C-529/19. számú ügy – a fogyasztók számára biztosított elállási jog a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül megkötött szerződések esetén (2020. október 21.)

Az elállási jog alóli kivétel érvényesíthető azon fogyasztóval szemben, aki üzlethelyiségen kívül, olyan áru értékesítésére vonatkozó szerződést kötött, amelyet az általa megadott jellemzőknek megfelelően kell elkészíteni, függetlenül attól, hogy a kereskedő az említett áru elkészítését megkezdte-e.

Az Európai Unióban a fogyasztók jogait a 2011. október 25 i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) harmonizálja. Ennek 9. cikke főszabályként 14 napon belül indokolás nélküli elállási jogot biztosít a fogyasztók számára a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül megkötött szerződések esetén. A 16 cikk ugyanakkor kivételeket fogalmaz meg az elállás jog biztosítására vonatkozó szabály alól. Így például a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében a tagállamok nem írják elő az Irányelv szerinti elállási jogot a fogyasztó által megadott jellemzőknek megfelelően elkészített vagy egyértelműen a fogyasztó személyére szabott áruk értékesítése esetében. Ennek megfelelően a német polgári törvénykönyv kimondja, hogy nem áll fenn elállási jog az olyan nem előre gyártott áruk értékesítésére vonatkozó szerződések esetében, amelyek elkészítése a fogyasztó egyéni választásán alapul, vagy amelyek egyértelműen a fogyasztó szükségleteire vannak szabva.

Az Amtsgericht Potsdam előtt folyamatban lévő eljárás alperese, mint fogyasztó, egy kereskedelmi vásáron egyedi beépített konyhára vonatkozó adásvételi szerződést kötött a felperessel, mint bútorgyártó vállalkozással, majd pedig, mielőtt még az utóbbi megkezdte volna a konyha elkészítését, bejelentette a szerződéstől való elállását. A szóban forgó, megrendelt termék nagyrészt előre gyártott, a gyártó csekély vesztesége mellett szétszerelhető és újra felhasználható (eladható) elemekből állt volna össze, és csak kis részét tették volna ki a megrendelt bútorhoz egyedileg hozzáillesztendő és más termék esetén újra nem hasznosítható elemek. Az előre gyártott elemek az áru értékének körülbelül 5%-át kitevő szétszerelési költséggel voltak visszaállíthatók a személyre szabást megelőző állapotukba. 

A kép illusztráció.

Az eladó a vevő szerződéstől való elállásából eredő kárai megtérítése iránt pert indított a vevő ellen a kérdést előterjesztő (német) bíróság előtt. A perben természetesen felmerült az a kérdés, hogy a vevő jogszerűen gyakorolta-e az elállási jogát, illetve, hogy az adott esetben megillette-e egyáltalán őt ez a jog. A német bíróságban ezen kérdés kapcsán kétségek merültek fel az Irányelv fenti, az elállási jog alóli kivételt megállapító rendelkezésének értelmezése tekintetében, ezért felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást és előzetes döntéshozatali kérelem formájában a következő kérdést terjesztette az Európai Unió Bírósága elé: Akkor is kizárt e az elállási jog a 2011/83 irányelv 16. cikkének c) pontja alapján, ha az árukat a fogyasztó által megadott jellemzőknek megfelelően készítik ugyan el, az eladó azonban még nem kezdte meg az áruk elkészítését, és a helyreillesztést a fogyasztónál nem harmadik személy, hanem maga az eladó végezte volna el? Jelentőséggel bír e, hogy csekély – az áru értékének csupán körülbelül 5% át kitevő – szétszerelési költséggel vissza lehet állítani az áruk személyre szabást megelőző állapotát?

Ítéletében a Bíróság az Irányelvnek az elállási jog, mint főszabály alól kivételeket megfogalmazó rendelkezéseket egymással összefüggésben értelmezve arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztó által megadott jellemzőknek megfelelően elkészített vagy egyértelműen a fogyasztó személyére szabott áruk értékesítése esetére előírt kivétel – más kivételekkel ellentétben - kizárólag a szerződés tárgyához kapcsolódik, és annak alkalmazása nem függ semmilyen, a szerződés megkötését követően bekövetkezett eseménytől. Ebből kifolyólag e kivétel érvényesíthető a fogyasztóval szemben, anélkül hogy az érvényesíthetőség ilyen esemény bekövetkezésétől függne, és függetlenül attól, hogy az említett szerződést teljesítették-e, vagy hogy azt a kereskedő éppen teljesíti-e. A fogyasztó elállási jogának megléte, vagy annak hiánya továbbá az Irányelv szabályozási logikája alapul vételével sem függhet a kereskedőnek a szerződés megkötését követő valamely cselekményétől, mivel a kereskedőnek már a szerződés létrejöttét megelőzően egyértelműen és érthetően tájékoztatnia kell a fogyasztót az elállási jog fennállásáról, vagy annak hiányáról. Mindaddig ugyanis, amíg ez nem történik meg, a szerződés, illetve a kereskedő annak megfelelő ajánlata nem köti a fogyasztót. Ha a fogyasztó elállási jogának fennállása vagy hiánya a szerződés kereskedő általi teljesítésének előrehaladottságától függene, mely körülményre a fogyasztó nem gyakorolhat befolyást, jogi értelemben bizonytalan helyzet állna elő, ami mindenképpen a fogyasztók jogai sérülésének veszélyével járna.

Mindezen megfontolások alapján a luxemburgi bírák akként válaszoltak az előterjesztő német bíróság által feltett kérdésre, hogy az elállási jog alóli, az Irányelv 16. cikkének c) pontjában előírt kivétel érvényesíthető azon fogyasztóval szemben, aki üzlethelyiségen kívül, olyan áru értékesítésére vonatkozó szerződést kötött, amelyet a fogyasztó által megadott jellemzőknek megfelelően kell elkészíteni, függetlenül attól, hogy a kereskedő az említett áru elkészítését megkezdte-e.

A Bíróság ítéletét itt találja.

Dr. Fülöp Botond

2020. november 15.

A magyar jogba az Irányelv szóban forgó rendelkezését a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet 29.§ (1) bekezdésének c) pontja ültette át. Eszerint a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállás jogát olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. A kormányrendeletből ugyanakkor hiányzik az Irányelv 6. cikkének megfelelő, olyan tartalmú rendelkezés, hogy a fogyasztót a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés, illetve annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő nem tájékoztatja egyértelmű és érthető módon az elállási jog gyakorlásával kapcsolatos tudnivalókról, illetve az elállási jog hiányáról. A kormányrendelet ezen tájékoztatás elmulasztásának jogkövetkezményeként az elállási határidő – maximum 12 hónapos - meghosszabbodását irányozza elő.

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bírósága magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.

Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517