Köteles-e ügyleti kamatot fizetni az a devizaadós, akit a bank nem tájékoztatott tisztességesen az árfolyamkockázatról: újabb előzetes döntéshozatali kérelem, ezúttal a Kúriától

Mint ismert, az Európai Unió Bírósága a C-705/21 számú ügyben a Győri Ítélőtábla előzetes döntéshozatali kérelme alapján meghozott ítéletében az uniós joggal ellentétesnek nyilvánította azt a magyar bíróságok által követett, a Kúria iránymutatásán alapuló gyakorlatot, mely a kockázatfeltáró tájékoztatás hiánya, vagy meg nem felelősége miatt megdőlt deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének jogkövetkezményeit akként vonja le, hogy a szerződést érvényessé vagy a határozathozatalig hatályossá nyilvánítjam és a fogyasztót korlátozott mértékű árfolyamkülönbözet megfizetésére kötelezi. Ezen ítélet alapján a magyar bíróságok joggyakorlata – az adósok számára kedvezően – akként változott meg, hogy a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés ezen okbóli megdőlése esetén a fogyasztó egyáltalán nem tartozik árfolyam-különbözetet fizetni a kölcsönnyújtónak, vagy jogutódjának.

A C-705/21 számú ügyben meghozott ítélet kihirdetését követően azonban az Európai Unió Bírósága ítéletet hirdetett a C-520/21 számú lengyel ügyben, melyről ítt írtam részletesen. Ezen ítéletében pedig akként foglalt állást a luxemburgi taláros testület, hogy „...valamely jelzáloghitel-szerződés amiatt történő, teljes egészében való semmissé nyilvánításával összefüggésben, hogy az az abban foglalt tisztességtelen feltételek törlését követően sem maradhat hatályban, az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint a hitelintézet jogosult a fogyasztótól az e szerződés teljesítése címén e hitelintézet által folyósított tőkeösszeg visszatérítésén, valamint a fizetési felszólítástól számított törvényes késedelmi kamatok megfizetésén felül bárminemű megtérítést követelni.”

A Kúriának (és a magyar bíróságoknak) az az újabb joggyakorlata, mely az Európai Unió Bíróságának a C-705/21. számú ügyben meghozott ítéletén alapul, jól láthatóan nincs összhangban az uniós bíróságnak a C-520/21. számú ügyben meghozott ítéletével. A különbség lényegében véve abban áll, hogy míg a Kúria legújabb joggyakorlata értelmében az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás elmaradása, vagy nem megfelelő teljesítése folytán teljes egészében érvénytelenné vált fogyasztói kölcsönszerződés esetén a fogyasztóval szerződött felet – a kölcsönadott összegen túl - megilleti a szerződés szerinti ügyleti kamat is (és „csak” az árfolyam-különbözettől esik el), addig az Európai Unió Bíróságának a C-520/21. számú ügyben meghozott ítélete szerint ebben az esetben ennek, vagyis a szerződés szerinti ügyleti kamatnak (és az egyéb díjaknak) a megfizetését sem követelheti a fogyasztótól.

Az Európai Unió Bíróságának jogértelmezésével továbbra sem összhangban álló jogértelmezését a Kúria egy ítéletében a lengyel és a magyar jog közötti állítólagos különbségeken alapuló magyarázattal próbálja alátámasztani, és ezekre hivatkozva állítja, hogy – az Európai Unió Bírósága által a C-520/21. számú ügyben meghozott ítélet egyértelmű megállapításaitól függetlenül – Lengyelországgal szemben Magyarországon a kölcsönnyújtó hitelintézet jogosult az ügyleti kamatra, ha a fogyasztói kölcsönszerződés a benne foglalt általános szerződési feltételek tisztességtelen jellege miatt megdől, vagyis teljes egészében érvénytelenné válik.

A Kúria ezzel kapcsolatban – többek között – arra hivatkozik, hogy míg a lengyel jog ebben az esetben a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítását írja elő, addig ennek lehetőségét a kölcsönszerződések vonatkozásában egyrészt az uralkodó magyar jogirodalom tagadja, másrészt pedig tételes jogi rendelkezés expressis verbis ki is zárja. Márpedig, az uniós bíróság C-520/21 számú ítéletében megállapított jogkövetkezmény gyakorlatilag a szerződéskötést megelőző állapot helyreállításának felel meg.

Abban igaza van a Kúriának, hogy az Európai Bíróság joggyakorlatából sokkal inkább az in integrum restituio elve érvényesítésének szükségessége következik abban az esetben, ha egy fogyasztói szerződés a benne foglalt általános szerződési feltétel(ek) tisztességtelen jellege miatt megdől, vagyis teljes egészében érvénytelenné válik. Abból a Bíróság által az ítéleteiben konzekvensen megállapított követelményből ugyanis, hogy ebben az esetben a fogyasztó azon jogi és ténybeli helyzetét kell helyreállítani, amelyben akkor lett volna, ha nem köti meg e szerződést, egyértelműen az eredeti állapot helyreállításának elsődlegessége következik. Az a nálunk már-már dogmává merevedett – és véleményem szerint alapvetően téves - jogelméleti álláspont, mely szerint pénzkölcsön-szerződés esetén nincs lehetőség az eredeti állapot helyreállítására, valójában csupán a magyar bankok érdekében vált meghatározóvá és törvényben kodifikált normatív tartalommá. Ezen álláspont abból az alapvetően téves premisszából indul ki, hogy a pénzkölcsön „használatra irányuló kötelem”, holott - véleményem szerint - a pénzkölcsön valójában egy olyan szerződés, mely alapján a felek kölcsönösen pénzszolgáltatással tartoznak egymásnak a szerződés által meghatározott összegben és módon.

Mindezen ellentmondásokat érzékelve, a Kúria – nagyon helyesen - egy újabb előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bírósága elé, melyet itt tud elolvasni. Az ügy a Bíróság előtt C-630/23 szám alatt van folyamatban.

Miként a Kúria előterjesztő végzésében megfogalmazott kérdésekből látható, ezen ügy igazi tétje – kissé leegyszerűsítve – az, hogy kötelesek-e az adósok megfizetni a kölcsönnyújtónak, illetve jogutódjának az ügyleti kamatot és az egyéb díjakat abban az esetben, ha a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztóra telepítő szerződési kikötés tisztességtelensége miatt válik teljes egészében érvénytelenné. Az ügy tétje tehát nem kicsi.

A magyarországi joggyakorlat sajnos nagyon lassan és a fogyasztók számára hatalmas károkat okozva vált az elmúlt mintegy tíz évben az uniós joggal és a Bíróság joggyakorlatával többé kevésbé összhangban állóvá, és jutott el a „miért nem kérdezett, ha nem értett valamit”, meg a „több változós matematikai képletekből és az ÁSZF egyéb rendelkezéseiből együttesen kiolvasható volt az árfolyamkockázat ténye és korlátlan volta”-szintű, fogyasztóvédelmi jusztizmordnak minősíthető megállapításoktól addig, hogy ma már a bíróságok szigorúan vizsgálják a kockázatfeltáró tájékoztatás Európai Unió Bírósága ítéleteiben meghatározott kritériumoknak való megfelelőségét, és amennyiben azt meg nem felelőnek ítélik, a fogyasztót mentesítik az árfolymkülönbözet megfizetésének kötelezettsége alól.

De vajon miért kellett ehhez több, mint tíz év, oly sok jogszerűtlen és igazságtalan ítélet, valamint az uniós jognak meg nem felelő jogértelmezéssel és jogalkalmazással okozott annyi, valószínűleg már soha nem reparálható kár és annyi megkárosított fogyasztó?

A kérdések költőiek, a történet viszont Luxemburgban folytatódik.