C-449/13 sz. ügy - a hitelezőnek a hitelfelvevő tájékoztatására és hitelképességének ellenőrzésére vonatkozó kötelezettsége (2014. december 18.)

A fogyasztó előzetes tájékoztatására valamint hitelképességének vizsgálatára vonatkozó kötelezettségei teljesítését minden esetben a hitelezőnek kell bizonyítania, a tájékoztató átvételére és megismerésére vonatkozó szabványzáradék erre önmagában nem alkalmas. Egy ehhez hasonló szabványzáradék a bizonyítási terhet sem fordítja meg, az ebben az esetben is a hitelezőt terheli.

 

A fogyasztói hitelszerződésekre vonatkozó tagállami szabályokat a 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: "irányelv") hivatott uniós szinten harmonizálni. Az irányelv rögzíti, hogy teljes harmonizációra van szükség annak biztosítására, hogy a Közösségben valamennyi fogyasztó érdekeit magas szinten és egyenlő módon védelmezzék, illetve, hogy valódi belső piacot lehessen létrehozni. Ezért a tagállamok nem tarthatnak fenn vagy vezethetnek be olyan nemzeti rendelkezéseket, amelyek eltérnek az ezen irányelvben meghatározottaktól. Az irányelv alapelvi szinten rögzíti a hitelezők tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati kötelezettségét: "Annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes ismeretében hozhassanak döntést, a hitelmegállapodás megkötését megelőzően megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel feltételeiről, költségeiről és kötelezettségeikről olyan tájékoztató formájában, amelyet a fogyasztók magukkal vihetnek és tanulmányozhatnak. Az ajánlatok lehető legteljesebb mértékű átláthatósága és összehasonlíthatósága érdekében az ilyen tájékoztatásnak különösen magában kell foglalnia a hitelre alkalmazandó teljeshiteldíj‑mutatót, amelyet a Közösség egész területén ugyanolyan módon kell meghatározni...A bővülő hitelpiacon különösen fontos az, hogy a hitelezők ne vegyenek részt felelőtlen hitelügyletekben, vagy ne adjanak hitelt előzetes hitelképességi vizsgálat nélkül, és a tagállamoknak megfelelő ellenőrzést kell végezniük, hogy elkerülhető legyen az ilyen magatartás; továbbá, amennyiben ezt teszik, a tagállamok a hitelezőkre alkalmazandó szankciók meghatározására legyenek jogosultak. [...] [A] hitelezők felelőssége, hogy egyenként felmérjék a fogyasztók hitelképességét. Ennek érdekében a hitelezők nemcsak a fogyasztó által az adott hitelmegállapodás előkészítése során megadott információkat használhatják fel, hanem egy hosszú ideje fennálló kereskedelmi kapcsolat során szerzett információkat is. A tagállamok hatóságai is megfelelő utasításokat és iránymutatásokat adhatnak a hitelezőknek. A fogyasztóknak szintén körültekintően és szerződéses kötelezettségeik betartásával kell eljárniuk... A fogyasztó hitelképességének elbírálásához a hitelezőnek a megfelelő adatbázisokat is meg kell tekintenie; a jogi és a ténybeli körülmények megkövetelhetik, hogy ez a betekintés esetenként eltérő mértékű legyen."

 

Az előzetes tájékoztatási kötelezettség tekintetében az irányelv két kötelezettséget határoz meg a hitelező számára: egyrészt előírja, hogy "Kellő időben azt megelőzően, hogy a fogyasztót bármilyen hitelmegállapodás vagy ajánlat kötelezné, a hitelező és adott esetben a hitelközvetítő – a hitelező által felajánlott hitelfeltételek, valamint adott esetben a fogyasztó által kifejezett kívánságok és az általa nyújtott információk alapján – a fogyasztó rendelkezésére bocsátja a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelmegállapodás esetleges megkötéséről. Ezeket az információkat nyomtatott formában vagy más tartós adathordozón, az ezen irányelv II. mellékletében foglalt »Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató« című formanyomtatvány felhasználásával kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. A hitelező az »Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató« című formanyomtatvány átadásával teljesíti az ezen bekezdés, valamint a 2002/65/EK irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése szerinti tájékoztatási követelményeket... " Ezen tájékoztatási kötelezettségüket tehát előírt módon, kötelezően alkalmazandó fomanyomtatvány alkalmazásával kell teljesíteniük a hitelezőknek.

 

Mivel azonban a fogyasztónak a fenti tájékoztatás ellenére még kiegészítő segítségre is szüksége lehet ahhoz, hogy eldönthesse, hogy melyik hitelmegállapodás a legmegfelelőbb igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, az írányelv személyre szabott tájékoztatási kötelezettséget is ró a hitelezőkre. Úgy rendelkezik, hogy a hitelezőknek és adott esetben a hitelközvetítőknek megfelelő magyarázattal kell szolgálniuk a fogyasztónak annak érdekében, hogy az értékelhesse, hogy a javasolt hitelmegállapodás megfelelő‑e igényei és pénzügyi helyzete szempontjából, adott esetben az előző, írásban teljesítendő tájékoztatással összhangban a szerződéskötést megelőzően nyújtandó információk, a javasolt termékek fő jellemzőinek, valamint e jellemzők fogyasztóra gyakorolt konkrét hatásainak – többek között a fogyasztó nemfizetése következményeinek – magyarázatával. A tagállamok kiigazításokat végezhetnek az ilyen segítségnyújtás módját és mértékét, valamint a segítségnyújtó személyét illetően a hitelmegállapodási ajánlat adott körülményeinek, az ajánlat címzettjének, valamint az ajánlott hitel típusának megfelelően. Ezen felvilágosítási kötelezettség módja tekintetében az irányelv azonban nem tartalmaz előírást.

 

Ami pedig a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó kötelezettséget illeti, az irányel a következőket írja elő: „A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően a hitelező az adott esetben a fogyasztótól kapott megfelelő információ és a szükség esetén a vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján értékelje a fogyasztó hitelképességét. Az olyan tagállamok, amelyekben jogszabály már most is előírja, hogy a hitelező vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján értékelje a fogyasztó hitelképességét, fenntarthatják ezt az előírást.”

 

Az orléans-i elsőfokú bíróság elé került két francia hitelfelvevő ügye, akik nem tudták törleszteni a hiteleiket, ezért bankjuk a szerződéseket felmondta és követelte az ily módon esedékessé vált teljes tartozás megfizetését. A francia bíróság az eljárás során hivatalból észlelte, hogy a bankok nem csatolták be az irányelv és a francia jog által is előírt általános európai fogyasztói hiteltájékoztatót és nem nyújtottak be semmiféle egyéb olyan iratot sem, mellyel igazolták volna, hogy eleget tettek a tájékoztatási és hitelképesség-ellenőrzési kötelezettségének. Megállapította ugyanakkor a bíróság, hogy az egyik adós ügyében a szerződés tartalmazott egy szabványzáradékot, melyben a fogyasztó elismerte, hogy az általános európai fogyasztói tájékoztatót megkapta és megismerte. A francia bíróságnak ugyanakkor kétségei támadtak az ehhez hasonló szabványzáradékok alkalmazásának bizonyító ereje tekintetében: úgy gondolta ugyanis, hogy ezzel a módszerrel a hitelezők a fogyasztók hátrányára megfordíthatják a bizonyítási terhet és az ilyen jellegű szabványzáradék nehezebbé, vagy akár lehetetlenné is teheti a fogyasztó azon jogának gyakorlását, hogy vitassa a hitelező valamennyi kötelezettségének maradéktalan teljesítését. Az orléans-i bíróság ezért felfüggesztette az előtte folyó eljárásokat és előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához.  

 

A francia bíróság által feltett első és a második kérdés arra irányult, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2008/48 irányelvet, hogy a hitelező köteles bizonyítani az őt a szerződéskötést megelőzően terhelő kötelezettségek megfelelő és teljes körű teljesítését, illetve másodsorban úgy, hogy egy olyan szabványzáradéknak a hitelmegállapodásba történő foglalása, amelyben a hitelfelvevő elismeri a hitelező kötelezettségeinek megfelelő és teljes körű teljesítését, amelyet nem támasztanak alá a hitelező által kiállított és a hitelfelvevőnek átadott dokumentumok, elegendő lehet‑e a hitelezőt a szerződéskötést megelőzően terhelő tájékoztatási kötelezettség megfelelő teljesítésének bizonyítására. Ezen kérdések vizsgálata során az Európai Bíróság mindenek előtt megállapította, hogy az irányelv nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy miként kell bizonyítania a hitelezőnek a tájékoztatásra és a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó kötelezettségei teljesítését. Kövekezésképpen, az erre vonatkozó részletszabályok megalkotása a tagállamok hatáskörébe tartozik, ezen szabályok azonban nem lehetnek kevésbé kedvezők, mint a hasonló belső jogi helyzeteket szabályozó rendelkezések (az egyenértékűség elve), és az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé (a tényleges érvényesülés elve). A továbbiakban a Bíróság azt tette vizsgálata tárgyává, hogy az alkalmazandó francia jogi rendelkezések megfelelnek-e a tényleges érvényesülés elvének és megállapította, hogy ezen utóbbi elv tiszteletben tartása sérülne, amennyiben a fogyasztó előzetes tájékoztatására, valamint a hitelképességének ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségek nemteljesítésének bizonyítása a fogyasztóra hárulna. Ez utóbbi ugyanis nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek lehetővé tennék számára annak bizonyítását, hogy a hitelező, egyfelől, nem adta meg számára az irányelv által előírt információkat, másfelől pedig nem ellenőrizte a hitelképességét. Ezzel szemben, az irányelv által biztosított jogok tényleges érvényesülését az a nemzeti szabály biztosítja, amelynek értelmében a hitelező, főszabály szerint, a bíróság előtt köteles igazolni ezen, szerződést megelőző kötelezettségek megfelelő teljesítését. Az ilyen szabály ugyanis a fogyasztó védelmének biztosítására irányul, anélkül hogy aránytalanul sértené a hitelezőnek a tisztességes eljáráshoz való jogát. A gondos hitelezőtől az is elvárható, hogy legyen tudatában az őt terhelő tájékoztatási, valamint felvilágosítási kötelezettség teljesítésére vonatkozó bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése szükségességének. Ami pedig a tájékoztató átvételére és megismerésére vonatkozó szabványzáradékok bizonyító erejét illeti, a Bíróság megállapította, hogy a szabványzáradéknak nincs bizonyító ereje, azt a hitelezőnek meg kell erősítenie egy vagy több releváns bizonyítékkal. A fogyasztónak mindig képesnek kell lennie az arra való hivatkozásra, hogy nem kapta meg ezt a nyomtatványt, illetve, hogy az nem tette lehetővé a hitelező számára, hogy teljesítse a rá háruló, szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségeket. Ilyen körülmények között a luxemburgi bírák azt a választ adták az előterjesztő francia bíróság első és második kérdésére, hogy az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a 2008/48 irányelv 5. és 8. cikkében előírt kötelezettségek nemteljesítése bizonyításának terhe a fogyasztóra hárul, és e rendelkezésekkel ellentétes az is, hogy egy szabványzáradék okán a bíróságnak azt kell megállapítania, hogy a fogyasztó elismerte a hitelezőt terhelő, a szerződéskötést megelőző kötelezettségek maradéktalan és megfelelő teljesítését, mivel e záradék ily módon az említett kötelezettségek teljesítésére vonatkozó bizonyítási teher megfordulását eredményezi, ami sértheti a 2008/48 irányelvben elismert jogok tényleges érvényesülését.

 

Az előterjesztő bíróság harmadik kérdése arra vonatkozott, hogy a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó kötelezettség megfelelő teljesítésének tekinthető-e, ha azt a hitelező csupán a fogyasztó által előadott információkra támaszkodva végzi el, anélkül, hogy ezeket az információkat más bizonyítékok útján ténylegesen ellenőrizte volna. Ezen kérdés kapcsán a luxemburgi bírák kiemelték, hogy az irányelv mérlegelési mozgásteret biztosít a hitelező számára annak meghatározása érdekében, hogy a rendelkezésére álló információk elegendőek‑e, vagy sem, a fogyasztó hitelképességének igazolásához, és hogy vizsgálnia kell‑e a hitelképességet más tényezők segítségével. Ebből következik, hogy a hitelezőnek először is, minden esetben, és az adott eset sajátos körülményeire figyelemmel, azt kell értékelnie, hogy az említett információk megfelelőek és elegendőek‑e a fogyasztó hitelképességének értékeléséhez. E tekintetben az említett információk megfelelő jellege a hitelmegállapodás megkötésének körülményeitől, a fogyasztó személyes helyzetétől, illetve az e megállapodásban foglalt összegtől függően változhat. Ez az értékelés történhet a fogyasztó pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokkal, de nem lehet kizárni azt, hogy a hitelezőnek előzetes ismerete van a hitelt felvenni kívánó személy pénzügyi helyzetéről. Mindazonáltal, a fogyasztó által tett, alá nem támasztott puszta nyilatkozatokat önmagukban nem lehet megfelelőeknek minősíteni, ha ezeket nem kísérik igazoló dokumentumok. A Bíróság tehát úgy válaszolt a francia bíróság ezen kérdésére, hogy az irányelvvel nem ellentétes az, hogy a fogyasztó hitelképességének értékelése kizárólag az ez utóbbi által nyújtott információk alapján történik, azzal a feltétellel azonban, hogy ezek az információk megfelelőek, és a fogyasztó puszta nyilatkozatait igazoló dokumentumok támasztják alá.

 

A francia bíróság negyedik kérdése a hitelezőt terhelő "megfelelő magyarázattal" kapcsolatos kötelezettségére vonatkozott és azt kívánta megtudni,  hogy ennek megfelelő teljesítése feltételezi-e a fogyasztó anyagi helyzetének és igényeinek előzetes vizsgálatát, illetve ezen felvíilágosítást külön dokumentumba foglaltan kell-e megtenni. Ezen kérdés kapcsán a Bíróság leszögezte, hogy az előzetes felvilágosításra, valamint a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó előírások más-más célt szolgálnak és közöttük alapvetően nincs összefüggés. A hitelező kizárólag a fogyasztó által szolgáltatott elemeken alapuló felvilágosítást tud adni ez utóbbi számára, a célból, hogy a fogyasztó dönteni tudjon a megkötendő hitelmegállapodás típusáról, anélkül hogy a hitelező köteles lenne a fogyasztó hitelképességét előzetesen értékelni. Mindazonáltal a hitelezőnek figyelembe kell vennie a fogyasztó hitelképességét, mivel ez az értékelés adott esetben szükségessé teheti a nyújtott felvilágosítás kiigazítását. Ami pedig a tájékoztatás formáját illeti, az irányelv ezzel kapcsolatban csupán egy előírást tartalmaz, nevezetesen azt, hogy a tájékoztatásnak a szerződés megkötését megelőzően kell megtörténnie. Következésképpen ezeket nem lehet a hitelmegállapodás megkötésének szakaszában teljesíteni. Az irányelv - az írásos formában, formanyomtatvány alkalmazásával teljesítendő előzetes tájékoztatással szemben - az irányelv 5. cikke (6) bekezdésében foglalt előzetes felvilágosítás tekintetében nem írja elő, hogy a benne foglalt megfelelő felvilágosítást milyen formában kell nyújtani a hitelfelvevő számára. Sem e (6) bekezdés megfogalmazásából, sem pedig az általa követett célkitűzésből nem következik az, hogy e felvilágosítást valamely külön iratban kell nyújtani, és nem zárható ki, hogy e felvilágosítást a hitelező szóban adja meg a fogyasztónak a vele történő megbeszélés során. Ezen megfontolásokra figyelemmel a luxemburgi bírák azt a választ adták az előterjesztő francia bíróság negyedik kérdésére, hogy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy bár azzal nem ellentétes az, hogy a hitelező a fogyasztó számára ez utóbbi pénzügyi helyzetének és igényeinek értékelését megelőzően nyújt megfelelő felvilágosítást, mégis megtörténhet, hogy a fogyasztó hitelképességének értékelése szükségessé teheti a nyújtott megfelelő felvilágosítás kiigazítását, amely felvilágosítást a fogyasztóval megfelelő időn belül, a hitelmegállapodás megkötését megelőzően kell közölni, anélkül azonban, hogy azt valamely külön iratba kellene foglalni.

 

A Bíróság ítéletét itt, az arról kiadott sajtóközleményt pedig itt olvashatja el.

 

Dr. Fülöp Botond

2014. december 28.