C-177/20. számú úgy – a Bíróság előzetes döntéshozatali ügyekben meghozott ítéleteinek joghatásai (2022. március 10.)

Amennyiben egy tagállam magánszemélyektől az uniós jog valamely közvetlenül hatályos rendelkezésének megsértésével von el jogokat, akkor e jogokat – az uniós jog elsődlegessége és tényleges érvényesülése elvének megfelelően - abban az esetben is vissza kell adni az érintett magánszemélyeknek, ha ezt a nemzeti jog nem teszi lehetővé. Ebben az esetben a nemzeti bíróságok az uniós jogot sértő állapot kiküszöbölése érdekében kötelesek mellőzni a reparációt lehetetlenné tevő nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását. Amennyiben pedig a jogsértés teljes jogi reparációja nem lehetséges, az uniós jogot megsértő tagállamot kártérítési kötelezettség terheli az ezen jogsértés által kárt szenvedett magánszemélyek irányában, amennyiben a következő három feltétel teljesül: egyrészt a megsértett uniós jogi szabálynak az legyen a célja, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen, másrészt az uniós jog megsértése kellően súlyos legyen, és – végül - közvetlen okozati összefüggés álljon fenn e jogsértés és a magánszemélyeket ért kár között.

Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke értelmében az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a következő kérdésekben:

a) a Szerződések értelmezése,

b) az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése.

Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti az Európai Unió Bíróságát, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést. Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles az Európai Unió Bíróságához fordulni. Ha egy tagállami bíróság előtt folyamatban lévő ügyben olyan kérdés merül fel, amely valamely fogva tartott személyt érint, az Európai Unió Bírósága a lehető legrövidebb időn belül határoz.

Az Európai Unió Bírósága a 2018. március 6‑i SEGRO és Horváth ítéletében megállapította, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a mezőgazdasági földterületen korábban létesített olyan haszonélvezeti jogok, amelyek jogosultjai e földterületek tulajdonosának nem közeli hozzátartozói, a törvény erejénél fogva megszűnnek, és azokat következésképpen törölni kell az ingatlan‑nyilvántartásból, ellentétes az EUMSZ 63. cikkel, vagyis a tőke szabad mozgásának elvével (a továbbiakban: „ítélet1”). Ezt követően, a 2019. május 21. napján a C-235/17. számú úgyben meghozott ítéletében pedig megállapította, hogy Magyarország a Magyarországon fekvő mező‑ és erdőgazdasági földterületeken közvetlenül vagy közvetetten más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogoknak a törvény erejénél fogva történő megszüntetésével nem teljesítette az EUMSZ 63. cikknek és az Európai Unió Alapjogi Chartája tulajdonhoz való jogot deklaráló 17. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit (a továbbiakban: „ítélet2”).

Az alapügy felperese olyan gazdasági társaság, amely Magyarországon rendelkezik székhellyel, a tagjai azonban más tagállamok állampolgárainak minősülő természetes személyek. Felperes Magyarországon termőföldnek minősülő ingatlanokon fennálló haszonélvezeti jogok jogosultja volt, mely jogokat, mivel a hatályos magyar jog rendelkezései értelmében a törvény erejénél fogva megszűntek, töröltek az ingatlan-nyilvántartásból. Az ítélet1 meghozatalát követően felperes kérelmet terjesztett az elsőfokú közigazatási hatóság elé a haszonélvezeti jogainak visszajegyzése iránt. A hatóság felperes kérelmét a hatályos magyar szabályozásra hivatkozással visszautasította. Az ezen határozattal szemben benyújtott fellebbezést visszautasító határozatában a másodfokú hatóság úgy foglalt állást, hogy egyrészt az ítélet1 kizárólag azokra az egyedi ügyekre alkalmazandó, amelyek vonatkozásában azt meghozták, másrészt pedig az ítélet2 vagyoni kompenzációról rendelkezik, nem pedig korábban törölt haszonélvezeti jogok visszajegyzéséről. Ezt követően felperes a másodfokú határozatot keresettel támadta meg a kérdést előterjesztő Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt.

Ezen bíróság eljárása során észlelte, hogy mivel felperes a jogvitában alkalmazandó magyar jogszabályi rendelkezések alapján kártérítésben nem részesülhet, nem maradt más lehetősége, mint a haszonélvezeti jogainak visszajegyzését kérni. E kontextusban azt a kérdést veti fel, hogy milyen körben érvényesülnek a Bíróság által valamely előzetes döntéshozatali ügyben hozott ítéletek kötelező joghatásai. Az előterjesztő bíróság szerint az ítélet1-ből egyértelműen az következik, hogy az a magyar törvényi rendelkezés, amelynek alapján az alapügyben szóban forgó határozatot meghozták, ellentétes az uniós joggal, ez a megállapítás pedig az alapjogvita tekintetében is érvényes. Ugyanakkor, az ítélet1 alapjául szolgáló helyzetektől eltérően jelen ügy felperese bíróság előtt nem vitatta a haszonélvezeti jogainak törlését. E bíróság ezért felveti azt a kérdést, hogy az említett ítéletből eredő iránymutatások alkalmazhatók‑e az alapjogvitára is, különösen pedig, hogy e bíróság mellőzheti‑e a nemzeti jog irányadó rendelkezését amiatt, hogy az ellentétes az uniós joggal, és kötelezheti‑e az alapeljárás alperesét a felperes haszonélvezeti jogainak visszajegyzésére. Mindezen megfontolásokra tekintettel a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatali kérelem formájában az Európai Unió Bírósága elé:

„Az EUMSZ 267. cikkét akként kell‑e értelmezni, miszerint ha a Bíróság egy előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott előzetes döntésében megállapította egy tagállami jogszabályi rendelkezés uniós jogba ütközését, ezen tagállami jogszabályi rendelkezés a későbbi, tagállami hatósági és bírósági eljárásokban sem alkalmazható – függetlenül attól, hogy a későbbi eljárás alapját képező tényállás nem teljesen azonos a korábbi előzetes döntéshozatali eljárás alapját képező tényállással?”

Annak érdekében, hogy hasznos választ adhasson a kérdést feltevő bíróságnak, a luxemburgi taláros testület némileg átfogalmazta a számára feltett kérdést. Álláspontja szerint a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által feltett kérdést úgy kell tekinteni, mint amely arra irányul, hogy az uniós jogot, különösen pedig az EUMSZ 267. cikket akként kell‑e értelmezni, hogy az a nemzeti bíróság, amely olyan határozat ellen irányuló kereset tárgyában jár el, amely elutasítja azt a kérelmet, amely olyan haszonélvezeti jogok visszajegyzésére irányul, amelyeknek a törvény erejénél fogva történő megszűnésére és az ingatlan‑nyilvántartásból történő törlésére olyan nemzeti szabályozás alapján került sor, amely összeegyeztethetetlen az EUMSZ 63. cikkel, ahogyan azt a Bíróság egy előzetes döntéshozatali ítéletben értelmezte, köteles egyrészt arra, hogy mellőzze e szabályozás alkalmazását, másrészt pedig arra, hogy kötelezze a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságot e haszonélvezeti jogok visszajegyzésére, még akkor is, ha e jogok törlését a jogszabályi határidőkön belül bíróság előtt nem vitatták.

Ítéletében a Bíróság az előzetes döntéshozatali ügyekben meghozott döntéseinek jogi jellegével és joghatásaival kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatából indult ki. Eszerint az az értelmezés, amelyet az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör alapján valamely uniós jogszabályra vonatkozóan kifejt, szükség esetén megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentését és terjedelmét, amely szerint azt a hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna. Másként fogalmazva, valamely előzetes döntéshozatali ítélet nem konstitutív, hanem tisztán deklaratív jellegű. Így, ha a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyértelmű választ adott az uniós jog értelmezésével kapcsolatos valamely kérdésre, a nemzeti bíróságnak meg kell tennie mindent, ami az uniós jog ezen értelmezésének érvényre juttatásához szükséges.  Másfelől, az elsőbbség elve értelmében, amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e rendelkezések teljes körű érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve a nemzeti jogszabályok valamely közvetlenül hatályos uniós jogi rendelkezéssel ellentétes, akár utólagosan elfogadott rendelkezéseinek alkalmazását, anélkül hogy előzetesen kérelmeznie vagy várnia kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére.

Mivel pedig az EUMSZ 63. cikkének nem vitathatóan közvetlen hatálya van, a kérdést előterjesztő bíróság köteles biztosítani annak teljes körű érvényesülését azáltal, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálása során mellőzi a nemzeti szabályozás ezen uniós jogi rendelkezéssel ellentétes alkalmazását, sőt ez a kötelezettség már a felperes kérelméről döntést hozó közigazgatási hatóságokat is terhelte.

A Bíróság úgy találta továbbá, hogy önmagában véve az a körülmény sem vezethet az uniós joggal ellentétesnek nyilvánított magyar törvényi rendelkezés alkalmazásához, hogy felperes a haszonélvezeti jogának törlését elrendelő hatósági határozattal szemben nem élt a jogorvoslat lehetőségével. A felperest is érintő, haszonélvezeti jog megszűnését kimondó hatósági határozatok ugyanis lényegében véve csak deklarálták a jogalkotói aktussal, vagyis a törvény erejénél fogva bekövetkezett változást, melyre ráadásul méltányos kártalanítás hiányában került sor. Mindez egyrészt közvetlenül és súlyosan sértette az érintetteknek a tőke szabad mozgásához fűződő, az EUMSZ 63. cikkében biztosított, valamint a tulajdonhoz való, az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkének (1) bekezdésében rögzített jogát, másrészt pedig – éppen a jogalkotói aktuson alapuló döntés folytán – alappal kelthették az érintettekben azt a feltételezést, hogy értelmetlen és szükségtelen a hatósági határozat jogszerűségének jogorvoslattal történő vitatása. Ilyen körülmények között, ha megerősítést nyerne, hogy a magyar jog nem teszi lehetővé, hogy a haszonélvezeti jogok visszajegyzése iránti kérelem elutasítása elleni kereset keretében bíróság előtt vitassák az e jogok törlésére irányuló, időközben véglegessé vált intézkedést, a vitatás e lehetetlenségét észszerűen nem lehetne igazolni a jogbiztonság követelményével, vagyis azt e bíróságnak félre kellene tennie azon az alapon, hogy az ellentétes a tényleges érvényesülés elvével és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti lojális együttműködés elvével.

A luxemburgi grémium kifejtette továbbá, hogy az általa az uniós joggal ellentétesnek minősített nemzeti jogi szabályozás alkalmazásának mellőzése szükséges, de nem elégséges az uniós jog teljes érvényesülésének biztosításához. A tagállamok ugyanis a lojális együttműködés elvének megfelelően kötelesek minden olyan általános vagy egyedi intézkedést is meghozni, amelyek alkalmasak arra, hogy egyrészt e tagállam területén biztosítsák az uniós jog tiszteletben tartását, másrészt pedig biztosítsák az uniós joggal ellentétes nemzeti jogi szabályozás által okozott sérelmek orvoslását. Az ilyen intézkedések állhatnak többek között abból, hogy a jogellenesen megszűnt haszonélvezeti jogokat visszajegyzik az ingatlan‑nyilvántartásba, amennyiben az ilyen visszajegyzés a legalkalmasabb arra, hogy legalábbis a jövőre nézve helyreállítsa azt a jogi és ténybeli helyzetet, amelyben az érdekelt akkor lett volna, ha nem következett volna be a jogainak jogellenes megszűnése. Azon kérdés vizsgálata és eldöntése, hogy az ítélethozatal időpontjában fennálló ténybeli és jogi helyzetre tekintettel a konkrét ügyben a uniós jogot sértő módon megszüntetett haszonélvezeti jog visszajegyzése – például az adott ingatlanon jóhiszemű harmadik személyek által időközben megszerzett jogokra tekintettel - lehetséges és alkalmas eszköze-e az uniós jog megsértése által okozott sérelem orvoslásának, a tagállami bíróság feladata.

A Bíróság szükségesnek látta megjegyezni azt is, hogy joggyakorlata értelmében az uniós jog teljes körű érvényesülése magában foglalja, hogy azoknak a magánszemélyeknek, akiket e jog tagállam általi megsértése következtében sérelem ért, az ilyen jogsértéssel okozott károkért való tagállami felelősség elve alapján kártérítéshez is joguk legyen, amennyiben a következő három feltétel teljesül: egyrészt a megsértett uniós jogi szabálynak az legyen a célja, hogy e személyek számára jogokat keletkeztessen, másrészt e szabály megsértése kellően súlyos legyen, és – végül - közvetlen okozati összefüggés álljon fenn e jogsértés és a magánszemélyeket ért kár között Márpedig, az uniós jog tagállam általi megsértésén alapuló kárfelelősség ezen feltételei a felperest a haszonélvezeti jogainak törlése folytán ért károm vonatkozásában teljesülni látszanak.

Mindezen megfontolásokra tekintettel az Európai Unió Bírósága akként válaszolt a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kérdésére, hogy az uniós jogot, különösen pedig az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését és az EUMSZ 267. cikket akként kell értelmezni, hogy az a nemzeti bíróság, amely olyan határozat ellen irányuló kereset tárgyában jár el, amely elutasítja azt a kérelmet, amely olyan haszonélvezeti jogok visszajegyzésére irányul, amelyeknek a törvény erejénél fogva történő megszűnésére és az ingatlan‑nyilvántartásból történő törlésére olyan nemzeti szabályozás alapján került sor, amely összeegyeztethetetlen az EUMSZ 63. cikkel, ahogyan azt a Bíróság egy előzetes döntéshozatali ítéletben értelmezte, köteles arra, hogy:mellőzze e szabályozás alkalmazását, és - hacsak nem állnak fenn objektív és jogilag megalapozott, elsősorban jogi természetű akadályok -, kötelezze a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságot a haszonélvezeti jogok visszajegyzésére, még akkor is, ha e jogok törlését a jogszabályi határidőkön belül bíróság előtt nem vitatták, következésképpen pedig e törlés a nemzeti jogszabályok értelmében véglegessé vált.

A Bíróság végzését itt elolvashatja.

Dr. Fülöp Botond

2022. április 22.