elismert új jog tényleges gyakorlását. Tekintettel ugyanis az eljárás lefolyására, sajátos jellegére és összetettségére, valamint az alkalmazandó jogszabályra, jelentős veszélye áll fenn annak, hogy az említett határidő anélkül jár le, hogy az érintett fogyasztók ténylegesen és hatékonyan élhetnének jogaikkal bírósági úton, többek között azon oknál fogva, hogy valójában nem ismerik vagy ismerik fel e jogok pontos terjedelmét. Ennélfogva a vitatott nemzeti szabályozás sérti a tényleges érvényesülés elvét.

 

Ezen megfontolások összességére tekintettel az Európai Bíróság ítéltében úgy foglalt állást, hogy a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkével ellentétes az olyan nemzeti átmeneti rendelkezés, mint amelyről az alapeljárásban szó van, amely azon fogyasztók számára, akikkel szemben az e rendelkezést tartalmazó törvény hatálybalépésének időpontját megelőzően indult és még le nem zárult jelzálogjog érvényesítése iránti eljárás van folyamatban, e törvény közzétételének a napját követő naptól számított, egy hónapos jogvesztő határidőt biztosít arra, hogy a végrehajtással szemben a szerződési feltételek állítólagosan tisztességtelen jellegére alapított kifogást emeljenek.

 

A Bíróság ítéletét itt találják.

 

Dr. Fülöp Botond

 

2016. március 23.

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.