C-59/12 sz. ügy: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen üzleti magatartás tilalma az állami betegbiztosítási pénztárakra is kiterjed (2013. október 03.)
Sem a közérdekű feladat, sem pedig a közjogi státusz nem jelent mentességet az állami betegbiztosítási pénztárak számára a tisztességtelen piaci magatartás tilalma alól.
Az Európai Parlament és a Tanács 2005/26/EK irányelve a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében harmonizálja az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatának tilalmával kapcsolatos szabályokat. Az alapügy tényállása szerint egy német állami egészségügyi pénztár internetes honlapján olyan tájékoztatást közölt, melyet a német állami versenyhatóság - megtévesztő, hiányos és félvrevezető jellege folytán - az említett irányelv, illetve a német versenyjog rendelkezéseibe ütközönek talált. A versenyhatóság ezért arra kötelezte a szóban forgó egészségbiztosítási pénztárt, hogy törölje honlapjáról a kifogásolt tájékoztatást, s kötbér fizetésének terhe mellett kötelezze magát a jogsértés abbahagyására. Utóbbi bár törölte a tájékoztatást, a kötbérkikötéssel biztosított nyilatkozat megtételét megtagadta. Azzal érvelt, hogy az irányelv rendelkezései rá, mint közérdekű feladatot ellátó közjogi szervre nem alkalmazhatók, mivel - nyereségszerzési cél hiányában - az irányelv értelmében vett "üzleti vállalkozásnak" nem minősíthető. A német bíróságok előtt megindult pert az egészségbiztosítási pénztár első- és másodfokon is elveszítette. A felülvizsgálati bíróságként eljáró Bundesgerichtshof (Német Szövetségi Bíróság) az eljárás egyidejű felfüggesztése mellett lényegében azt a kérdést tette fel az Európai Bíróságnak, hogy egy kötelező (állami) egészségbiztosítási pénztár által közzétett megtévesztő információk is valamely üzleti vállalkozás fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatának tekintendők-e az irányelv értelmében, vagyis az irányelv személyi hatálya kiterjed-e az állami egészségbiztosítási pénztárakra is. A Bundesgerichtshofnak adott válaszában a luxemburgi bíróság mindenek előtt emlékeztetett arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést - jelentésének és hatályának meghatározása érdekében - az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját. A Bíróság szerint az irányelv értelmezése során - tekintettel annak fogyasztóvédelmi céljára - a fogyasztó szemszögéből kell kiindulni, ezért minden olyan fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatot az irányelv hatálya alá kell vonni, mely alkalmas arra, hogy az átlagfogyasztót a megtévesztésen keresztül megakadályozzon a tájékozott választásban. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv által követett cél – nevezetesen a fogyasztók számára teljes mértékű védelem biztosítása az ilyen jellegű gyakorlatokkal szemben – azon a körülményen alapszik, hogy a fogyasztó a kereskedőhöz képest hátrányos helyzetben van, mivel szerződéses partnerével szemben gazdaságilag erőtlenebb, és jogi kérdésekben kevésbé jártas. Mindezen megfontolásokra tekintettel a luxemburgi testület szerint semmi nem indokolja azt, hogy a kötelező állami egészségbiztosítási pénztárak mentesüljenek a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen üzleti magatartást tilalmazó rendelkezések hatálya alól, következésképpen az irányelv személyi hatálya ezen szervekre is kiterjed. A Bíróság ítéletét itt olvashatja el.
A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.
Dr. Fülöp Botond
Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.
Elérhetőség
Dr. Fülöp BotondPécs, Király u. 15.
Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com