C-292/19. számú ügy – Az ÁFA alapjának csökkentése a követelés véglegesen behajthatatlanná válása esetén (2019. október 24.)
A tagállamoknak lehetővé kell tenniük az ÁFA alapjának csökkentését, ha az adóalany bizonyítani tudja, hogy az adósával szemben fennálló követelése véglegesen behajthatatlanná vált.
A közös hozzáadottértékadó rendszerről szóló, 2006. november 28 i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: „héairányelv”) 90. cikke értelmében elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az ügylet teljesítése utáni árengedmény esetén az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell. A tagállamok ugyanakkor a teljes vagy részleges nemfizetés esetén ettől eltérhetnek.
Az alapügy felperesének jogelődje kivitelezői szerződést kötött egy Kft.-vel a visegrádi Hilton Hotel kivitelezésére. A szerződés alapján felperesi jogelőd összesen tizenhat számlát állított ki a megrendelő részére, melyek ÁFA-t is tartalmaztak. A megrendelő nem fizette meg az említett számlákon szereplő összegeket, így az alapügy felperese kezdeményezte e társaság felszámolását, amelyet e bíróság el is rendelt. Mindazonáltal az alapügy felperese által bejelentett követelés nem nyert kielégítést a felszámolási eljárás során sem. A felszámolási eljárás lezárását követően a megrendelőt törölték a cégjegyzékből. Ezután felperes az ÁFA-bevallás önellenőrzésének minősülő adóbevallást nyújtott be a megrendelő részére kiállított tizenhat számla ÁFA-tartalmának megfelelő összeg visszaigénylése érdekében, mely összeget korábban a tárgyi időszakra vonatkozóan bevallott és megfizetett az adóhatóság részére. Az adóhatóság jogerősen elutasította az alapügy felperese által benyújtott önellenőrzést arra hivatkozással, hogy a magyar ÁFA-törvény alapján nincs lehetőség az adóalapnak az adós nemteljesítésére tekintettel való utólagos csökkentésére. Felperes az adóhatóság jogerős határozata ellen bírósági eljárást kezdeményezett a kérdést előterjesztő Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt. E bíróságban kételyek támadtak a tekintetben, hogy a magyar ÁFA-törvény azon rendelkezése, mely a követelés végleges behajthatatlanná válása esetén nem ad lehetőséget az adóalap utólagos csökkentésére, összhangban áll-e héairányelv 90. cikkével, illetve az Európai Unió Bíróságának ezzel kapcsolatos joggyakorlatával. Ezen okból kifolyólag felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást és előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához. Kérdései konkrétan arra irányultak, hogy egyrészt úgy kell e értelmezni a héairányelv 90. cikkét, hogy a tagállamoknak lehetővé kell tenniük az adóalap csökkentését akkor, ha az adóalany az általa teljesített ügylet ellenértékét – részben vagy egészben - bizonyíthatóan és véglegesen nem kapta meg, másrészt pedig a tagállamok számára a héairányelv 90. cikke által biztosított eltérési lehetőség szempontjából különbséget kell-e tenni az ellenérték – teljes vagy részleges – meg nem fizetése, illetve a követelés végleges behajthatatlanná válásának esete között.
A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az előterjesztő magyar bíróság kérdéseire adandó válaszok egyértelműen levezethetők az eddigi joggyakorlatából, ezért indokolt végzés formájában hozta meg döntését. Ebben kiemelte, hogy a héairányelv 90. cikke az adóalany által fizetendő héa összegének csökkentésére kötelezi a tagállamokat minden olyan esetben, amikor az ügylet teljesítését követően az adóalany az ellenértéket részben vagy egészben nem kapja meg. E rendelkezés a héairányelv alapvető elvének kifejeződése, amely szerint az adó alapja a ténylegesen kapott ellenérték, amelyből az következik, hogy az adóhatóság a héa címén nem szedhet be magasabb összeget annál, mint amelyet az adóalany beszedett (adósemlegesség elve). Az irányelv által a tagállamok számára az adóalap csökkentésének kizárása tekintetében biztosított eltérési lehetőség pedig nem terjed ki a követelés végleges behajthatatlanná válásának esetére, mivel azon lehetőség elismerése, hogy a tagállamok ilyen esetben bármely héaalap csökkentést kizárjanak, egyrészt ellentétes lenne a héasemlegesség elvével, másrészt pedig meghiúsítaná az irányelv által elérni kívánt adóharmonizációs célt. Az említett eltérési lehetőség csak arra irányul, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy küzdjenek a fizetendő összegek behajtásával kapcsolatos bizonytalansággal szemben, és nem azt a kérdést szabályozza, hogy nemfizetés esetén el lehet e tekinteni az adóalap csökkentéstől Erre tekintettel az Európai Unió Bírósága azt a választ adta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak, hogy a héairányelv 90. cikke alapján a tagállamoknak lehetővé kell tenniük a héaalap csökkentést, ha az adóalany bizonyítani tudja, hogy az adósával szemben fennálló követelés véglegesen behajthatatlanná vált, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata, mivel ez a helyzet nem minősül az e cikk (2) bekezdésében meghatározott, a héaalap csökkentésére vonatkozó kötelezettségtől való eltérés hatálya alá tartozó nemfizetés esetének.
A Bíróság végzését itt találja.
Dr. Fülöp Botond
2020. március 31.
A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.
Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bírósága magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!
honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.
Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!
A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.
Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bírósága magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!
Új regisztráció
Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.
Elérhetőség
Dr. Fülöp BotondPécs, Király u. 15.
Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com