C-118/13. sz. ügy: a ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásához való jog "örökölhetősége" (2014. június 12.)

Az Európai Bíróság döntése értelmében ellentétes az uniós joggal az olyan nemzeti jogszabály, illetve nemzeti gyakorlat, amely a munkavállaló halála esetén kizárja a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltását.

 

A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. Cikke előírja a tagállamok számára a szükséges intézkedések meghozatalát annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét fizetett szabadság illessen meg. A fizetett éves szabadság minimális időtartama nem helyettesíthető az annak fejében nyújtott juttatással, a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve.

 

Az alapügy (német) felperese elhunyt férjének egyedüli örököseként levélben kérte férje munkáltatójától a 2009 óta súlyos betegségben szenvedett férje által ki nem vett fizetett szabadság pénzbeli megváltását. A munkáltató a felperes kérésének teljesítését arra való hivatkozással tagadta meg, hogy álláspontja szerint a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltásához fűződő jog nem örökölhető.

 

A felperes keresete folytán eljárt elsőfokú bíróság azzal az indokkal utasította el a keresetet, hogy a Bundesarbeitsgericht (Német Szövetségi Munkaügyi Bíróság - F.B.) joggyakorlata értelmében a munkaviszony végén fennmaradó, ki nem vett fizetett éves szabadság nem keletkeztet pénzbeli megváltáshoz való jogot, ha e munkaviszony a munkavállaló halála miatt szűnik meg.

 

Az alapügy felperesének fellebbezése folytán eljáró Landesarbeitgericht Hammnak (Hammi Tartományi Munkaügyi Bíróság - F.B.) ugyanakkor kételyei merültek fel az irányadó német felsőbírósági joggyakorlatnak az uniós joggal való összeegyeztethetősége tekintetében, ezért - az eljárás egyidejű felfüggesztésével - előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához. Három kérdésével lényegében arra arra kívánt választ kapni, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, illetve nemzeti gyakorlat, amely előírja, hogy a fizetett éves szabadsághoz való jog anélkül szűnik meg, hogy jogot keletkeztetne a még ki nem vett szabadság pénzbeli megváltásához, ha a munkaviszony a munkavállaló halála miatt szűnik meg, és hogy – igenlő válasz esetén – az ilyen megváltás alkalmazása az érintett előzetes kérelmétől függ‑e.

 

Ítéletében a luxemburgi testület mindenek előtt emlékeztetett arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a minden munkavállalót megillető, fizetett éves szabadsághoz való jogot az uniós szociális jog különleges fontossággal bíró elvének kell tekinteni, amelytől nem lehet eltérni, és amelynek az illetékes nemzeti hatóságok általi érvényesítése csak a 2003/88 irányelvvel egységes szerkezetbe foglalt, a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 1993. november 23‑i 93/104/EK tanácsi irányelvben kifejezetten meghatározott korlátok között történhet. A 2003/88/EK irányelvnek a tagállami bíróság által értelmezni kért 7. Cikkétől továbbá a tagállamok nem térhetnek el. A Bíróság továbbá korábban már kifejtette, hogy a munkaviszony megszüntetése esetén a munkavállalónak joga van a ki nem vett fizetett szabadság pénzbeli megváltásához. Ezen okból kifolyólag egy korábbi ítéletükben a luxemburgi bírák megállapították, hogy lellentétes az uniós joggal az olyan nemzeti rendelkezés vagy gyakorlat, amely előírja, hogy a munkaviszony megszűnésekor a ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásának nincs helye abban az esetben, ha a munkavállaló a teljes referencia‑időszak vagy annak egy része és/vagy a szabadság átvitelére nyitva álló időszak során betegszabadságon volt, ami miatt nem tudta gyakorolni a fizetett éves szabadsághoz való jogát.

 

Tekintettel arra, hogy a rendes fizetett szabadság alatti munkabérhez való jog alapvető munkavállalói jognak minősül, ezen jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a Bíróság a 2003/88 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését nem értelmezheti megszorítóan a munkavállalót ez alapján megillető jogok kárára. Ezen túl - ahogy azt a magyar kormány is kifejtette írásbeli észrevételeiben - az irányelv a pénzbeli megváltáshoz való jog megnyílásához nem követel meg semmiféle többletfeltételt az azon tényekhez kapcsolódó feltételen kívül, hogy egyrészt a munkaviszony megszűnt, másrészt pedig a munkavállaló nem vette ki az összes, őt e munkaviszony megszűnésekor megillető éves szabadságot. Végül a Bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a munkavállalót megillető fizetett éves szabadsághoz való jog hatékony érvényesülését ásná alá, ha az éves szabadság kifizetésének kötelezettsége megszűnne a munkaviszonynak a munkavállaló halála miatti megszűnésével, hiszen ebben az esetben a munkavállaló halála visszamenőlegesen magának a fizetett éves szabadsághoz való jognak a teljes elvesztését eredményezhetné.

 

A fenti okokból kifolyólag tehát az Európai Bíróság azt a választ adta az előterjesztő német bíróságnak, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, illetve nemzeti gyakorlat, mint az alapügyben szóban forgó, amely előírja, hogy a fizetett éves szabadsághoz való jog anélkül szűnik meg, hogy jogot keletkeztetne a még ki nem vett szabadság pénzbeli megváltásához, ha a munkaviszony a munkavállaló halála miatt szűnik meg. Az ilyen megváltás alkalmazása nem függhet az érintett előzetes kérelmétől.

 

Az ítélet alapján tehát az elhunyt munkavállaló által ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltása a munkavállaló örököse(i) által igényelhető(k).

 

Az Európai Bíróság ítéletét itt, az arról kiadott sajtóközleményt pedig itt találja.