C-75/16. számú ügy – A bíróság előtti perindítást megelőző peren kívüli közvetítői eljárás kötelezővé tétele a fogyasztók számára (2017. június 14.)

 

A bírósági eljárást megelőző peren kívüli közvetítési eljárás fogyasztók számára történő kötelezővé tétele összeegyeztethető az uniós joggal, amennyiben nem akadályozza a feleket az igazságszolgáltatási rendszer igénybevételéhez való joguk gyakorlásában. - A tagállamok ugyanakkor nem írhatják elő a fogyasztók számára az ügyvéd általi jogi képviseletet az alternatív vitarendezési eljárás vonatkozásában és nem korlátozhatják a fogyasztók azon jogát, hogy visszalépjenek a közvetítési eljárástól.

 

Az Európai Unióban a határokon átnyúló polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés szabályait a 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2008/52 irányelv) harmonizálja. Az irányelv célja a jogviták alternatív rendezéséhez való hozzáférés elősegítése és a jogviták egyezséggel történő rendezésének megkönnyítése, azáltal, hogy ösztönzi a közvetítés igénybevételét és biztosítja a közvetítés és a bírósági eljárás közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot. A „közvetítés” az irányelv értelmében olyan strukturált eljárást jelent – függetlenül megnevezésétől vagy az arra való hivatkozástól –, amelyben egy jogvitában részt vevő két vagy több fél önkéntes alapon, közvetítő segítségével maga kísérli meg vitájának megállapodással történő rendezését. Ezt az eljárást a felek kezdeményezhetik, bíróság javasolhatja vagy rendelheti el, vagy egy tagállam joga írhatja elő. Az irányelv nem érinti a közvetítés igénybevételét – a bírósági eljárás megkezdése előtt vagy után – kötelezővé tevő, ösztönző vagy szankcionáló nemzeti jogszabályokat, feltéve, hogy az ilyen jogszabályok nem akadályozzák a feleket az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférési joguk gyakorlásában.

 

Speciálisan a fogyasztói jogviták vonatkozásában azonban egy másik irányelv, nevezetesen a 2013/11/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2013/11 irányelv) rögzíti a közvetítés szabályait, mely ugyanakkor nem zárja ki a tagállamok azon lehetőségét, hogy az ilyen jogviták peren kívüli rendezése céljára eljárásokat fogadjanak el, vagy fenntartsák hatályos rendelkezéseiket. Az irányelv célja annak biztosítása, hogy a fogyasztók az eladókkal vagy szolgáltatókkal szembeni panaszaikat önkéntes alapon alternatív vitarendezési eljárásokat kínáló szervek elé terjeszthessék. A jogalkotó az irányelvben egyértelművé tette, hogy más alternatív vitarendezéssel kapcsolatos uniós jogi aktussal való összeütközés esetén ezen irányelv irányadó, vagyis az alternatív fogyasztói vitarendezési eljárások vonatkozásában lex specialisnak tekintendő. Ily módon ezen irányelvet horizontálisan az alternatív vitarendezési eljárások minden típusára, többek között a 2008/52 irányelv hatálya alá tartozó eljárásokra is alkalmazni kell. Az irányelv nem érinti azon nemzeti jogszabályokat, amelyek kötelezővé teszik az említett eljárásokban való részvételt, feltéve, hogy e jogszabályok nem akadályozzák a feleket az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való joguk gyakorlásában. A közvetítési eljárásra vonatkozó részletszabályok tekintetében az irányelv a következő minimális követelményeket rögzíti:

 

- Az alternatív vitarendezési eljárásnak a felek rendelkezésére kell állnia, és könnyen elérhetőnek kell lennie hagyományosan vagy online mindkét fél számára, tekintet nélkül arra, hogy a felek hol találhatók.

- Biztosítani kell, hogy a felek kötelező ügyvédi vagy jogtanácsosi képviselet nélkül is igénybe vehessék az eljárást, azonban nem foszthatja meg a feleket azon joguktól, hogy független tanácsadást vegyenek igénybe, vagy hogy az eljárás bármely szakaszában harmadik fél képviselje vagy segítse őket.

- Biztosítani kell, hogy az alternatív vitarendezési eljárást a fogyasztók térítésmentes, vagy névleges díjért vehessék igénybe.

- A feleket tájékoztatni kell arról, hogy nem kötelesek ügyvédet vagy jogtanácsost igénybe venni, azonban az eljárás bármely szakaszában kérhetnek független szakvéleményt, illetve képviselheti vagy segítheti őket harmadik fél.

- Az olyan alternatív vitarendezési eljárásokban, amelyek a jogvita akként való rendezésére irányulnak, hogy javasolnak valamely megoldást, biztosítani kell, hogy a feleknek bármely szakaszban lehetőségük legyen visszalépni az eljárástól, amennyiben annak hatékonyságával vagy menetével nincsenek megelégedve. A feleket e jogukról az eljárás megkezdése előtt tájékoztatni kell. Amennyiben nemzeti szabályok kötelezik a szolgáltatót az alternatív vitarendezési eljárásokban való részvételre, ez a pont csak a fogyasztóra alkalmazandó.

- Végül biztosítani kell azt is, hogy a jogvita rendezését alternatív vitarendezési eljárások – amelyek eredménye nem bír kötelező erővel – igénybevételével megkísérlő feleket az elévülési időszaknak az alternatív vitarendezési eljárás alatt történő lejárta az eljárást követően ne akadályozza az említett jogvitához kapcsolódó bírósági eljárás kezdeményezésében.

Az olasz jog értelmében annak a fogyasztónak, aki biztosítási, banki és pénzügyi szerződésekkel kapcsolatos jogvitában keresetet kíván előterjeszteni, kötelező pert megelőző közvetítői eljárást igénybe vennie, mely közvetítői eljárás tényleges lefolytatása az eljárást megindító irat elfogadhatóságának egyik feltétele. A közvetítői eljárás során a felek részére kötelező az ügyvédi képviselet és az eljárásban való részvétel alapos ok nélküli elmulasztásának esetére az olasz jog ezen felül még szankciókat is előirányoz: egyrészt ugyanis a bíróság a mulasztás tényére később bizonyítékokat alapozhat, másrészt pedig pénzbírságot is fizetnie kell az eljárást alapos ok nélkül elmulasztó félnek.

 

Az Európai Unió Bírósága ítéletének alapjául szolgáló ügy tényállása szerint egy olasz bank jelzálogjoggal biztosított folyószámlahitelkeret-szerződéseken alapuló követelései érvényesítése érdekében fizetési meghagyást bocsátott ki két fogyasztónak minősülő olasz magánszeméllyel szemben. Az utóbbiak ellentmondása folytán megindult bírósági eljárás során a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező veronai bíróságnak kétségei merültek fel az előzetes egyeztető eljárás lefolytatását kötelezővé tevő és annak eljárási szabályait meghatározó olasz jogszabályi rendelkezéseknek a 2013/11 irányelvvel való összhangjával kapcsolatban, ezért az előtte folyó eljárás egyidejű felfüggesztésévél előzetes döntéshozatali kérelem formájában két kérdést terjesztett az Európai Unió Bírósága elé. Az előterjesztő bíróság első kérdése a 2008/52 és a 2013/11 irányelv kapcsolatára vonatkozott és arra irányult, hogy az utóbbi irányelv azon rendelkezése, miszerint a 2013/11 irányelv nem érinti a 2008/52 irányelvet, úgy kell-e értelmezni, hogy a tagállamok kötelező közvetítői eljárást kizárólag a 2013/11 irányelv hatálya alá nem tartozó, vagyis fogyasztóinak nem minősülő jogviták tekintetében írhatnak elő. A másik kérdésével pedig lényegében arra kereste a választ az előterjesztő olasz bíróság, hogy a fogyasztói jogviták tekintetében a 2013/11 irányelv alapján elfogadható-e egyrészt a közvetítési eljárás kötelező igénybevételének a bírósághoz benyújtott keresetek elfogadhatóságának feltételeként történő előírása, illetve, másrészt, annak rögzítése, hogy a fogyasztók számára a közvetítői eljárás során kötelező az ügyvéd általi jogi képviselet és csak akkor vonhatják ki magukat az előzetes közvetítési eljárás igénybevételének kötelezettsége alól, ha bizonyítják, hogy e döntésüket megfelelő indokra alapították.

 

Az első kérdés vonatkozásában a Bíróság megállapította, hogy annak megválaszolása nem szükséges, tekintettel arra, hogy a 2008/52 irányelv csak határokon átnyúló jogviták esetében alkalmazandó, márpedig az alapügy nem ilyen jogvita. A luxemburgi bírák ezzel összefüggésben kiemelték, hogy az olasz jogalkotó azon döntése sem járhat az irányelv hatályát kiterjesztő hatással, hogy a 2008/52 irányelvet az olasz jogba átültető törvényerejű rendelet hatályát a nemzeti jogvitákra is kiterjesztette.

 

Az előterjesztő bíróság második kérdése kapcsán a Bíróság mindenek előtt azt vizsgálta, hogy a 2013/11 irányelv alkalmazandó-e az alapügyben. Az irányelv ugyanis pontosan rögzíti azokat a feltételeket, melyeknek egy fogyasztó részvételével zajló jogvitának meg kell felelnie ahhoz, hogy az irányelv ezen jogvita tekintetében alkalmazandó legyen. Ebben a körben mindenek előtt azon feltétel teljesülésének kérdése merült fel, mely szerint az eljárást a fogyasztónak kell megindítania, tekintettel arra, hogy az ügy csupán a szolgáltató által kezdeményezett fizetési meghagyással szembeni ellentmondás révén került az előterjesztő olasz bíróság elé. A Bíróság ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy egy fizetési meghagyással szemben benyújtott ellentmondás, illetve az ezen intézkedéshez kapcsolódó ideiglenes végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem a fogyasztó által benyújtott olyan panasznak minősül-e, amely önálló jellegű az alapügyben szereplőhöz hasonló, hitelt nyújtó szolgáltató által megindított fizetési meghagyásos eljáráshoz viszonyítva. Hasonló következtetésre jutottak a luxemburgi bírák a többi feltétel vonatkozásában is, vagyis azok teljesülésének vizsgálatát is az előterjesztő bíróság hatáskörébe utalták.

 

 

Ezt követően azt a kérdést tette vizsgálata tárgyává a Bíróság, hogy összeegyeztethető-e a 2013/11 irányelvvel a bírósági eljárást megelőző közvetítői eljárás kötelezővé tétele a fogyasztók számára. Ezzel összefüggésben az ítélet mindenek előtt emlékeztet arra, hogy a 2013/11 irányelv 1. cikkének második mondata kifejezetten előírja a tagállamok azon lehetőségét, hogy kötelezővé tegyék az alternatív vitarendezési eljárásokban való részvételt, feltéve, hogy az ilyen szabályozás nem akadályozza meg a feleket az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való joguk gyakorlásában. Figyelembe véve a 2008/52 irányelv rendelkezéseit is, az ítélet rögzíti, hogy a közvetítés önkéntes jellege nem abban áll, hogy a felek szabadon vehetik igénybe ezt az eljárást, vagy tekinthetnek el tőle, hanem abban, hogy a felek maguk irányítják, kívánságuk szerint szervezhetik és tetszőleges időpontban meg is szakíthatják azokat. Következésképpen nem a közvetítési rendszer kötelező vagy fakultatív jellege a lényeges, hanem az a tény, hogy fennmaradjon a feleknek az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való joga. Ily módon egy olyan nemzeti szabályozás, mely nem csupán bevezet egy peren kívüli közvetítési eljárást, de ráadásul annak igénybevételét a bírósági szervhez való fordulást megelőzően kötelezővé is teszi, nem veszélyeztetheti a 2013/11 irányelv céljának megvalósítását, amennyiben nem akadályozza a fogyasztókat az igazságszolgáltatási rendszer igénybevételéhez való joguk gyakorlásában.

 

Ezt követően a Bíróság ítéletében pontosan meghatározta azon követelményeket is, melyeknek a közvetítői eljárásnak meg kell felelnie annak érdekében, hogy annak kötelezővé tétele összeegyeztethető legyen a hatékony bírói jogvédelem elvével, vagyis, hogy ne eredményezze a fogyasztók jogának korlátozását az igazságszolgáltatási rendszer igénybevételéhez. Ezen feltételek pedig – a Bíróság szerint - a következők: az eljárás nem vezethet a felek tekintetében kötelező határozathoz, nem eredményezheti a bírósági kereset benyújtásának lényeges késedelmét, felfüggesztő hatással kell járnia az érintett jogok elévülésére, és nem járhat semmilyen – vagy legalábbis nem számottevő – költséggel a felek számára, feltéve mindazonáltal, hogy az elektronikus út nem képezi az említett egyeztetési eljáráshoz való hozzáférés egyetlen módját, és kivételes esetekben, vagy ha a helyzet sürgető volta megköveteli, van lehetőség ideiglenes intézkedések meghozatalára. A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás megfelel-e az előző pontban kifejtett követelményeknek.

 

Ami az ügyvéd általi kötelező jogi képviselet előírását illeti a közvetítői eljárás vonatkozásában, a Bíróság megállapította, hogy a 2013/11 irányelv rendelkezései ennek lehetőségét egyértelműen kizárják, így a nemzeti szabályozás az irányelv szerint nem követelheti meg, hogy az alternatív vitarendezési eljárásban részt vevő fogyasztó kötelező jelleggel ügyvéd segítségét vegye igénybe.

 

Végül szintén az irányelvbe ütközőnek találta a legfőbb uniós bírói szerv azt a nemzeti jog rendelkezést, amely arra az esetre korlátozza a fogyasztóknak a közvetítési eljárástól való visszalépéshez való jogát, ha bizonyítják, hogy e döntésük megfelelő indokon alapul. Az ilyen korlátozás ugyanis leszűkíti a feleknek az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jogát, ami ellentétes a 2013/11 irányelv célkitűzésével. A luxemburgi bírák leszögezték, hogy a fogyasztónak az alternatív vitarendezési eljárástól való esetleges visszalépése nem járhat a fogyasztóra nézve kedvezőtlen következményekkel az azon jogvitára vonatkozó kereset tekintetében, amely ezen eljárás tárgyát alkotta, illetve tárgyát kellett volna alkotnia.

 

A Bíróság ítéletét itt találja.

 

Dr. Fülöp Botond

 

2017. július 10.

 

A magyar szabályozással kapcsolatban célszerűnek tartom megjegyezni, hogy a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. 28/A. §-a értelmében a békéltető testületi eljárás megindítása esetén a Ptk.-nak az elévülés nyugvására vonatkozó rendelkezései az irányadók.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.