C-448/17. számú ügy (2018. szeptember 20.) - A THM és/vagy a kamat feltüntetése hiányának jogkövetkezményei fogyasztói kölcsönszerződések esetén

A THM és/vagy az ügyleti kamat feltüntetésének hiánya a szerződés hitelköltségekkel kapcsolatos kikötéseinek – az átláthatóság hiányából eredő - tisztességtelenségét, következésképpen érvénytelenségét eredményezheti. - Amennyiben a nemzeti jog nem írja elő, hogy a fogyasztói szerződésből eredő, fogyasztóval szemben érvényesített követelést tartalmazó fizetési meghagyás kibocsátását megelőzően, vagy annak végrehajtása során a bíróságnak akár hivatalból is vizsgálnia kell, hogy a szerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket, a nemzeti jog nem lehet alkalmas arra, hogy a fogyasztót visszatartsa a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás benyújtásától. - Ez az alkalmasság megállapítható, ha a nemzeti jog egyrészt mindössze tizenöt napos határidőt ír elő az ellentmondás előterjesztésére, másrészt pedig megköveteli, hogy a fogyasztó azt érdemben indokolja.

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 93/13 irányelv) előírja, hogy a fogyasztói szerződésekben szereplő feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, s ezen követelmény még a szerződés elsődleges tárgyát meghatározó, valamint az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésére vonatkozó szerződési feltételekre is vonatkozik. Következésképpen amennyiben a szerződés valamely, ebbe a köbe tartozó kikötése nem felel meg az átláthatóság követelményének, vizsgálhatóvá válik a tisztességtelenség szempontjából. Ugyanezen irányelv értelmében a tagállamoknak - a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében - gondoskodniuk kell arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását. Ezek a „megfelelő és hatékony” eszközök magukban foglalják a fogyasztóvédelmi szervezetek kollektív keresetindítási jogának biztosítását is a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásának megszüntetése érdekében.

A fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1986. december 22-i 87/102/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 87/102 irányelv) szerint a hitelszerződést írásba kell foglalni, és az írásba foglalt megállapodásnak tartalmaznia kell a THM meghatározását, valamint azokat a feltételeket, amelyek mellett ez utóbbi módosítható. Ezen irányelv meghatározza a THM számítási módszerét, továbbá azt is egyértelműen rögzíti, hogy azt a szerződés „megkötésének időpontjában” kell kiszámítani.

A szlovák jog tiltja olyan szerződési feltételek eladók vagy szolgáltatók általi alkalmazását, amelyek tisztességtelen jellegét fogyasztóvédelmi jogvita keretében hozott bírósági határozat megállapította. E rendelkezés ugyanakkor megköveteli, hogy az eljárást a fogyasztó indítsa meg, vagy amennyiben a fogyasztó az alperes, eljárási iratot nyújtson be. A szlovák polgári perjogi rendelkezések szerint a bíróság a felperes kérelmére és az alperes meghallgatása nélkül a pénz fizetésére irányuló keresetlevél alapján fizetési meghagyással kötelezheti az alperest A fizetési meghagyásban a bíróság elrendeli, hogy az alperes a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül fizesse meg a felperes számára a fennálló tartozást és a bírósági illetéket, vagy pedig e határidőn belül éljen ellentmondással a fizetési meghagyást kibocsátó bíróság előtt. A fizetési meghagyás megtámadását érdemben indokolni kell. Ha a fogyasztóval szembeni, marasztalásra irányuló kereseti kérelem fogyasztói szerződésen alapul, a bíróság nem bocsát ki fizetési meghagyást, ha a szerződés tisztességtelen feltételeket tartalmaz. A szlovák jog értelmében továbbá azt a fogyasztói hitelszerződést, amely nem jelöli meg az éves, százalékban kifejezett hiteldíjat (a továbbiakban: THM), kamat- és költségmentesnek kell tekinteni.

Az alapeljárás tényállása szerint egy szlovák magánszemély és egy bank között megújuló fogyasztói hitelszerződés jött létre, mely nem tüntette fel sem az ügyleti kamat, sem pedig a THM értékét, csupán a THM kiszámításához szükséges képletet tartalmazta, azt is a számítás elvégzéséhez szükséges adatok nélkül. A bank jogutódja, akire a bank a követelését engedményezte (a továbbiakban: „felperes”), az adós szerződésszegésére hivatkozva marasztalásra irányuló keresetet nyújtott be az illetékes szlovák bírósághoz, melyben fizetési meghagyás kibocsátását kérte. A bíróság a felperes kérelmére kibocsátotta a fizetési meghagyást, mégpedig úgy, hogy az ügyben bírósági titkár járt el. A bíróság nem vette figyelembe, hogy a hitelszerződés nem tüntette fel a THM-et, és e szerződés feltételeinek esetleges tisztességtelen jellegét sem vizsgálta meg. Egy szlovák fogyasztóvédelmi szervezet ezt követően az adós jogainak érdekében beavatkozás iránti kérelmet nyújtott be a bírósághoz, s egyúttal ellentmondást is előterjesztett a fizetési meghagyással szemben. A bíróság azonban elutasította az említett ellentmondást azon az alapon, hogy mivel maga a fogyasztó nem élt ellentmondással, nem teljesültek a fogyasztóvédelmi szervezet eljárásba való beavatkozásának törvényi feltételei. A fogyasztóvédelmi szervezet fellebbezése nyomán eljárt másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság beavatkozást elutasító végzését, és arra kötelezte az elsőfokú bíróságot, hogy tűzzön ki tárgyalást, folytasson le bizonyításfelvételt, valamint a hitelszerződés szerződési feltételeinek bírósági felülvizsgálatát követően bírálja el újból érdemben a jogvitát. A másodfokú bíróság elfogadta a fogyasztóvédelmi szervezet ellentmondását azon az alapon, hogy e szervezet a fogyasztót mint hitelfelvevőt megilletőkkel azonos jogokkal rendelkezik, és megállapította, hogy az alapügy nem bírálható el gyorsított eljárás keretében, mivel az kizárja a tárgyalás tartását és a bizonyításfelvételt. A főügyész ezt követően rendkívüli felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a szlovák Legfelsőbb Bírósághoz a másodfokú bíróság végzésével szemben. A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság végzését, és visszautalta az ügyet ezen utóbbi bíróság elé. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozásának célja csak a peres eljárás megindulását, azaz azt követően valósulhat meg, hogy a fogyasztó ellentmondást nyújtott be a fizetési meghagyással szemben.

A másodfokú bíróságnak a megismételt eljárás során kétségei támadtak a nemzeti szabályozásnak az egyenértékűség - uniós jogban előírt - elvével való összhangját illetően, mivel – álláspontja szerint – a nemzeti jog az uniós jog hatálya alá nem tartozó eljárásokra vonatkozó általános feltételeknél szigorúbb feltételek mellett teszi csak lehetővé a fogyasztóvédelmi szervezetek számára a fogyasztókkal szemben indított eljárásokba történő, a bíróság által kibocsátott fizetési meghagyással szemben előterjesztett ellentmondás útján történő beavatkozást. Míg ugyanis az uniós jog hatálya alá nem tartozó jogviták esetén a beavatkozó az eljárás megindításának napjától kezdve, az általa támogatott fél beleegyezésének hiányában is jogosult beavatkozni az eljárásba, addig a fogyasztóvédelmi szervezetek beavatkozásának feltételeként a szlovák jog megköveteli, hogy egyrészt a fogyasztó írásban beleegyezzen e beavatkozásba, másrészt, hogy az említett egyesület által hivatkozott védekezési jogalapokat az alperesként eljáró fogyasztó is jóváhagyja, s végül, hogy a fogyasztó beleegyezzen abba, hogy e szervezet keresettel megtámadhassa a fogyasztót érintő bírósági határozatot. Ezen szabályok egyben kizárják annak a lehetőségét, hogy a fogyasztók helyett a fogyasztóvédelmi szervezetek éljenek ellentmondással a bíróságok által kibocsátott fizetési meghagyásokkal szemben. A fogyasztóvédelmi szervezetek beavatkozásának megnehezítése – az alapügyben eljáró szlovák bíróság szerint – azzal a következménnyel járhat, hogy a fogyasztó általi ellentmondás hiányában elmarad a szerződési feltételek tisztességtelenségének bíróság általi vizsgálata, s ennek folytán a fogyasztó jogai nem részesülnek megfelelő védelemben. Végül, ami a THM-re vonatkozó, az alapeljárásban szóban forgó szerződési feltételt illeti, a kérdést előterjesztő bíróság szerint e feltétel nem átlátható, továbbá a jó erkölcsbe ütközik, ezért az alapeljárásban szóban forgó hitelt a szlovák joggal összhangban kamat- és költségmentesnek kell tekinteni. E bíróság szerint egy ilyen szankció arányos és egybe kellő visszatartó erővel bír.

Ítéletében az Európai Unió Bírósága mindenek előtt rögzítette, hogy bár a 93/13 irányelv 7. cikkének 2. bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a fogyasztóvédelmi szervezetek kollektív keresetindítási jogának érvényesülését a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásának megszüntetése érdekében, az uniós jogszabályok nem tartalmaznak a fogyasztóvédelmi szervezetek által a fogyasztó részvételével zajló egyedi jogvitákban betöltött vagy betöltendő szerepre vonatkozó rendelkezéseket. Ebből következően az erre vonatkozó szabályok megállapítása az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). Az egyenértékűség elvével tehát ellentétes az a nemzeti jogi szabályozás, amely a fogyasztóvédelmi szervezetek uniós jog hatálya alá tartozó jogvitákba való beavatkozását kedvezőtlenebb feltételekhez köti, mint amelyek a kizárólag a belső jog hatálya alá tartozó jogvitákra alkalmazandók. Annak vizsgálata és eldöntése azonban, hogy a szóban forgó szlovák szabályozás ilyennek tekintendő-e, a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság feladata. A Bíróság azt azonban megállapíthatónak látta, hogy a szlovák szabályozás a tényleges érvényesülés elvét nem sérti a fogyasztóvédelmi szervezetek fogyasztók részvételével zajló jogvitákba való beavatkozása tekintetében.

Véleményem szerint egyébként ezen kérdéssel összefüggésben a szlovák bíróság által feltett kérdések valótlan tartalmúak és félrevezető megfogalmazásúak voltak, mert – miként írásbeli észrevételeiben a szlovák kormány is kiemelte - a fogyasztóvédelmi szervezetek beavatkozásának eljárásjogi feltételei közötti különbség nem a jogvita tényállásának uniós jogi érintettségéből, vagy ennek hiányából, hanem az eljárások eltérő jellegéből eredt (fizetési meghagyásos eljárás, szemben a „hagyományos” polgári perrel). Ráadásul, olyan fogyasztóvédelmi jogvita aligha képzelhető el, amely ne tartozna az uniós jog hatálya alá, legfeljebb csupán abban az esetben, ha a jogvita tényállása az EU-csatlakozás előtti időkre nyúlik vissza. Az uniós jog hatálya alá nem tartozó, hasonló jellegű jogi helyzetek hiányában pedig – összehasonlíthatóság hiányában - nem értelmezhető a tényleges érvényesülés elve.

Az előterjesztő bíróságnak kételyei voltak abban a tekintetben is, hogy a 93/13 irányelv által megkövetelt mértékben alkalmas-e a a fogyasztói jogok védelmére a bíróság által kibocsátható fizetési meghagyásra vonatkozó perjogi rendelkezéseket tartalmazó szlovák nemzeti szabályozás, mely bár előírja az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő feltételek tisztességtelen jellegének vizsgálatát a fizetési meghagyás fogyasztóval szembeni kibocsátásának szakaszában, azonban egyrészt a bírói jogállással nem rendelkező bírósági tisztviselők számára a fizetési meghagyások kibocsátásával kapcsolatos hatáskört biztosít, másrészt pedig tizenöt napra korlátozza az ellentmondás benyújtásának határidejét, és megköveteli ezen ellentmondás érdemi indokolását.

Az erre vonatkozó kérdésekre adott válaszának megfogalmazása során a Bíróság abból indult ki, hogy a nemzeti eljárási rendszernek a fizetési meghagyásos eljárás vagy a fizetési meghagyás végrehajtása iránti eljárás keretében - a 93/13 irányelvből eredő jogok hatékony védelme érdekében - lehetővé kell tennie az érintett szerződésben foglalt feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének bíróság általi, hivatalból történő értékelését. A fogyasztó számára a nemzeti szabályozásnak biztosítékkal kell szolgálnia arra, hogy az eljárás valamely pontján biztosan sor fog kerülni annak bíróság általi, akár hivatalból történő vizsgálatára, hogy a vele szemben támasztott követelés alapjául szolgáló szerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket. Ez a követelmény pedig alapvetően háromféle módon teljesíthető: a szabályozásnak vagy a fizetési meghagyás kibocsátását megelőző eljárás, vagy pedig az annak végrehajtására irányuló eljárás vonatkozásában elő kell írnia a tisztességtelenség bíróság általi, hivatalból történő vizsgálatát, vagy pedig olyan rendelkezéseket kell tartalmaznia, melyek nem tartják vissza a fogyasztókat az ellentmondás benyújtásától. Az ellentmondás előterjesztése fogyasztó általi elmulasztásának kockázatát emelő körülménynek számít például, ha az ellentmondás előterjesztésére a nemzeti jog aránytalanul rövid határidőt állapít meg, azt aránytalan költséggel terheli, érdemi indokoláshoz köti, vagy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tekintetében nem írja elő a fogyasztó jogainak védelméhez szükséges információk fogyasztóval való közlését. Az alapügyben alkalmazandó szlovák nemzeti szabályozás vonatkozásában a Bíróság - ezen kritériumok alkalmazásával - azt állapította meg, hogy alkalmas lehet a fogyasztóknak az ellenük kibocsátott fizetési meghagyással szembeni ellentmondás előterjesztésétől történő visszatartására, mivel egyrészt erre mindössze tizenöt napos határidőt ír elő, másrészt pedig megköveteli, hogy a fogyasztó érdemben indokolja az ellentmondását.

Hazánkban a fizetési meghagyás kibocsátása akkor is a közjegyzők hatáskörébe tartozik, ha az ily módon érvényesített követelés fogyasztói szerződésen alapul. A magyar szabályozás – a szlovák polgári perjoggal ellentétben - sem a fizetési meghagyás iránti kérelem alapján eljáró közjegyző, sem pedig a fizetési meghagyás végrehajtása érdekében eljáró bírósági végrehajtó számára nem írja elő annak hivatalból történő vizsgálatát, hogy a követelés alapjául szolgáló fogyasztói szerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket, vagyis a fizetési meghagyás akkor is jogszerűen kibocsátható a közjegyző által, ha a szerződés tartalmaz tisztességtelen feltételeket. A magyar szabályozás ugyanúgy 15 napos határidőt állapít meg az ellentmondás előterjesztésére, mint a szlovák, ugyanakkor – az utóbbival ellentétben - nem ír elő érdemi indokolási kötelezettséget a fogyasztók számára a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás vonatkozásában.

Az ügy által felvetett harmadik jogkérdés akként fogalmazható meg, hogy miképpen értékelendő az általános szerződési feltételek érthető és világos megfogalmazásának a 93/13 irányelvben előírt követelménye tükrében, ha egy fogyasztói kölcsönszerződés egyrészt nem tünteti fel a THM-et, hanem csupán a THM kiszámítására szolgáló matematikai képletet tartalmazza, az e számítás elvégzéséhez szükséges tényezőket azonban nem, másrészt pedig nem tesz említést a kamat mértékéről. Ítéletében az Európai Bíróság rögzítette, hogy a kölcsön költségeire vonatkozó kikötések átláthatóságának vizsgálatakor azon uniós jogi rendelkezésekre kell mindenek előtt figyelemmel lenni, melyek a fogyasztók ezen adatokra vonatkozó tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségeket írnak elő a hitelezők számára. Ezzel kapcsolatban pedig a 87/102 irányelvre, valamint az annak értelmezésével kapcsolatos korábbi joggyakorlatára utalt, mely szerint a kölcsönvevőnek mindazon tényezőkkel rendelkeznie kell, amelyek kötelezettségvállalására hatással lehetnek, hogy a szerződés megkötésekor teljes körűen megismerhesse az általa megkötött szerződés jövőbeli teljesítésével kapcsolatos feltételeket. A 87/102 irányelv 4. cikke kifejezetten előírja, hogy az írásba foglalt megállapodásnak tartalmaznia kell a THM meghatározását, valamint azokat a feltételeket, amelyek mellett ez utóbbi módosítható. Ezen irányelv meghatározza továbbá a THM számítási módszerét, valamint azt is, hogy azt a szerződés „megkötésének időpontjában” kell kiszámítani. Ily módon alapvető fontossággal bír a fogyasztónak a hitel összköltségéről – egységes matematikai képlet alapján kiszámított kamat formájában – történő tájékoztatása. Ha az írásba foglalt szerződésből hiányzik a THM és/vagy a kamat, akkor nem tekinthető úgy, hogy e szerződés megkötésekor a fogyasztó teljes körűen ismeri az általa megkötött szerződés jövőbeli teljesítésével kapcsolatos feltételeket, és következésképpen nem állapítható meg, hogy rendelkezik mindazon tényezőkkel, amelyek kötelezettségvállalására hatással lehetnek. Ily módon a THM és/vagy a kamat feltüntetésének, vagy meghatározhatóságának hiánya döntő tényezőnek tekintendő az érintett nemzeti bíróság által arra irányulóan végzett elemzés keretében, hogy az említett szerződés hitelköltségekkel kapcsolatos feltétele az említett rendelkezés értelmében világos és érthető-e.

Az Európai Bíróság ezen megállapításának fényében álláspontom szerint egyértelműen megállapítható, hogy ellentétes az uniós joggal és az Európai Bíróság joggyakorlatával, ha a nemzeti bíróság a fogyasztói kölcsönszerződésnek az ügyleti kamat és/vagy a THM feltüntetésének hiányából eredő érvénytelenségét akként orvosolja, hogy ezen adatokat utólag feltünteti a szerződésben, mivel a THM és a kamat mértékére vonatkozó információval a fogyasztónak a szerződés megkötését megelőzően kell rendelkeznie.

A Bíróság ítélete itt elolvasható

Dr. Fülöp Botond

2018. november 26.