C-51/17 sz. ítélet (2018. szeptember 20.) - A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamkockázat viselésére vonatkozó feltételeinek tisztességtelensége

A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződéseknek az árfolyamkockázattal kapcsolatos, egyedileg meg nem tárgyalt feltételei az árfolyamrés alkalmazását megszüntető és az ezen szerződésekből eredő követelések forintra történő átváltását előíró jogalkotói beavatkozásokat követően is vizsgálhatók a világos és érthető megfogalmazás hiányából eredő tisztességtelenség szempontjából. - Az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételnek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem gazdasági-pénzügyi értelemben is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára. - Az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltétel érthetőségi szempontból történő vizsgálata során a szerződés eredeti tartalmát kell a bíróságnak figyelembe vennie, melybe a DH-törvények által utóbb semmisnek minősített kikötések is beletartoznak. - A nemzeti bíróságnak a felperesként eljáró fogyasztó helyett hivatalból figyelembe kell vennie valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben a rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.

Az Európai Unió tagállamainak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekkel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseit az 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) hivatott harmonizálni. Az Irányelv 1. cikkének (2) bekezdése azonban kivonja a hatálya alól azokat a feltételeket, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy az Unió aláírói. A 3. cikk értelmében valamely egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. Egy szerződési feltétel akkor tekintendő egyedileg meg nem tárgyalt feltételnek, ha azt már előzetesen megfogalmazták, és ezért a fogyasztó nem tudta annak tartalmát befolyásolni, különösen az előzetesen kidolgozott szabványszerződések esetében. A 4. cikk kimondja, hogy valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát a szerződéskötés időpontjában, a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás természetének, a szerződéskötés valamennyi körülményének, továbbá e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételének figyelembevételével kell megítélni, amelytől e szerződés függ. Azon feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők, az Irányelv melléklete tartalmazza. Ilyennek tekintendők – többek között - azok a feltételek, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy a fogyasztót visszavonhatatlanul kötelezik olyan feltételek vonatkozásában, amelyek alapos megismerésére nem volt tényleges lehetősége a szerződés megkötése előtt. Az Irányelv annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. A tagállamoknak továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

Magyarországon a korábban hatályban volt, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény előírta a pénzügyi intézmények számára, hogy ügyfeleiket, illetve jövőbeni ügyfeleiket egyértelműen és közérthetően tájékoztassák a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról. E törvény kimondta továbbá, hogy olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfélnek aláírásával igazolnia kellett. Az ún. „DH1 törvény” semmisnek nyilvánította azokat a hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésben szereplő általános szerződési feltételeket, amelyek szerint a kölcsön folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási árfolyam alkalmazandó. A törvény értelmében ezen kikötések helyébe mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lépett. A törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő kikötései tekintetében pedig a törvény a tisztességtelenség megdönthető vélelmét állította fel, mely vélelmet a pénzügyi intézmények a magyar állam ellen megindítható per révén próbálhatták meg megdönteni. Az ún. „DH2 törvény” ezt követően arra kötelezte a hitelintézeteket, hogy számoljanak el a fogyasztók felé a DH1 törvény által tisztességtelennek nyilvánított feltételek alapján beszedett összegekkel. Végül, az ún. „DH3 törvény” előírta a hitelintézetek számára, hogy a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés alapján fennálló vagy az abból eredő teljes, a DH2 törvény alapján teljesített elszámolás alapján megállapított tartozást a törvény által meghatározott árfolyamon váltsák át forintkövetelésre.

Az alapeljárás felperesei – két magyar magánszemély – 2008. február 15-én svájci frank alapú, önálló zálogjoggal biztosított kölcsönszerződést kötöttek az ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt.-vel, az OTP Bank jogelődjével. A szerződésben különnemű árfolyamok alkalmazását előíró, illetve a hitelező számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot tartalmazó kikötések is szerepeltek. A hitelező a szerződésben az alábbiak szerint tájékoztatta az adósokat az árfolyamkockázatról: „...a kölcsön kockázataival kapcsolatban az adós kijelenti, hogy az erre vonatkozó, hitelező által részére nyújtott részletes tájékoztatást megismerte, megértette, a devizahitel igénybevételével együtt járó és kizárólagosan őt terhelő kockázatokkal tisztában van. Tudomása van különösen azon árfolyamkockázatról, hogy a futamidő alatt a forintnak a svájci frankhoz viszonyított árfolyamának kedvezőtlen változása (azaz a folyósításkor érvényes árfolyamhoz képest a forint árfolyamának gyengülése) esetén a devizában megállapított törlesztőrészletek forintban fizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet. Jelen szerződés aláírásával adós tudomásul veszi, hogy ezen kockázat vagyoni kihatásait teljes mértékben ő viseli. Kijelenti továbbá, hogy az árfolyamkockázatból adódó lehetséges hatásokat alapos megfontolás tárgyává tette, és a kockázatot fizetőképességének és vagyoni helyzetének megfelelően mérlegelve vállalta, a bankkal szemben igényt az árfolyamkockázatból eredően nem érvényesít.”

A felperesek a szóban forgó kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti keresettel fordultak a Fővárosi Törvényszékhez, többek között azon az alapon, hogy mivel a szóban forgó szerződési feltétel megfogalmazása nem világos és érthető, nem tudták felmérni az árfolyamkockázat mértékét. A Fővárosi Törvényszék helyt adott a kölcsönfelvevők keresetének. Megállapította először is, hogy a devizában nyilvántartott kölcsönszerződés megkötése a szerződéskötés időpontjában a forintban nyilvántartott szerződéshez képest kedvezőbb és olcsóbb volt. Álláspontja szerint az OTP Banknak a lappangó pénzügyi válságra tekintettel tudnia kellett volna, hogy a svájci frank mint menekülő deviza árfolyama jelentős kockázatokkal jár, az OTP Bank azonban erről semmilyen tájékoztatást nem nyújtott a kölcsönfelvevőknek. Ezenkívül az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltétel megfogalmazása nem volt világos és érthető. E bíróság úgy határozott, hogy a kölcsönfelvevők fennmaradó tartozását forintra váltja át, mintha a szóban forgó kölcsönszerződést e pénznemben kötötték volna meg.

Az OTP Bank e határozatot megfellebbezte a kérdést előterjesztő bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla előtt azon az alapon, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe azokat a magyar jogszabályi rendelkezéseket, amelyek a kölcsönfelvevők keresetének benyújtását követően léptek hatályba, így különösen a DH2 törvényben foglalt rendelkezéseket, valamint az e rendelkezésekben előírt azon eljárási követelményeket, amelyeket a devizában nyilvántartott kölcsönszerződéssel kapcsolatos eljárásban felperesként eljáró fogyasztónak tiszteletben kell tartania. A másodfokon eljáró Fővárosi ítélőtábla indokoltnak látta, hogy az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggessze, és - több kérdést feltéve – előzetes döntéshozatali kérelemmel forduljon az Európai Unió Bíróságához.

Az előterjesztő bíróság számára mindenek előtt kérdésként merült fel, hogy a különnemű árfolyamok helyett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását, valamint a devizaalapú kölcsönszerződésekből eredő tartozások forintra történő átváltását előíró törvényi szabályozás azzal a hatással járt-e, hogy ezáltal az árfolyamkockázat adós általi viselését előíró szerződési feltételek – mint kötelező érvényű törvényi rendelkezéseket tükröző feltételek – kikerültek az Irányelv hatálya aló, aminek következtében a továbbiakban már fel sem merülhet ezen feltételek tisztességtelensége. Ezen kérdéssel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy még az OTP Bank is azon az állásponton volt, hogy sem az árfolyamrés alkalmazását megszüntető, sem pedig a devizakölcsönök forintosítását előíró törvényi rendelkezések nem érintik az árfolyamkockázatot adósra telepítő feltételek átláthatóságának bíróság által történő vizsgálatának lehetőségét, mivel a szóban forgó törvényeknek nem volt olyan joghatása, mely ezen feltételek ex tunc hatályú módosítását eredményezte volna.

A Fővárosi Ítélőtábla ezzel kapcsolatos kérdése egyébként kifejezetten valótlan alapállásból indult ki, mivel azt a valóságnak meg nem felelő kitételt tartalmazta, mely szerint az árfolyamkockázatot az adósra telepítő feltétel az árfolyamrés alkalmazását kiiktató jogalkotási beavatkozás folytán, ex tunc hatállyal vált a szerződés részévé. Miként azonban a Bíróság ítéletében – helyesen – megállapította, az árfolyamkockázat fennállása a szóban forgó kölcsönszerződésnek magából a jellegéből következik. A luxemburgi bíróság ezen kérdéssel összefüggésben mindenek előtt emlékeztetett arra, hogy az Irányelv azon rendelkezése, mely kivonja a hatálya alól azokat a feltételeket, melyek kötelező érvényű törvényi rendelkezéseket tükröznek, kizáró feltételt fogalmaz meg, következésképpen szigorúan értelmezendő. Az nem vitás, hogy az eladási és a vételi árfolyamok helyett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamának alkalmazását előíró törvényi rendelkezés kötelező érvényű, ennél fogva a kölcsönszerződések ezen törvényi rendelkezések által módosított feltételei nem tartozhatnak az Irányelv hatálya alá. Ugyanakkor ezen megállapítás nem jelenti azt, hogy valamely más szerződési feltétel – mint például az, amely az árfolyamkockázatra vonatkozik – szintén teljes egészében ki lenne zárva az Irányelv hatálya alól. A Bíróság ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a DH-törvények elfogadása mögött nem látszik arra irányuló jogalkotói szándék, hogy a szóban forgó kölcsönszerződés megkötésének időpontja és annak forintra történő átváltása közötti időszakot illetően egészében rendezzék az árfolyamkockázattal kapcsolatos kérdést. Az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó és a DH-törvényekkel nem érintett szerződési feltételeket illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az ilyen feltételek az Irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak, és csak akkor mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó vizsgálat alól, ha az illetékes nemzeti bíróság eseti vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az eladók vagy szolgáltatók azokat világosan és érthetően fogalmazták meg.

A Fővárosi Ítélőtábla arra vonatkozó kérdéseket is feltett az Európai Unió Bíróságának, hogy milyen tartalmi követelményeknek kell megfelelnie a kockázatfeltáró tájékoztatásnak ahhoz, hogy kielégítse az Irányelv által szabott átláthatósági követelményt. A luxemburgi bírák ezen kérdésekre adott válaszukban lényegében véve az eddigi joggyakorlatukban kimunkált elveket foglalták össze. Ezek szerint az a követelmény, amelynek értelmében a szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, nem korlátozható azok kizárólag alaki és nyelvtani szempontból való érthetőségére, hanem ki kell terjednie a gazdasági szempontú érthetőségre is. Speciálisan, a deviza alapú kölcsönszerződések vonatkozásában a világos és érthető megfogalmazás követelményének akkor felel meg az árfolyamkockázattal kapcsolatos általános szerződési feltétel, ha elegendő tájékoztatást nyújt a kölcsönfelvevő számára ahhoz, hogy ez utóbbi tájékozott és megalapozott döntést hozhasson a kockázat vállalásával kapcsolatban. Ahhoz pedig, hogy a tájékoztatás ezen célja elérhető legyen, az alábbi követelményeknek kell teljesülniük:

1. a kölcsönfelvevőnek egyrészt világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik azon devizához képest, amelyben a kölcsönt nyújtották,

2. a banknak fel kell hívnia a kölcsönfelvevő figyelmét az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő jelentős kockázatokra,

3. tájékoztatnia kell a kölcsönfelvevőt a lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatásáról is, s végül

4. ezen tájékoztatást a fogyasztónak a szerződés megkötése előtt, mégpedig olyan időben kell megkapnia, hogy elegendő idő álljon rendelkezésére a kockázatok vállalhatóságának mérlegelésére.

Végül ezzel kapcsolatban azt is leszögezi az ítélet, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésekor fennálló, a szerződés megkötésével kapcsolatos összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva kell értékelni, beleértve azon feltételeket is, melyeket - miként az árfolyamrés alkalmazását rögzítő és a bank számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot alapító feltételeket - a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg. Magyarán ez azt jelenti, hogy a deviza alapú kölcsönszerződésekben foglalt, árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételek világos és érthető megfogalmazásának vizsgálata során a bíróságnak a szerződés eredeti tartalmát kell figyelembe vennie, melybe a DH-törvények által utóbb semmisnek minősített kikötések is beletartoznak.

A Fővárosi Ítélőtábla a nemzeti bíróságok azon kötelezettségének terjedelmére vonatkozó kérdést is feltett az Európai Bíróságnak, mely ez utóbbi taláros testület joggyakorlatából következik, s mely arra irányul, hogy a tagállami bíróságok hivatalból, a fogyasztó erre történő kifejezett hivatkozásának hiányában is vegyék figyelembe az általános szerződési feltételek tisztességtelen jellegét, amennyiben rendelkezésre állnak az ehhez szükséges ténybeli és jogi elemek. Konkrétan arra kért választ az előterjesztő magyar bíróság, hogy a nemzeti bíróság ezen kötelezettsége abban az esetben is fennáll-e, amikor a fogyasztó a felperes. A Bíróság igennel válaszolt erre a kérdésre. Válaszának indokolásában kifejtette, hogy a tisztességtelenség bíróság által hivatalból történő figyelembe vétele olyan szükséges eszköz a fogyasztók hatékony védelmének biztosításához, mely elengedhetetlen az Irányelv 7. cikkében foglalt azon cél eléréséhez, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók által a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazását. Kiemelte továbbá, hogy az Irányelv 6. cikkét, melynek értelmében a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell minősíteni, amelyek a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak.

A Bíróság ítéletét itt olvashatják.

Dr. Fülöp Botond

2018. szeptember 27.

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.