C-176/12 sz. ügy: Az EU Alapjogi Chartája 27. Cikkének horizontális közvetlen hatálya (2014. január 15.)

A munkavállalóknak a EU Alapjogi Chartájában rögzített, tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jogára közvetlenül nem lehet hivatkozni a nemzeti jogi rendelkezésekkel szemben.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 27 Cikke értelmében a  munkavállalók vagy képviselőik számára az uniós jogban, valamint a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban meghatározott esetekben és feltételekkel biztosítani kell a megfelelő szintű és kellő időben történő tájékoztatást és konzultációt. Ezen munkavállaló jog biztosítása és gyakorlásának elősegítése érdekében a Tanács 2002/14/EK irányelve ír elő a tagállamok jogába beépítendő követelményeket.

A francia jog a munkavállalók képviseletét ellátó üzemi megbízott kijelölését bizonyos munkavállalói létszám fölött kötelezővé teszi. A francia munka törvénykönyve ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy a munkavállalói létszám meghatározásakor egyes munkavállalói csoportokat (pl. szakmunkástanulók) nem kell figyelembe venni. A kezdetben egy marseilles-i bíróság, majd pedig a Cour de cassation (Semmítőszék) előtt folyó alapeljárás tárgyát egy szocális feladatokat ellátó egyesület, valamint egy szakszervezet vitája képezte, mely abból fakadt, hogy a szakszervezet üzemi megbízottat jelölt ki az egyesület munkavállalói érdekeinek képviseletére. A szóban forgó egyesület azonban úgy vélte, hogy a szakszervezetnek ehhez a lépéshez nem volt joga, mivel az egyesület munkavállalóinak létszáma alatta marad a törvény által e célból meghatározott létszámnak. A szakszervezet jogi érvelése szerint viszont a francia munka törvénykönyve az uniós jogba ütköző módon teszi mellőzhetővé bizonyos munkavállalói csoportok figyelembe vételét a munkavállalói létszám meghatározása során.

Ilyen körülmények között tette fel azt a kérdést a Cour de cassation a luxemburgi bíróságnak, hogy magánszemélyek közötti perben lehet-e hivatkozni az Alapjogi Charta - 2002/14/EK irányelvvel pontosított - 27. Cikkére, s amennyiben igen, úgy a szóban forgó francia munkajogi szabályozás megfelel-e az uniós jog által támasztott követelményeknek.

A Bíróság - az előterjesző francia bíróság logikájával ellentétes módon - ítéletében először azt vizsgálta, hogy az alapügyben alkalmazandóhoz hasonló nemzeti jogi szabályozás ellentétes-e a 2002/14/EK irányelv rendelkezéseivel. Ítéletében megállapította, hogy a vállalkozások munkavállalói létszámának kiszámításából a munkavállalók egy meghatározott kategóriáját kizáró nemzeti szabályozás kivon egyes munkáltatókat a 2002/14 irányelvben foglalt kötelezettségek alól, és ezáltal megfosztja ezek munkavállalóit az irányelvvel elismert jogoktól. Következésképpen kiüresíti az említett jogok tartalmát, és így meggátolja ezen irányelv hatékony érvényesülését.

Ami pedig a Cour da cassation által értelmezni kért uniós jogi rendelkezések közvetlen alkalmazhatóságát illeti, a Bíróság mindenek előtt emlékeztetett az irányelvek közvetlen hatályával kapcsolatos, kiforrott joggyakorlatára. Eszerint olyan esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései a tartalmuk alapján feltétleneknek és kellően pontosaknak tűnnek, azokra a magánszemélyek a tagállammal szemben hivatkozhatnak, nevezetesen amennyiben az nem ültette át időben ezen irányelvet a nemzeti jogba, vagy amennyiben nem megfelelően ültette azt át (ez az ún. vertikális közvetlen hatály). Mivel a jelen ügyben releváns irányelvi rendelkezés a közvetlen alkalmazhatóság így megállapított kritériumainak megfelel, arra a munkavállalók hivatkozhatnak az irányelvet nem, vagy nem megfelelően átültető tagállammal szemben.

Jelen esetben azonban nem magánszemélyek és állami intézmények közötti jogvitáról volt szó, hanem magánszemélyek álltak egymással szemben a perben. Márpedig, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely irányelv azon rendelkezésére, amely magánszemélyeket jogosít vagy rájuk kötelezettséget ró, magánszemélyek egymás közötti jogvitájában önmagában még akkor sem lehet hivatkozni, ha az máskülönben egyértelmű, pontos és feltétel nélküli. Más szóval: az ilyen irányelvi rendelkezések vertikális közvetlen hatállyal ugyan rendelkeznek, ám horizontális közvetlen hatállyal nem. Egy ilyen perben a nemzeti bíróság azáltal köteles biztosítani az irányelv rendelkezései által elérni kívánt jogalkotói szempontok érvényesülését, az uniós jog teljes és hatékony érvényesülését ("effet utile" elve), hogy jogalkalmazó tevékenysége során az alkalmazandó nemzeti jog rendelkezéseit, amennyire csak lehet, az irányelv célját figyelembe véve értelmezi. A nemzeti bíróságok ezen kötelezettsége azonban nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául.

Ezt követően a Bíróság azt vizsgálta, hogy az Alapjogi Charta 27. Cikkére hivatkozhatnak-e közvetlenül magánszemélyek egy másik magánszeméllyel szembeni jogvitájuk során. Az Alapjogi Charta által biztosított jogokat ugyanis minden, az uniós jog szabályozási tartományába eső tényállásra alkalmazni kell. Ítéletében a luxemburgi testület megállapította, hogy az Alapjogi Charta 27. Cikkének megfogalmazása nem éri el a konrétság olyan szintjét, ami közvetlen alkalmazhatóságát egy perben lehetővé tenné; ahhoz ugyanis, hogy a benne megfogalmazott cél megvalósuljon, uniós és nemzeti jogalkotói lépésekre van szükség. Mivel pedig a szóban forgó munkavállalói jog "kifejtésére" hivatott irányelv horizontális közvetlen hatállyal önmagában nem rendelkezik, nem képes ilyen hatállyal felruházni az Alapjogi Charta általa pontosított cikkét sem. 

Az Európai Unió Bíróságának most meghozott ítélete mindenek előtt az Európai Unió Alapjogi Chartájának közvetlen hatályával kapcsolatos szempontok vizsgálata kapcsán érdemel szakmai figyelmet.  Az ítélet szerint a Chartában megfogalmazott jogokat mindig figyelembe kell venni, s ha közvetlenül nem is lehet rájuk egy jogvita során hivatkozni, értelmezési "zsinórmértékként" mindenképpen szem előtt kell tartani azokat az uniós és a nemzeti jog alkalmazása során egyaránt. A luxemburgi testület egyértelművé tette, hogy a Charta valamely közvetlen hatállyal nem rendelkező rendelkezését egy irányelv általi pontosítás sem ruházhatja fel horizontális közvetlen hatállyal. A Bíróság ugyanakkor emlékeztetett ítéletében a "Francovich-elvre", mely szerint az uniós jogot nem megfelelően átültető tagállamok polgárai - bizonyos feltételek fennforgása esetén - kártérítési igénnnyel élhetnek az állammal szemben, ha az uniós jog közvetlen alkalmazására ügyükben - például a horizontális közvetlen hatály hiánya, vagy éppen bírói jogalkamazási hiba folytán - nem került sor. (Ebben a vonatkozásban nem árt emlékeztetni a külföldi rendszám használatával kapcsolatos ügyekre, melynek során a magyar jogalkalmazó szervek uniós joggal ellentétes magyar jogszabályi rendelkezések alapján szabtak ki és hagytak jóvá rendkívül nagy összegű bírságokat - lsd. itt)

A Bíróság ítélete itt olvasható.

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.